Negyvenkét elfeledett áldozat

2021. május 5., 20:31 , 1056. szám

Május 2-án Odesszában megemlékeztek a Szakszervezetek Házában történt tragédia hetedik évfordulójáról. Az épületben, amely a kijevi Jevromajdan támogatóinak és ellenzőinek összecsapásai során kapott lángra, negyvenketten vesztették életüket. Az évfordulóról azóta is fokozott rendőri készültség mellett emlékeznek meg a városban.

Máig nem tudni, hogy kik gyújtották fel az épületet. Pontosabban a történtekért senkit nem ítéltek el. A városban 2014 tavaszán kitört zavargások ügyében indult eljárások többször elakadtak, majd újraindultak, jobbára eredménytelenül. Némelyik eljárás máig nem zárult le. Volodimir Zelenszkij elnök a tavalyi évforduló alkalmából megemlékezett a tragédiáról. Facebook-bejegyzésében a történtek kivizsgálására szólított fel. Az elnöki felhívásnak azonban nem lett kézzel fogható, azaz jogerős ítéletekben megmutatkozó eredménye. Idén az államfői megemlékezés elmaradt.

Annyi bizonyos, hogy néhány véletlenül besodródott embertől eltekintve az épületben a Majdan ellenzői szenvedtek rettenetes halált a tűzben és a sűrű, mérgező füstben. Viszont a városi zavargásokért és a Szakszervezetek Házánál történtekért is jobbára olyan személyeket vontak felelősségre, akik szembeszálltak a radikálisokkal és ukrán nacionalistákkal, vagyis „majdanelleneseket”.

A történtekről azóta évről évre megemlékeznek a városban – külön az „oroszbarátok” és az ukrán nacionalisták. A hatóságok rendszerint szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek az évfordulóra, s lezárják a tragédia színhelyét. Idén is nagy volt a készültség, bár talán nem akkora, mint Petro Porosenko elnök idejében, a tragédiát követő első években, amikor előfordult, hogy a Nemzeti Gárdát is kivezényelték a rend fenntartására.

Mindenesetre az „oroszbarát” megemlékezőknek ezúttal is fémdetektoron és rendőrségi motozáson át vezetett az útjuk a Szakszervezetek Házához. A hatóságok időről időre megszakították az amúgy is lassú eljárást, hogy fertőtlenítést végezzek.

Az emlékezők, akik a rendőrség szerint kb. háromezren lehettek, amolyan flashmobot rendeztek az úgynevezett Kulikovói mezőn. A gyász jeleként fekete és fehér léggömböket eregettek, és galambokat engedtek szabadon, virágcsokrokat helyeztek el a Szakszervezetek Házát körbevevő kerítés előtt, miközben jelmondatukat skandálták: „Nem feledjük el, nem bocsátjuk meg.”

Nem tisztünk megítélni a biztonsági intézkedések indokolt szintjét, de annyi bizonyos, hogy a nacionalista demonstráció esetében távolról sem volt ilyen nagy a szigor: sehol egy rendőrségi kordon, görögtüzet is gyújthattak, s az arcmaszk viselését sem vették túl komolyan. Bár Odesszában a gyász jeleként félárbócra eresztették a város zászlaját, a nacionalisták egyik plakátja szerint május 2. nem a gyász napja, hanem a győzelemé. Ennek megfelelően a gyülekezőket vidám zene fogadta.

Az évforduló évről évre jó alkalom arra, hogy feltegyük a kérdést, miért nem foglalkozik a igazságszolgáltatás a Szakszervezetek Házában életét vesztett 42 ukrán polgár halálának ügyével? Volodimir Zelenszkij megválasztása után úgy tűnt, végre elmozdulhat az ügy a holtpontról, a hatóságok új keletű lelkesedése azonban igen gyorsan lelohadt.

A Nyugat láthatóan kapitulált az odesszai tragédia ügyében. Míg a 2014-et követő 2-3 évben még csak-csak emlékezetébe idézték az ukrán hatóságoknak, hogy kötelességük kivizsgálni a történteket, az utóbbi időben elmaradnak a figyelmeztetések (vagy legalábbis nagyon halkan, négyszemközt hangzanak el). Arról szó sincs, hogy a nagyhatalmak az ukrán igazságszolgáltatás működéséhez kössék együttműködésüket Ukrajnával.

Múlnak az évek, de az odesszai áldozatoknak továbbra sincs emlékműve a városban. Lássuk be, bármiért kellett is meghalniuk, a 42 emberélet rengeteg. (Azokról nem is beszélve, akik az utcai összetűzésekben haltak meg azokban a napokban. Megjegyzendő, az áldozatok között ukrán nacionalisták is voltak.)

Hét évnek kellett eltelnie, hogy idén tavasszal a városi tanácsban a Sarij Pártja „oroszbarát” képviselői felvessék az emlékhely kialakításának lehetőségét. A tanácsi többség támogatta a felvetést, Odessza apolitikus lakói azonban attól tartanak, hogy egyesek kampánycélokra használnák a meggyilkoltak emlékét. Mi tagadás, kizárni egyelőre ezt sem lehet.

Állítólag már létezik egy senki által nem engedélyezett, spontán kialakult emlékhely, ahol a gyászolók elhelyezték az áldozatok fényképeit, ahová bármikor vihetnek virágot, ahol bárki meggyújthat egy szál gyertyát. Az emlékhelyet rendszeresen meggyalázzák, talán éppen azok, akik szerint május 2. nem gyásznap. A hatóságok „természetesen” nem tehetnek semmit, hiszen az emlékhely hivatalosan nem létezik… De mit tesznek, ha majd lesz „hivatalos” emlékhely? Talán bizony azt is kerítéssel veszik körül?

(hk)