Kozár Lajos életének és gyárának története
Elvesztett Ungvár
A Munkácsi és a Robocsa utca sarkán évek óta üresen áll az SZKB (az analitikai berendezések speciális tervezőirodája) Zrt. elhagyott épülete. Sok ungvári lakos még más néven emlékszik erre az épületegyüttesre, mind a mai napig Peremoha üzemnek nevezik. De sajnos csak néhány városlakó tudja, hogy valójában a Munkácsi utcai 25. számú régi kétszintes ház, amely mögött hosszú üzemhelyiségek húzódtak, eredetileg Kozár Lajos egykor nagyon híres lakatosárugyárának a központja volt, amely szögeket, fonalkerítést, dekoratív kapukat, sodronyszövetet, lakatos díszműveket készített, valamint rendkívül szép angol kályhákat.
Kozár Lajost gyakran emlegetik példaként a helyi újságok, hogyan vált kemény munkával a hétköznapi szegény fiatalember a térség egyik leggazdagabb iparosává. Lajos 1879 nyarán egyszerű ungvári családban született, apja, János szűcsként dolgozott (bőrök kikészítésével foglalkozott), a lengyel nemesi családból származó édesanyja, Rágyi Mária a gyermekeket nevelte. A család a Vargasor (ma Kijevi part) 18. szám alatt lakott, ahol régóta szűcsök telepedtek le. Lajos azonban nem akarta apja szakmáját folytatni, mert egy lakatoshoz állt inasnak.
Több éven át tanult, és segédként dolgozott, 1897-ben pedig jogot kapott arra, hogy maga is mester legyen. A Kárpátaljai Megyei Állami Levéltárban fennmaradtak Kozár Lajos engedélyei, köztük az az igazolás, amellyel a városvezetés ipari osztálya 1903. március 28-án bejegyezte a gyárát. Természetesen nehéz volt teljes értékű gyárnak nevezni azt a kis műhelyt, ahol Lajos csak egy segéddel és egy fiatal inassal dolgozott, de a fiúk olyan keményen láttak hozzá a munkához, hogy fonott kerítéshálójuk hamarosan nagy keresletnek örvendett. Akkoriban a műhely a Bozoska utca (ma Tolsztoj utca) 3. szám alatt működött, ahol huzal és dróttermékek készültek.
1905-ben Kozár Lajos feleségül vette Fésűs Erzsébetet, Flash Jakab helyi könyvkötő, az Ipari Szövetség elnökének fogadott lányát. A következő évben, 1906 decemberében a párnak egy fia született, Lajos, aki később apja utódja lett. Két évvel később Erzsébet megszülte második fiukat, Lacikát, de a gyermek hétéves korában tragikusan meghalt, szöggel megszúrta az ujját, és vérmérgezést kapott. Lehetséges, hogy a fiú arra a szerencsétlen szögre épp apja műhelyében bukkant rá, amelyet az első világháború idejére elhagyott. 1911-ben Kozárék harmadszor lettek szülők – világra jött lányuk, Lenke.
Abban az időben Kozár Lajos már sikeres vállalkozó volt. 1907-ben az újságok arról számoltak be, hogy Kozár gyárának dróttermékei egyszerre három díjat kaptak ipari kiállításokon: Budapesten, Kassán és Nagyváradon. 1909-ben úgy döntött, hogy kibővíti a termelést, házat és nagy területet vásárolt mögötte a Radvánci (ma Munkácsi) utcában. Ott épült a korabeli mércével mérve meglehetősen nagy öntöde, ahol dróton, dróthálón és egyszerű kerítéseken kívül gyönyörű dekoratív fémkapuk és kerítések is készültek. Az első nagy megrendelések egyike volt 1910-ben a munkácsi római katolikus templom kerítésének elkészítése. A korabeli újságok hirdetéseiből az is ismert, hogy Kozár gyára dekoratív fémkerítéseket készített erkélyekhez, lépcsőházakhoz és temetői sírokhoz.
Akkoriban a gyár olyan termékeket kezdett gyártani, amelyek híressé tették – az ún. angol zománcozott konyhai kályhákat. Nyilvánvalóan minden tősgyökeres kárpátaljai emlékszik arra, hogy a nagyszülők konyhájában volt egy ilyen tűzhely, amelyet városainkban és falvainkban sparheltnek vagy spórnak hívtak. A sütővel kombinált konyhai tűzhely könnyen felmelegíthető volt tűzifával, sokáig tartotta a meleget, és általában nagyban megkönnyítette a főzési folyamatot. A sparhelt szó a német sparherd szóból származik. Máig nem derült arra fény, hogy a név német eredete ellenére miért nevezték ezeket a kályhákat angolnak. De épp ezt a nevet használják a cég reklámprospektusaiban, amelyből a vevők többféle, különböző méretű, színű és konfigurációjú angol kályha közül választhattak.
1910-ben a Határszéli Ujság című lap azt írta, hogy Kozár cégének annyi megrendelése volt kiváló, gazdaságos angol kályhákra, hogy nem érkezett valamennyit teljesíteni. Tekintettel erre, a hatóságok tavasszal engedélyezték a gyár új gépekkel való felszerelését és a vállalkozás területének bővítését. „Kozár Lajos gyárában olyan csodálatos dolgok készülnek, hogy munkáit már messze Ungváron túlról is megrendelik, sőt Budapesten is nagy pályázatot nyert minden lakatosmunka elvégzésére egy új ötszintes bérház építése során” – áll a cikkben.
Az első világháború alatt Kozár Lajos a 66. gyalogezrednél szolgált, előbb katonai öntödében dolgozott Komáromban, Eperjesen (Presov) és Kisszebenben (Sabinov), majd az orosz fronton harcolt egészen a háború végéig. Kitüntetésekkel tért haza, és folytatta a munkát a cégnél, amelynek – amint az újságok említik – katonai megrendeléseket teljesítve jó bevétele volt.
A csehszlovák időkben az üzem továbbra is sikeresen működött, az ungvári ún. Kis Galagó épületeinek építése során közbeszerzési pályázatokon vett részt. Kozár sparheltjeit gyakran telepítették a köztisztviselők vadonatúj, modern lakásaiba, és mesterei gyakran elvégezték az összes lakatos- és kovácsmunkát is az új épületekben. Ugyanakkor Kozár Lajos soha nem titkolta elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy Ungvár csehszlovák lett, sőt letartóztatták és elítélték azért, mert egy vasárnapi mise végén a római katolikus egyház többi tagjával együtt énekelte a magyar himnuszt. Nagy befolyása volt Ungvár magyarbarát köreiben, ismert mecénás volt, sok éven át támogatta az UAC (Ungvári Atlétikai Klub) sportklubot, ezért alelnökévé is választották.
1930 nyarán A Polgár című helyi újság cikket tett közzé Kozár Lajos 51. születésnapja alkalmából, amelyet június 19-én ünnepelt családjával és barátaival. Ebben a cikkben Kozárt a vállalkozói szellem zsenijének nevezték, mert néhány évtized alatt képes volt szegény segédmesterből egy sikeres gyár tulajdonosává válni, amely 120 munkást foglalkoztatott. Puritanizmusa miatt is figyelemre méltó volt, mert úgymond becsületesen és szeretettel dolgozik, ugyanezt elvárja mindenkitől. 51 éves korában Kozár Lajos jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendett, sok terve volt a jövőre nézve.
Kozár gyára valóban nagyon sok munkát végzett Ungváron ezekben az években. Ott készült az a gyönyörű kerítés, amely sok éven át díszítette a Masaryk teret (ma Petőfi tér). Kozár termékei lettek a város díszei és büszkeségei 1927-ben a Pidkarpatszka Rusz első ipari kiállításán. Pályázatot nyert a Kapos utca végén egy új vágóhíd építése során lakatos- és kovácsmunka végzésére. 1938-ban pedig a Zsidó Néplap című helyi újság a zsidó tornacsarnok (ma a 10. számú iskola épületének régi része) építésének befejezése alkalmából írt cikkében kiemelt egy hatalmas fémkeretes ablakot, amelyen keresztül a gimnázium folyosóira sok fény jut, a krómozott lépcsőkorlát kiváló minőségét, az ajtó- és ablak kilincsgarnitúrákat, furnitúrát.
Az 1930-as évek végén Kozár Lajos, valószínűleg felismerve, hogy szállnak fölötte az évek, úgy döntött, bevonja fiát, Lajost a vállalkozásába. Sajnos, a fiatalabb Kozárról nagyon kevés információt sikerült találni, nem tudni, hol tanult és azt sem, hogy hány éves korától dolgozott apja gyárában. Kevés információ van a lányáról, Lenkéről is, aki az 1930-as évek elején feleségül ment Kavasch Sándor építészmérnökhöz, fiúgyermeket szült, akit Sándorkának neveztek, de később elvált férjétől. Amikor az újságok megemlítették a gyárat, akkor kizárólag az idősebb Kozár Lajosról írtak, aki a második világháború végéig még a cég vezetője maradt. A háború idején a gyár (akár az első világháború idején) katonai megrendeléseket is teljesített, és a munkások a Kárpáti Híradó nevű újság 1942-es cikke szerint önként kifejezték azt az óhajukat, hogy egy órával többet dolgozzanak, s mindezt ingyen tették, ezért a pluszóráért járó bérüket felajánlották a katonai rokkantak javára.
1942 különleges év volt ifjabb Kozár Lajos számára, aki Debrecenben feleségül vette Kerékgyártó Juliskát, a hortobágyi malom tulajdonosának, Kerékgyártó Istvánnak a lányát. A házaspár Ungvárra költözött, ahol született egy fiuk, Lajos (már a harmadik Kozár Lajos a családban), majd később egy lányuk, Klára. Amikor a második világháború frontja közeledett a városhoz, ifjabb Kozár Lajos az üldöztetéstől tartva Debrecenbe menekült. Apja akkor már rosszul volt, ezért a városban kellett maradnia. Tanúja volt annak, ahogy a szovjet hatóságok a Kárpát-Ukrajna Néptanácsának 1945. július 3-i határozatával államosították azt a gyárat, amelybe a Kozár család annyi munkát fektetett. Amikor Kozár Lajos életművét elvették, egészsége még inkább romlott, és hamarosan meghalt. Nem sikerült kideríteni, hogy ez melyik esztendőben történt meg, de a családfő halála után a családtagok úgy döntöttek, hogy elhagyják Ungvárt, és új életet kezdenek Magyarországon. Idősebb néhai Kozár Lajos felesége, Erzsébet fiával, Lajossal és feleségével, Juliskával, valamint két gyermekükkel Debrecenbe költözött, ahol végül újra találkoztak Lajossal, aki abban az időben egyszerű öntödei munkásként dolgozott. A testvére, Lenke és fia, Sándorka szintén elhagyták Ungvárt, de ők Budapestre mentek, ahol újra férjhez ment. Kozár Erzsébet Debrecenben hunyt el 1976-ban. Egy évvel később fia, Lajos is meghalt.
Mi történt az ungvári gyárral? – kérdezhetik jogosan. A bázisán létrehozták a Peremoha fémmegmunkáló üzemet, amely zománcozott kályhákat és szögeket készített. Az elérhető árú Peremoha-tűzhelyek ezután tömegesen kezdtek megjelenni a kárpátaljai városi és vidéki otthonokban, de minőségük elmaradt a Kozár gyár angol kályháiétól – erről az 1948-as jelentések is tanúskodnak, amelyeket még mindig a Peremoha gyár utódjának, a Turbogaz üzemnek az archívumában tárolnak. Ezekben a jelentésekben megjegyezték, hogy a zománcozott kályhák gyártására szolgáló 2. üzem nagyon alacsony minőségű termékeket gyárt: a 170 lemez 50%-a selejtes volt, lepattogott a zománc, ferde lett a keret. Ezt követően a tűzhelyek gyártása teljesen leállt, a vállalat nevét Ungvári Városi Ipari Kombinátra, majd Ungvári Fémüzemre, később Ungvári Gázberendezési Üzemre változtatták, és végül az egész Szovjetunióban Turbogaz néven vált ismertté. Amikor a Turbogaz új területet kapott és átköltözött oda, 1975-ben a régi gyár területén megkezdte munkáját a már említett Speciális Tervezői Iroda Zrt., hosszú ideig Ukrajna egyetlen analitikai műszereket fejlesztő tervezőirodája.
Ma Kozár Lajos egykori lakóháza a Munkácsi utcában nyomasztó benyomást kelt: a vakolat lemállott, az ablakok helyenként be vannak deszkázva, a balkon korlátján fiatal fácskák törnek elő. Szomorú látvány, és még szomorúbb elveszíteni a történelmi emléket, elfelejteni mindazokat, akik valamikor itt dolgoztak, és messze földön ismertté tették Ungvárt. Ezért fontos tudni, hogy itt, a Munkácsi utcában élt és dolgozott Kozár Lajos, számos ungvári kerítés és több száz divatos sparhelt megalkotója.
Tetyana Literáti, Pro Zahid/
Rehó Viktória
