Kolozsvári magyar egyetemi hallgatók történelmi sikere egy kanadai nemzetközi esettanulmány-versenyen

2021. március 3., 10:09

Az erdélyi magyar felsőoktatás és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történetében először végzett első helyen egy globális gazdasági esettanulmány-versenyen a kolozsvári egyetem négy magyar mesterszakos hallgatója, akik a kanadai Calgary-i Egyetem által szervezett nemzetközi megmérettetésen diadalmaskodtak.

A négy magyar tagozatos hallgató az EnergyBowl Case Competition 2021 elnevezésű versenyen ért el kiemelkedő sikert, ahova egy selejtező nyomán került be a legjobb tíz csapat közé – közölte a romániai egyetem.

Borsos András, Deák Péter, Kelemen Kincső és Sata Bálint mesterképzős hallgatóknak a döntőben kanadai, kínai, olasz, holland, brit, mexikói, libanoni, perui és indiai egyetemek csapatával kellett összemérniük tudásukat. A résztvevők a kanadai Cenovus olajipari vállalat számára dolgoztak ki stratégiát az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozóan, alátámasztva a javasolt fejlesztések gazdasági és környezeti fenntarthatóságát is.

A megoldásokat online mutatták be egy, a vállalat képviselőiből és nemzetközi tanácsadó cégek gazdasági szakembereiből alkotott zsűri előtt. A kolozsvári diákok a 2000 dollár értékű fődíj mellett elnyerték a jogot, hogy megoldásukat a vállalat menedzsmentjének is bemutathassák. A kolozsvári diákokat Szász Levente, Györfy Lehel-Zoltán és Rácz Béla-Gergely egyetemi tanár készítette fel.

(MTI/Kárpátalja)