Az elnöknél is elítélték az SS-hadosztály tiszteletére rendezett menetet

2021. május 1., 10:28

Az Elnöki Hivatal is elítélte a Galícia SS-hadosztály híveinek április 28-án Kijevben tartott menetét, és elvárják, hogy a bűnüldöző szervek ellenőrizzék és vonják felelősségre a törvénysértőket – jelezte az államfő sajtószolgálata, amelyet a korrespondent.net idéz.

„Kategorikusan elítéljük a totalitárius rendszerek, köztük a nemzetiszocialista propagandájának minden megnyilvánulását és a második világháborúval kapcsolatos igazság felülvizsgálatára tett kísérleteket. Nem volt és nem is lehet semmiféle ukrán érdek abban, hogy a nácik a megszállt területeken saját céljaikra próbálták felhasználni az embereket. A nácizmus veresége népünk győzelme volt. Az ukránok más népekkel együtt kiharcolták az élethez való jogot” – áll a közleményben.

Az Elnöki Hivatalban hozzátették: már tájékoztatták Ukrajna partnereit, hogy a törvény megsértésében bűnösöket felelősségre vonják.

„Elvárjuk, hogy a Nemzeti Rendőrség és a Belügyminisztérium tisztázza a történtek körülményeit, és bíróság elé állítsa mindazokat, akik a törvény megsértéséért felelősek… A kijevi városi állami adminisztráció vezetőjétől azt várjuk, hogy ellenőrizze a fővárosi tömegrendezvények egyeztetési rendszerét, és szolgáljon teljes beszámolóval a kijevi közösségnek arról, hogyan vált lehetségessé ennek az úgynevezett menetnek a megtartása” – tették hozzá az Elnöki Hivatalban.

Korábban jelentették, április 28-án Kijev központjában felvonulást tartottak a Galícia SS-hadosztály tiszteletére, amelyen a hadosztály veteránjainak unokái, a Jövő Társasága, a Jobb Szektor, a Szvoboda, az ATO Veteránjainak Szövetsége, az Ukrainian military Honor kezdeményezés tagjai vettek részt.

(korrespondent.net/Kárpátalja)