Majd félmillió adag Pfizer-vakcina a pedagógusoknak?

2021. május 17., 11:40

Több mint 473 ezer adag Pfizer-vakcina érkezhet Ukrajnába a COVAX kezdeményezés keretében – jelentette az Ukrajinszka Pravda Denisz Smihal miniszterelnökre hivatkozva.

„Több mint 473 000 adag Pfizer-vakcinának kell érkeznie Ukrajnába május végéig a COVAX kezdeményezés keretében. Ezeket az oktatási intézmények dolgozói kapják meg” – írta a kormányfő a Facebook közösségi oldalon.

Smihal azt is elmondta, hogy folynak az előkészületek a várólistára a Gyija applikáció segítségével feliratkozott emberek oltásának megkezdésére. Tájékoztatása szerint az Egészségügyi Minisztérium az ehhez szükséges oltási központok hétvégi megnyitására készül. Az első ilyen központokat a nagyvárosokban szándékoznak megnyitni.

Korábban Viktor Ljasko országos közegészségügyi főorvos közölte, hogy körülbelül május 24-től kezdik meg a Pfizer-vakcina kiszállítását a régiókba és az oktatási dolgozók oltását.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)