A tojás, az olaj és a cukor árát vizsgálja a monopóliumellenes bizottság

2021. április 12., 08:36

Ukrajna Monopóliumellenes Bizottsága (AMKU) vizsgálja a kiskereskedelmi ár növekedésének természetét egyes élelmiszeripari termékek, a cukor, a tojás és a növényi olaj esetében – közölte Olha Piscsanszka, a bizottság elnöke, akit az AMKU sajtószolgálata nyomán a zn.ua idéz.

„Most a tojásnál, a cukornál és a napraforgóolajnál vizsgáljuk a kiskereskedelmi ár emelkedésének természetét. A cukorral kapcsolatban már megkezdtük a nyomozást. A többi terméket illetően tisztázzuk, melyik szakaszon történt az elsődleges drágulás. Ez lehet a gyártó, a beszállító vagy a kereskedő szintje. Meghatározzuk, hogy az üzleti vállalkozásoknak voltak-e objektív okai erre, és hogy ennek az áremelkedésnek van-e piaci alapja” – közölte az AMKU vezetője.

Piscsanszka jelezte, hogy a termékek árát a piac határozza meg, az állami szabályozó feladata pedig a tisztességes verseny betartásának ellenőrzése. A bizottság az árak észszerűségét kizárólag a versenyjog prizmáján keresztül vizsgálja.

A bizottság adatai szerint az év eleje óta 10 db tojás ára 17,4%-kal 32,3 hrivnyára emelkedett, míg a napraforgóolajé 13,0%-kal 47,6 hrivnyára literenként, a cukoré 10,7%-kal 23,1 hrivnyára kilogrammonként.

(zn.ua/Kárpátalja)