Öt év után újra bajnok a Dinamo!

Labdarúgás

2021. április 28., 08:43 , 1055. szám

Három fordulóval az idény vége előtt vált biztossá a Dinamo Kijev bajnoki címe az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A 75 éves Mircea Lucescu által irányított fővárosi alakulat, megtörve a Sahtar Donyeck sorozatát, 2016 után lett újra bajnok, összességében pedig már a 16. elsőségét gyűjtötte be.

A fővárosiaknak az Inhulec Petrove elleni találkozón elegendő lett volna egy minimális győzelem is a bajnoki címhez, de Cihankovék nem érték be ennyivel, és igazi gólfesztivált rendeztek a nézők nélkül megrendezett bajnokavatón.

Az üldöző Sahtar Donyeck a jelek szerint elfáradt a hajrára, mivel kétgólos vereséget szenvedett az Olekszandrija vendégeként.

Az egy hete a Gyeszna Csernyihiv ellen bravúros győzelmet aratott Minaj FC két fontos és sajnos, sikertelen mérkőzésen van túl. A kárpátaljai együttes előbb az FK Lviv elleni, az első fordulóból elmaradt mérkőzését pótolva 1-0 arányú vereséget szenvedett Lembergben, majd a hét végi játéknapon a Dnyipro ellen szaladt bele egy sima vereségbe. Vagyis a Mikola Cimbal által irányított együttes az ugyancsak 18 pontos Olimpik Donyeckkel egyetemben a kiesést jelentő utolsó helyen áll. Ráadásul a hátralévő három fordulóban igen nehéz a minajiak sorsolása, mivel az éremre és az európai kupaszereplésre hajtó csapatok közül a Zorjával, a Sahtarral és a Vorszklával is találkoznak. Az is igaz ugyanakkor, hogy a veszélyes zónában tartózkodó együttesek közül a Ruhnak és az Inhulecnek is csak 20 pontja van.

A 23. forduló eredményei: Dnyipro–Minaj 3-0, Dinamo Kijev–Inhulec Petrove 5-0, FK Mariupol–Ruh Lviv 0-3, Kolosz Kovalivka–Vorszkla Poltava 3-0, FK Lviv–Gyeszna Csernyihiv 1-0, Zorja Luhanszk–Olimpik Donyeck 2-1, Olekszandrija–Sahtar Donyeck 2-0.

Három fordulóval a bajnokság vége előtt a már bajnok Dinamo Kijev 58 ponttal vezeti a tabellát a 45 pontos Sahtar előtt. A 18 pontjával utolsó helyen álló Minaj FC a hét végén sorra kerülő 24. fordulóban a Zorja Luhanszk vendége lesz.

                        (tamási)