Húsvéti üzenetek

2021. április 4., 08:35 , 1051. szám

Üröm után öröm

Nagyböjt után nagy ünneplés következik. Persze mértékkel, mert különben jöhet a kényszerböjt. Mi, keresztények szabadon és önként, szívesen vállaljuk az önmegtagadást, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlását, mert tudjuk, hogy miért és különösen, hogy Kiért tesszük. Ez elsősorban Jézusra vonatkozik, aki miattunk, értünk szenvedett halált, de harmadnapra feltámadt értünk, hogy mi is, akik még szegények vagyunk, megkaphassuk a mennyek országát; akik még sírunk, vigasztalást nyerjünk; akik az igazságra szomjazunk, és hiányától szenvedünk, kielégítést nyerjünk. Mindezeket – Jézus nyolc boldogmondásának első felét – éljük még ezen a Földön; most a pandémia miatt nincs is olyan távol tőlünk a középkor világnézete, hogy a siralomvölgyben vágyunk a mennyei örömökre. Jézus nemcsak halálunk utánra ígéri ezeket, hanem addig is ad belőlük bőven előleget a Benne hívő lelkeknek.

Ennek a nyolc boldogságnak húsvéti örömhírét hozta el nekünk Jézus, és azóta is ezt tanítják az apostoloktól kezdve a mai bátor mártírokig mindazok, akik mertek és ma is mernek elindulni a hit útján, és közben megtapasztalják, hogy Jézus valóban feltámadt. Ezt bizonyítja húsvét reggelén Mária Magdolna, majd az apostolok, különösen pedig az emmauszi tanítványok, hogy mindazok, akik elhiszik, hogy a mennyei Atya úgy szereti őket, hogy egyszülött Fiát adta értük, azok – akármilyen lelki leprások legyenek is –, ha a hit útján járnak, ma is megtapasztalhatják a megtisztulást, a gyógyulást és a szabadulást. Megváltó Jézusunk húsvéti ajándéka tehát ez a hit, amely a szeretet lelkületében tevékennyé válik (vö. Gal. 5, 6). Mivel a feltámadt Jézus a mennybe ment, az apostolokra bízta az evangélium továbbadását; tanítása hozzánk is eljutott – Istennek hála, s köszönet érte szüleinknek, nagyszüleinknek, a hitoktatóknak, papoknak, minden bátor tanúságtevőnek.

Teréz anya nagyon okosan azt tanította, hogy Istennek nincs keze: a mi kezünkkel akarja tenni a jót. Istennek nincs lába: a mi lábunkkal akar elindulni a szegények, betegek, sírók felé. És folytathatnánk a sort. Ha mi átadjuk, felajánljuk testünket-lelkünket Isten szolgálatára, akkor Ő gyermekeivé fogad minket, és így ad nekünk képességet a Szentlélek által, hogy ezután már ne a mi önző, bűnös útjainkon járjunk, hanem az Ő szép terve, az Ő szíve szerint. Így majd Szent Pállal mondhatjuk mi is: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal. 2, 20), és akkor a megtért ember nemcsak követi Krisztust (imitatio Christi), hanem bizonyítja, hogy Ő valóban feltámadt.

A feltámadás ereje sugárzik azokból a közösségekből is, amelyekben – akár csak ketten vagy hárman – az Ő nevében jönnek össze, s ahol ígérete szerint Ő ott van közöttük; s ezek aztán vonzzák az Istenre, szeretetre éhes embereket úgy, mint mikor Jézus apostolaival járva odavonzotta az összes beteget, megszállottat; és akik hittel fordultak Felé, mind megtapasztalták, hogy Ő az Isten Fia.

Minden kedves Olvasónak kegyelemteljes, áldott húsvéti ünnepeket kívánok! Találkozzon a világ a mi életünkben és közösségeink tanúságtevő életében is a feltámadt, élő és éltető Krisztussal!

Majnek Jenő Antal
munkácsi római katolikus megyéspüspök

 

A feltámadás ünnepe

„...még inkább üdvözíteni fog élete által”. (Róm. 5, 10b)

„Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.  Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. Sőt, ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.”        (Róm. 5, 1–11)

A feltámadás ünnepe – öröm­ünnep. Minden Krisztusban adatott nekünk, és Általa lehet a miénk a hit, a megigazulás, a kegyelem, a békesség. Ha elgondolkodunk ezekről, akkor elkönyvelhetjük, hogy nem pénzen megvásárolható, nem beszerezhető, és nem így vagy úgy hozzáférhető dolgokról van itt szó. Felkínált ajándék, és boldog, aki részesül benne.

2021 húsvét ünnepén, aki Igét, igehirdetést olvas, vagy az újság oldalán ünnepi köszöntőt böngész, az boldog lehet. Azért lehet boldog, mert ez a kegyelem jele, Isten neki is felkínálja ajándékait. Megajándékozottak lehetünk mi is ma, akik zűrzavaros helyzetben, járvány idején reménykedve vagy elkeseredve második éve viseljük nyomorúságainkat. Mennyei Atyánk keres és megszólít bennünket, hogy örök élettel ajándékozzon meg. Ennek is eljött az ideje, vagy újra tudatosítani szeretné bennünk Isten, hogy Ő szeret. Ő rendelt időt számunkra, és Ő az, aki időt rendelt a megváltás csodájára. Az igeszakasz is ezt mondja: rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Rendelt időben, régen, 2000 éve. Születésünk előtt elrendelte a mindenható Isten, hogy készen legyen a megváltásunk. Ez egy érdekes helyzet. Az Ószövetség népe egy távoli ígéretben bízott. A Jézus korában élők fül- és szemtanúi lehettek a megváltásnak. Az Újszövetség mai népe a történelem bizonyítékait, a bizonyságtevők szavait, valamint cselekedeteit hallva és látva tudást és tapasztalatot szerezve mondhatják ki: hiszek, Uram! Mi ez, ha nem rendelt idő?!

Most, amikor hirdetik, írnak Róla, és ezekben a percekben is olvashatod, kedves Testvérem, tudd, hogy Jézus a Megváltó, Jézus a te Megváltód. Rendelt idő, hogy ezt a hírt elhidd, és élj általa.

Isten megmutatta rajtunk szeretetét, hogy Krisztus akkor halt meg értünk, amikor bűnösök voltunk. Megelőlegezett ajándék számunkra a bűnbocsánat, a kegyelem, a megigazulás, a hit. Mindez már e világban a miénk lehet, de ennél többet is ajándékoz nekünk. Üdvözíteni fog élete által! Csak az segíthet életre, aki maga is él. Jézus él, feltámadt a halottak közül! Ő az, akit nem találtak a sírban, aki felkereste tanítványait, és így köszöntötte őket: „Békesség néktek!” Ő bizonyossá tette a kételkedőt.

A mindenható Isten Szentlelke által tegyen bizonyossá most téged, kedves Testvérem a feltámadás csodája felől, hogy békesség legyen a szívedben az idei feltámadásünnepen is.

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyház püspöke

 

 

„Feltámadt Krisztus halottaiból, föloldá a halál kötelékeit, a földnek nagy örömet hirdetett, egek, énekeljétek az Isten dicsőségét.” (7. hangú sztihira)

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Különleges vággyal és szomjúsággal várjuk „az ünnepek királyi és uralkodói ünnepét, az ünnepélyek ünnepélyét”, ezt a kegyelemteljes és áldott ünnepet, a mi Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus feltámadását. Húsvétra mindig különleges módon készülünk: megtéréssel és a szív töredelmességével. A feltámadás ünnepét időről időre másként éljük meg, lehet azért, mert minden egyes ünneppel egyre közelebb kerülünk a feltámadott Krisztussal való mennyei találkozáshoz.

Az Úr Jézus Krisztus feltámadásának az örömhíre hihetetlen gyorsasággal terjedt el övéi között, hogy aztán minden olyan emberhez eljusson, aki nyitott szívvel fogadja. Az ókori zsidó és görög irodalomban az evangélium szó szabadulást jelent, a szó legmélyebb értelmében, azok számára, akik azt elfogadják. Ez lényegében a támadó ellenség legyőzését, az elnyomásból, az ostromból, az életveszélyből való szabadulást jelentette. A kikiáltó hírül adta a város lakóinak, akik már szorongva várták. Az evangélium, a győzelem híre óriási örömmel és gyorsasággal terjedt. Ez az örömhír a felszabadított város megmentett lakóinak az örömteli ünneplés kezdetét is jelentette. Jézus Krisztus az ő húsvétjával legyőzte a támadó és kegyetlen ellenséget, amely ostrom alá vette és gyötörte az ember szívét attól a szomorú pillanattól kezdve, amikor rászedte Ádámot és Évát, akik elfordultak Teremtőjüktől.

Aranyszájú Szent János kereszteltekhez írt katekézisében így beszél Isten Fiának hatalmas győzelméről: „Te nem láttad a fáraónak és hadseregének vízbe fulladását – de láttad a sátánt a habok közt teljes fegyverzetével elmerülni. Az izraeliták átkeltek a tengeren – te átkeltél a halálon. Ők kiszabadultak Egyiptomból – te megszabadultál a gonosz lelkektől. Az izraeliták otthagyták idegenben a rabságot – te pedig elvetetted a bűn sokkal szomorúbb rabságát.” Ezért a liturgiában használt proszforán (áldozati kenyéren) a „Jézus Krisztus a győzedelmes” felirat van, amely a megszentelés szavaira a győzedelmes Krisztus testévé lesz. Az isteni liturgián való részvételünkkel nemcsak a feltámadott Krisztust dicsőítjük, de szívünkbe is fogadjuk Őt, és eltelünk az Ő dicsőséges győzelmének erejével. Jézus Krisztus pászkája az Ő nagy győzelme a bűn és hazugság atyja felett. Aranyszájú Szent János aláhúzza, hogy mindenki személyesen vesz részt Jézus Krisztus győzelmében, és részesedik annak gyümölcseiből. Ezért óriási jelentősége van a bűnbánat és a szentáldozás szentségének, amelyre az Anyaszentegyház hív minket nagyböjt időszakában.

Egyházunk másik nagy tanítója, Szent Ágoston húsvét éjszakáján ezt mondja a keresztelkedőknek: „Hozzátok fordulok, újszülöttek, Krisztus gyermekei! Az egyház új utódaihoz. Ti az Atya kegyelme vagytok, az Anyaszentegyház gyümölcsei, szent hajtás, új közösség, a mi tisztességünk virágai, munkánk gyümölcse, örömünk és jutalmunk, ti mindannyian, akik az Úrban vagytok!” Mondhatjuk, hogy a mennyei Atya kegyelméből mi a Munkácsi Egyházmegye gyermekei vagyunk, amely az egyetemes egyház élő sejtje, amely történelmének gyönyörű jubileumait ünnepli ebben az évben. Teljes szívvel adjunk hálát az irgalmas Istennek ezért a nagy ajándékért, és kérjük a feltámadott Krisztust, hogy továbbra is vezessen bennünket a hit, remény és szeretet útján.

Krisztus feltámadásának nagy ünnepén engedjétek meg, hogy szívélyesen átöleljek mindenkit: családjaitokat, mindazokat, akik egyedül vannak, akik elvesztették szeretteiket, a betegeket, a nehézséggel küzdőket. Kívánok mindnyájatoknak erős hitet Jézus Krisztusban, és annak reményét, hogy a Feltámadott kiterjeszti óvó kezét családjaink és népünk felett.

Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!

Szeretettel és áldással:

Nílus püspök
OFM, apostoli kormányzó