Koronavírus: Az új mutációk fertőzőbbek

2021. április 21., 09:26

Ukrajnában a lakosság mintegy 5%-a, avagy mintegy 1,8 millió ember esett át eddig a Covid–19-en – írja a strana.ua, hozzátéve mindazonáltal, hogy a valóság eltérhet a hivatalos adatoktól.

A portál a Közegészségügyi Központra hivatkozva azt írja, úgy tartják, hogy minden súlyos Covid-betegre két tünetmentes eset jut.

A pandémia lefolyását tekintve jelentős eltérések mutatkoznak az elmúlt esztendőhöz képest, a koronavírus okozta megbetegedések és a halálos kimenetelű esetek száma egyaránt nőtt.

„2020-ban 10 hónap alatt valamivel több mint egymillió ember betegedett meg Covid–19-ben, idén pedig mindössze három hónap alatt már több mint 800 ezer. Vagyis megállapítható, hogy a morbiditás háromszor akkora. A mortalitás 2020-ban 1,7% volt, 2021-ben pedig 2,3%” – közölte Roman Rodina egészségügyi szakértő.

Elmondása szerint a kimutatott brit és dél-afrikai koronavírustörzsek fertőzőbbek és gyorsabban terjednek. Ugyanakkor nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy ezek súlyosabb szövődményeket okoznának.

Az oltás célja – hangsúlyozzák a szakemberek – a súlyos megbetegedések és halálesetek megelőzése. És a rendelkezésre álló vakcinák megbirkóznak ezzel a feladattal.

(strana.ua/Kárpátalja)