Halálos baleset: betonhídnak ütközött egy motorkerékpár

2021. március 8., 14:11

Tegnap, március 7-én 17 óra 30 perckor a rendőrség bejelentést kapott egy halálos közlekedési balesetről a munkácsi járási Kustánfalván (Kustanovica). Egy motorkerékpár betonhíddal ütközött. A baleset következtében a sofőr a helyszínen meghalt, utasa a helyi kórházba került.

A helyszínen a nyomozók megállapították a baleset előzetes körülményeit. A Kovi márkájú motorkerékpár 18 éves sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, lehajtott az úttestről, és a betonhídnak csapódott. Az ütközés következtében a sofőr, egy kendereskei lakos halálos sérüléseket szenvedett. Utasát, a kustánfalvai 19 éves lakost súlyos sérülésekkel a helyi kórházba szállították.

Az ügyben büntetőeljárást indítottak. A járművet a rendőrök lefoglalták, és a rendőrség büntetőparkolójában helyezték el. Az ügy vizsgálata folyamatban van.

(pmg.ua/RV)