Áprily Lajos: Tavaszodik
N. Tessitori Nórának
Sáncban a hóvíz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.
Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
– mint csibe héjban – kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.
Indulok. Értem.
jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
„Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”
Áprily Lajos egyik legismertebb verse. Aki egyszer olvasta vagy hallotta, mindig dobol és muzsikál benne a ritmusa és dallama. És ahányszor csak tavaszodni kezd, a versszeretőkben előbújik valamelyik feledhetetlen sora. Leginkább talán a záró része, az, hogy „szíved, a bomlott, / ócska kolompot / hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”
Hogy miért éppen ezek a sorok? Talán mert Áprily Lajosnak egy másik verse – a Március című – nagyon hasonlóan zárul. Nézzük csak: „zeng a csatorna, / zeng a hegy orma, / s zeng, ugye zeng, ugye zeng a szíved?”
Két vers ugyanarról a témáról? És ugyanabban a ritmusban, dallamban? Igen, kétszer is igen, hiszen Áprily Lajosról beszélünk, a természet tisztaságának legtisztább költői megjelenítőjéről, ezen túl pedig a magyar költészet egyik különleges gyöngyszemét létrehozó szerzőnkről. És harmadszor pedig azért igen, mert a tavasz kezdeti pillanatáról nem lehet eleget beszélni, a tavasz kezdeti mozzanatára nem lehet elégszer rácsodálkozni. Azt a titkot énekli meg szerzőnk, amikor már: „moccan a rügyben / – mint csibe héjban – kandin a lomb, / s mintha a róna / kedve dalolna, / úgy muzsikál, muzsikál a kolomp”…
Penckófer János