Vörösből rögtön sárgába: véget értek Kárpátalján a március elejétől tartó szigorítások

2021. április 13., 08:37 , 1053. szám

Április 11-től eltörölték Kárpátalján a vörös zónára vonatkozó korlátozásokat, és megyénket a sárga zónába sorolták át. A rendeletet a technogén-ökológiai biztonsági és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó állami bizottság soron kívüli ülésén írták alá.

„Az, hogy Kárpátalján jelentősen javult a járványhelyzet, rengeteg embernek köszönhető, beleértve az egészségügyi személyzetet és minden olyan kárpátaljai lakost, aki betartotta a karanténkorlátozásokat. Mindezek mellett a bizottság protokolljában fel van tüntetve öt kistérség, ahol tovább kell folytatnunk a szigorításokat, és ellenőriznünk kell a járványhelyzetet” – közölte Anatolij Poloszkov, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetője. Az állami járványügyi bizottság döntése értelmében az Ökörmezői, Nagybereznai, Nagybégányi, Fenyvesvölgyi és Turjaremetei kistérségekben továbbra is szigorított korlátozások vannak érvényben.

Kárpátalja jelenleg sárga zónában van, megyénk területén jelenleg tilos:

– nyilvános helyen és nyilvános épületekben maszk nélkül tartózkodni;

– a férőhelyek számánál több személyt szállítani egy járműben;

– személyi igazolvány nélkül tartózkodni az utcán;

– tömegrendezvényeket szervezni, ahol 4 négyzetméteren több mint egy személy tartózkodik, illetve a rendezvényterem több mint 50%-a van megtelve;

– szórakozóhelyek és éjszakai klubok működtetése;

– nagyszabású estélyek és bankettek szervezése;

– az oktatási intézmények látogatása, amennyiben az intézmény személyzetének több mint 50%-a házi karanténban van;

– tömegrendezvények szervezése az oktatási intézményekben közönség részvételével;

– az ügyfelek kiszolgálása maszk viselése nélkül.

Anatolij Psenicsnij, az ODA egészségügyi osztályának vezetője elmondta, hogy Kárpátalján hivatalosan több mint 63 ezer ember esett át a betegségen, nem hivatalosan a szám akár 200–250 ezer is lehet, tehát a lakosság negyede. „A kollektív immunitáshoz a lakosság 60–65%-ának át kell esnie a betegségen, vagy meg kell kapnia az oltást. Ezért nem engedhetjük el magunkat. Jelenleg 1070 személy kap kórházi kezelést, s ez már az a periódus, amikor sárga zónában vagyunk, s nagyjából minden rendben van. Mindezek ellenére az egészségügyi intézményekben jelenleg kétszer több a beteg, mint januárban. Ne feledkezzünk meg a biztonságos távolságról, a maszkviselésről, hogy megóvjuk magunkat és egymást. Hiszen a vírus nem tűnt el, a halálos esetek száma nem csökkent” – közölte. Hozzátette, hogy a vírus jelenleg is agresszív, s a fiatalokra is rendkívül veszélyes lett.

Viktoria Timcsik megyei epidemiológus közölte, hogy Kárpátalján eddig 10 774 személyt oltottak be, az oltópontok működnek. „Hamarosan befejezzük az oltáskampány első szakaszát, az egészségügyi dolgozók beoltását. Aktívan oltjuk az idős korosztályt is, továbbá több szociális munkás is megkapta a vakcinát” – jelentette. Elmondása szerint az elkövetkező héten megérkezik a Sinovac-oltóanyag is, mellyel elsősorban azokat a személyeket oltják majd be, akiknek egészségügyi gondjai vannak, s nem tudnak eljutni az oltópontba egyedül.

A kínai Sinovac cég CoronaVac elnevezésű oltóanyagát elsősorban a mozgássérületek, a ZNO-n részt vevő oktatási dolgozók, olimpikonok és paralimpikonok kapják meg.

Az Egészségügyi Minisztérium jelenleg a következő vakcinák szállításáról rendelkezik szerződéssel:

  • Sinovac – 2 millió dózis (215 ezer dózis már megérkezett);
  • Novavax – 10 millió dózis, a szállítmány júliusban érkezik;
  • CoviShield – 2 millió dózis, 500 ezer már Ukrajnában van, a maradék április–májusban érkezik;
  • Pfizer – 10 millió dózis, 2021 folyamán érkezik meg;
  • a COVAX globális program keretein belül 8 millió dózis.

(Karpatszkij Objektív/VV)