A kormány növelné a létminimumot

2021. május 14., 11:29

A miniszteri kabinet felülvizsgálja a jelenlegi létminimumot, szándékában áll „igazságossá” tenni azt – közölte Denisz Smihal miniszterelnök Telegram-bejegyzésében, amelyet a korrespondent.net ismertet.

A közlés szerint az illetékes minisztériumok most javaslatokat készítenek elő a méltányos létminimum meghatározására.

„Az elnöknek az ukrajnai szegénység leküzdésére irányuló kezdeményezése keretében az igazságos létminimum megállapításán dolgozunk. Megvitattuk a kérdést a Szociálpolitikai Minisztériummal, a Pénzügyminisztériummal, a Gazdaságfejlesztési, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Minisztériummal, az Elnöki Hivatallal, a Legfelső Tanács szakbizottságával és a tudósokkal közös tanácskozáson” – írta Smihal.

A korrespondent.net emlékeztet, korábban Volodimir Zelenszkij elnök jelezte, hogy a létminimumnak növekednie kell, reálissá kell válnia.

A Szociálpolitikai Minisztérium márciusban bejelentette a létminimum növekedésének gyorsulását Ukrajnában. A tervek szerint 2022-ben a létminimumot 14%-kal, 2023-ban 15%-kal, 2024-ben 25%-kal növelnék.

(korrespondent.net/Kárpátalja)