Szent József mesterségével ismerkedtek Beregszászban

2021. március 15., 09:45 , 1049. szám

Szent József mesterségének alapjaival ismerkedhettek meg az érdeklődők március 14-én, amikor a Beregszászi Szent Kereszt Római Katolikus Plébániatemplom délutáni kézműves-foglalkozást tartott a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház nagytermében. A szervezők az alkalomra szeretettel vártak kicsiket és nagyokat egyaránt.

A római katolikus egyházfő a 2021-es évet Szent József évének hirdette, ennek tiszteletére a beregszászi római katolikus egyházközség szerette volna jobban megismertetni kicsikkel és nagyokkal Szent József mesterségét, az asztalosságot.

A meghitt hangulatú kézműves-foglalkozás Pércsi Lajos asztalosmester közreműködésével valósult meg, aki bemutatta és megtanította a fiataloknak az asztalosmesterség rejtelmeit.

A foglalkozás során az érdeklődők megtanulhatták, hogyan lehet fából szebbnél szebb virágtartókat készíteni különböző méretben és stílusban. A délután végére mindenki el is készítette a sajátjait, amelyet ki is festhettek, hogy minél tartósabbak és különlegesebbek legyenek. Az elkészült egyedi virágtartókat valamennyien haza is vihették, így még személyesebbé téve a foglalkozást.

A gyerekek és szüleik élvezettel készítették a csodás virágtartókat, és sokszor még a nagyoknak is elkélt egy kis segítség az asztalosmesterség kihívásaihoz.

„Fontosnak tartjuk azt, hogy a fiatalok megismerkedjenek Szent József mesterségének alapjaival, hiszen a kis Jézus is már fiatal korában elsajátította apjától eme nélkülözhetetlen mesterséget” – emelték ki a szervezők.

A kézműves-foglalkozás ideje alatt a szervezők ízletes harapnivalókkal és finom frissítőkkel várták az résztvevőket.

K. K.