A KMPSZ levele Nagyszőlős polgármesteréhez

2021. április 21., 08:03 , 1054. szám

Tisztelt Polgármester Úr!

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tudomására jutott, hogy a Nagyszőlősi Városi Önkormányzatnál, mégpedig a Szent József bölcsőde-óvodában nem minden gyermeknek van lehetősége bekerülni a magyar tannyelvű csoportba, ez derül ki ugyanis az óvoda igazgatója, Paljuh Gabriella 2021. április 15-én kelt igazoló leveléből, mely szerint „A kiscsoportok kialakítása augusztusban történik majd, egy csoport létszáma 15 fő lesz. Jelenleg 30 kérelem érkezett be az említett csoportba. Természetesen, a legkorábban benyújtott kérelmek élveznek elsőbbséget.” Tudomásunkra jutott továbbá, hogy az a kérelem, amelyet egy gyermek édesapja 2021. január 29-én nyújtott be, és amely miatt nyilvános konfliktus alakult ki, 26-os sorszámmal van iktatva a Szent József-óvodához beérkezett kérelmeket nyilvántartó füzetben, és a fentiekből kiindulva az említett gyermeket nem veszik fel ebbe az óvodába, mert már kialakult a 15 fős csoport. Emellett az önkormányzat egész területén nem áll rendelkezésre elegendő férőhely a gyermekek oktatási igényeinek a kielégítésére. Pedig az Ukrajnában hatályos, 2019.11.16-án kelt, oktatásról szóló 10/2019. sz. törvény (módosításokkal és kiegészítésekkel) 7. cikkelye, valamint a 2020.11.05-én kelt, az állami nyelvpolitika alapelveiről szóló 978.IX. számú törvény 3. cikkelye értelmében „Az oktatás nyelvének szabad megválasztása minden ukrán állampolgár elidegeníthetetlen joga.”

Kérjük az említett helyzet megoldását a magyar tannyelvű csoportok hálózatának a kibővítése által a nagyszőlősi önkormányzat óvodáiban, figyelembe véve az oktatási igényeket és a gyermekek szüleinek nyelvi önazonosításához való jogát.

Tisztelettel:

Orosz Ildikó,
a KMPSZ elnöke