Majd kétmillió ember nyugdíja nem éri el a kétezer hrivnyát

2021. április 7., 09:47

Mintegy 1,8 millió idős ember nyugdíja nem éri el a kétezer hrivnyát – jelentette ki a Hromadszke Radio műsorában Marina Lazebna szociálpolitikai miniszter, akit az UNIAN hírügynökség idéz.

„1,8 milliónak, de amikor mi jöttünk 2020-ban, 4,2 millió személy kapott kétezer hrivnya alatti nyugdíjat. Ezért mi több mint a felét átvittük ezen a szégyenletes határon. És továbbra is ezt tesszük” – hangsúlyozta a miniszter.

Lazebna emlékeztetett, jogszabály írja elő, hogy a minimális nyugdíj összege megegyezik a fogyatékkal élők létminimumával, ami 1769 hrivnya. De ezt az összeget csak azok kapják, akik nem rendelkeznek a szükséges társadalombiztosítási idővel. A miniszter egyben jelezte, hogy a minimálbért évente kétszer indexálják, bár nem jelentős mértékben.

„De ahol egy személy teljes biztosítási idővel rendelkezik, nem 1769 hrivnyát fizetünk. Ebben az évben 2200 hr-t fizetünk, a 65 éveseknél ez 2400 hr. Vagyis minden korosztálynak megvan a maga minimális nyugdíjkifizetése. A 80 éven felülieknél ez 2600 hr. Tehát életkor szerint, a lehetőségekhez mérten osztályozzuk az embereket annak érdekében, hogy ne 1769-et fizessünk, hanem többet” – mondta Lazebna.

(unian.ua/Kárpátalja)