Áprily Lajos: Tavaszodik

2021. április 14., 11:34 , 1053. szám

N. Tessitori Nórának

 

 

 

Sáncban a hóvíz

könnyű hajót visz,

füstöl a fényben a barna tető.

Messze határba

indul az árva,

lenge madárka: billegető.

 

Titkon a Bükkben

moccan a rügyben

– mint csibe héjban – kandin a lomb,

s mintha a róna

kedve dalolna,

úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.

 

Indulok. Értem.

jól tudom: értem,

értem üzenget a zsenge határ:

„Szíved, a bomlott,

ócska kolompot

hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”

 

 

Áprily Lajos egyik legismertebb verse. Aki egyszer olvasta vagy hallotta, mindig dobol és muzsikál benne a ritmusa és dallama. És ahányszor csak tavaszodni kezd, a versszeretőkben előbújik valamelyik feledhetetlen sora. Leginkább talán a záró része, az, hogy „szíved, a bomlott, / ócska kolompot / hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”

Hogy miért éppen ezek a sorok? Talán mert Áprily Lajosnak egy másik verse – a Március című – nagyon hasonlóan zárul. Nézzük csak: „zeng a csatorna, / zeng a hegy orma, / s zeng, ugye zeng, ugye zeng a szíved?”

Két vers ugyanarról a témáról? És ugyanabban a ritmusban, dallamban? Igen, kétszer is igen, hiszen Áprily Lajosról beszélünk, a természet tisztaságának legtisztább költői megjelenítőjéről, ezen túl pedig a magyar költészet egyik különleges gyöngyszemét létrehozó szerzőnkről. És harmadszor pedig azért igen, mert a tavasz kezdeti pillanatáról nem lehet eleget beszélni, a tavasz kezdeti mozzanatára nem lehet elégszer rácsodálkozni. Azt a titkot énekli meg szerzőnk, amikor már: „moccan a rügyben / – mint csibe héjban – kandin a lomb, / s mintha a róna / kedve dalolna, / úgy muzsikál, muzsikál a kolomp”…

                Penckófer János