Megoldódott a gáti legelő kérdése

2021. április 7., 17:26 , 1052. szám

A megyei kataszteri hivatal március végén kiadott rendeletének értelmében a gáti legelő egész területe átkerült állami tulajdonból kommunálisba, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy ezentúl a Beregszászi kistérség rendelkezhet ezen földterületek fölött.

A teljes, 142 hektárnyi legelőterületet jelentősen fel szerették volna osztani, és olyan tulajdonosok kezébe adni, akik nem a község területén élnek, avagy nem mezőgazdasági hasznosítás céljából művelték volna meg az adott földterületet. A március végén elfogadott rendelet értelmében viszont a legelő egész területe helyi gazdák kezében maradhat, a továbbiakban is legelőként funkcionál.

A településhez tartozó, a lakosok által mezőgazdasági hasznosításra felhasznált további több mint 1 200 hektárnyi földterület még mindig állami tulajdonban van, amely felett a megyei földhivatal rendelkezik. A tervek szerint kataszteri számmal látják majd el ezeket a területeket, és átadják az adott kistérség tulajdonába, hogy azok rendelkezhessenek fölötte.

Lokita István, Gát község polgármestere köszönetét fejezte ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) a közreműködésért, hogy az elmúlt években jogászok és szakemberek segítségével sikerült a legelők és a mezőgazdasági felhasználásban álló földterületek tulajdonjogának visszaszerzése, amely kérdéssel a jövőben is foglalkoznunk kell – mondta a polgármester.

K. K.