A hadkiegészítő parancsnokságok rabságában

2021. április 7., 18:40 , 1052. szám

A Legfelső Tanács múlt heti rendkívüli ülésén a hon­atyák egyebek mellett módosították a katonai szolgálatot, a had- és sorkötelesek, valamint a tartalékos állomány nyilvántartását és behívását szabályozó törvényi rendelkezéseket, átalakították a hadkiegészítő parancsnokságok rendszerét, territoriális személyzeti és szociális támogatási központok létrehozását írva elő.

A törvényjavaslatot Volodimir Zelenszkij küldte meg a parlamentnek, méghozzá sürgősséggel. Ez azonban nem akadályozta meg a honatyákat abban, hogy bár első olvasatban még tavaly szeptemberben elfogadták a dokumentumot, mostanáig piszmogjanak a jogszabályhoz benyújtott mintegy 400 módosító indítvánnyal.

Modern hűbériség

Komoly átalakításon megy keresztül a hadköteles korúak nyilvántartásának egész rendszere. Így mostantól a munkába állás kötelező feltétele lesz a katonai nyilvántartási dokumentum (pl. katonakönyv vagy a katonai nyilvántartásba vételt igazoló bármilyen egyéb okmány) felmutatása. Ez a követelmény elsősorban azok számára okozhat komoly fejtörést a jövőben, akik az otthonuktól távol, főként a nagyobb városokban vállalnak munkát – mutat rá összeállításában a strana.ua. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a férfiak nyilvántartásba vétessék magukat a tényleges, tehát a munkahelyükhöz közeli lakóhelyük szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokságon, lakhelybejelentésre lenne szükségük. A lakástulajdonosok azonban nem szívesen kötnek szabályos bérleti szerződést a bérlőikkel, hiszen ebben az esetben adót kellene fizetniük a lakbér után. Az új rendszer, amely szigorítja a hadkötelesek nyilvántartását és egyben akadályozza a szabad mozgásukat az országon belül, a közösségi médiában véleményt nyilvánítók némelyikét a feudális függés egyik jól ismert formájára, a röghöz kötöttségre emlékeztette.

A parlament kiiktatva

A törvényalkotók egyben újraértelmezték a katonai tartalék fogalmát és módosították mozgósításának rendjét. Tartalékosokon – akik nem tévesztendők össze az egyszerű hadkötelesekkel – azokat a katonaköteles korú férfiakat értik, akik teljesítettek már katonai szolgálatot, lehetőség szerint harci tapasztalatuk is van, esetleg a hadsereg számára fontos katonai vagy civil szakképesítéssel rendelkeznek. Ők mostantól különleges időszakban – amely Ukrajnában immár évek óta tart megszakítás nélkül – az elnök rendelete alapján, vagyis mozgósítás meghirdetése, a parlament hozzájárulása nélkül 24 órán belül behívhatók.

Súlyosbodnak az egyszerű hadkötelesekre vonatkozó előírások is. A jogszabályok értelmében Ukrajnában minden 18 és 60 év közötti férfi hadkötelesnek számít, aki megkapta a katonakönyvét, függetlenül attól, hogy volt-e katona vagy sem. Ők mostantól – a sorkatonai szolgálaton túl – legfeljebb öt alkalommal, alkalmanként legfeljebb két hónapra behívhatók afféle összetartásra, katonai kiképzésre. Emellett a kiképzések között a hadkötelesek és tartalékosok – a vezérkar tervének megfelelően – legfeljebb ötnapos ellenőrző összetartásokra is behívhatók, akár munkavégzés mellett, akár eltávozással.

Szigorodtak a büntetések

Jelentősen nőttek a katonai nyilvántartás szabályainak megsértőire kiróható bírságok: 510–850 hrivnyát is fizethet a szabálysértő az eddigi 80–90 hrivnya helyett. Az első szabálysértéstől számított egy éven belül elkövetett ismételt kihágás esetén 850–1700 hrivnya bírság szabható ki.

A védelmi intézkedésekre és a mozgósításra vonatkozó jogszabályok megsértése 1700–3400 hrivnya bírságot von maga után, tisztviselők esetében a bírság összege 3400–5100 hrivnya. Különleges időszakban, egy éven belül elkövetett ismételt szabálysértés esetén 5100–8100 hrivnya bírság is kiróható.

A hadkiegészítő parancsnokságokon történő nyilvántartásba vételről kiadott igazolás, a katonakönyv elvesztéséhez vezető hanyag okmánykezelésért 510–850 hrivnya bírság róható ki. Különleges időszakban, ugyanezen szabálysértés egy éven belüli megismétlődése esetén a bírság 850–1700 hrivnyára nő.

A katonai szolgálatra való behívás alóli kibújásért is szigorúbb büntetés jár mostantól. Így például a különleges időszakban a tartalékos állományhoz tartozó hadköteles személy háromtól öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ha kerüli a szolgálatot.

Törvényesített hajtóvadászat

Pótlólagos jogosítványokkal ruházták fel a rendőrséget, például ami a behívásban való közreműködésüket illeti. Ugyan eddig is bevett szokás volt helyenként, hogy a rend­őrök segítettek „összefogdosni” a sorköteles fiatalokat, mostantól egyértelműen felhatalmazza őket a törvény, hogy azokat a személyeket, akiknek a névsorát megkapják a hadkiegészítő parancsnokságoktól, egyenesen a szolgálati helyeikre kísérjék, amennyiben sikerül előállítani őket.

Totális kontroll

A vesti.ua azt írja, a parlament szakértői főosztálya, amelynek feladata a törvényjavaslatok szövegének elemzése, túlzásnak ítélte az újabb jogosítványok némelyikét, amelyekkel a hatóságokat felruházták a jogalkotók. Például a polgárok személyes adatainak kezelésére vonatkozó rendelkezések megsértésének tartják, hogy a sor- és hadkötelesek, valamint a tartalékosok egységes nyilvántartása számára gyakorlatilag valamennyi állami adatbázis hozzáférhetővé válik függetlenül attól, hogy azokban szereplő adatokat eredetileg milyen célból gyűjtötték. Ráadásul a nyilvántartást a jövőben nemcsak a hadkiegészítő parancsnokság, hanem az SZBU és a Külső Hírszerző Szolgálat is kezeli, akik így ugyancsak hozzájuthatnak a hadkötelesek valamennyi adatához.

Mi végre az egész?

Aligha lehet kétséges, hogy mi a hatalom célja ezzel a drákói szigorral. A fő cél kétségtelenül az, hogy biztosítsák a hadsereg személyi állományának sikeres feltöltését és az operatív mozgósítást. Bár a „hazafias” ifjúságot egyedül a megnövelt bírságokkal és a rendvédelmi szervek túlhatalmával aligha lehet rávenni a lelkes katonai szolgálatra. Legfeljebb arra bírhatók rá ezen a módon, hogy eztán még nagyobb elszántsággal és még nagyobb számban induljanak külföldre munkát vállalni, amint betöltötték a 18-at.

A másik feltételezhető cél viszont komoly aggodalomra adhat okot. Az ukrán ellenzéki sajtó szerint az intézkedések egyebek mellett a nacionalista radikálisok ellen irányulnak, akik között sok a frontot megjárt önkéntes. Mostantól bármikor be lehet hívni őket, így ahelyett, hogy tüntetnének, az Elnöki Hivatal épületét rongálnák, sikálhatják a kaszárnyát. Csakhogy az ellenzék megregulázásának ez a módja nemcsak a radikálisokkal szemben alkalmazható, hanem a kényelmetlenné váló másként gondolkodók bármely szervezete, csoportja, közössége ellen.

             (zzz)