A kárpátaljai szociális programcsomag keretösszege 2021-ben meghaladja a 2,5 milliárd forintot

2021. május 18., 15:38 , 1058. szám

„A legfontosabb feladatunk az, hogy a kárpátaljai magyarság is kitartson szülőföldjén, a magyar történelem szempontjából is nagyon fontos vidéken” – jelentette ki Potápi Árpád János a kárpátaljai szociális programcsomag idei felhívásáról és új elemeiről, valamint a program eddigi eredményeiről Brenzovics Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatón május 18-án Budapesten.

A magyar nemzetrészek közül a legnehezebb helyzetben a kárpátaljai magyar közösség van, ezért Magyarország Kormánya 2015-ben elindította a kárpátaljai szociális programcsomagot, amely a kárpátaljai magyarságnak szóló egyik legátfogóbb támogatási program. A programban külön pályázati rendszer keretében támogatásban részesül a helyi magyarság szinte minden rétege: a magyar nyelven oktató tanárok, művészeti és zeneiskolák pedagógusai, egészségügyi dolgozók, a média munkatársai, a szakmai tevékenységüket magyar nyelven végző könyvtárosok, színészek, előadóművészek.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a támogatási program kapcsán kiemelte: a pályázatok elsődleges kritériuma a magyar nyelven történő oktatás, segítés, szolgálás.

A támogatási programcsomag kezdetétől jól nyomon követhető a támogatási összegek alakulása, amely 2015-ben mintegy 800 millió forintot, 2020-ban már közel 2,5 milliárd forintot tett ki. Jelentősen bővült a támogatottak száma is, amely 9 500-ról indult, s a tavalyi évben már meghaladta a 14 ezer főt.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ez idő alatt kiemelt figyelmet fordítottak a különböző beruházásokra is, amelyek jól látható módon gyarapodtak az elmúlt esztendőkben.

Bejelentette: a támogatási program keretösszege 2021-ben meghaladja a 2,5 milliárd forintot. A pályázatokra május 18-tól lehet jelentkezni a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványán keresztül, azonban a benyújtási határidő kategóriánként változó. Alkalmazkodva a járványhelyzethez, az idei pályázatok új elemeként megjelent két új alkategória, melyek alapján a kórházi kisegítőmunkások, illetve a speciális intézményekben dolgozók számára is igényelhetővé válik a szociális támogatás. Emellett a gyermekétkeztetés keretösszegét is emelte a magyar kormány.

„Célunk, hogy ezzel a programcsomaggal is elősegítsük azt, hogy mindenki a szülőföldjén tudjon boldogulni, ne kelljen elhagynia Kárpátalját annak érdekében, hogy meg tudjon élni, és a családját el tudja tartani. Ez egy nagyon fontos bérkiegészítés, amit 2015 óta különböző kategóriákban, megnövelt összegekben, illetve egyre szélesebb körben tudunk nyújtani” – szögezte le Potápi Árpád János.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért, majd emlékeztetett arra, hogy a 2010-es évek közepén Ukrajnában olyan helyzet alakult ki a keleti konfliktus és az ország gazdasági mélyrepülése következtében, amely rendkívül súlyos helyzetbe sodorta az amúgy sem könnyű körülmények között élő kárpátaljai magyarságot. Elmondta, hogy a programcsomag kidolgozásakor az volt a legfontosabb célkitűzés, hogy megmaradjanak azok a magyar intézmények, amelyeknek dolgozói biztosítják a kárpátaljai magyarság mint közösség megmaradását.

„Örvendetes, hogy a program elérte a célját, hiszen minden nehézség ellenére nem indult meg a kárpátaljai magyarság tömeges kivándorlása; sikerült fenntartani minden olyan intézményt, amely ellátja azt a feladatot, hogy felnevelje a következő nemzedéket; megmaradt Kárpátalján a magyar orvosok többsége; sikerült megőrizni a beregszászi színházat; továbbra is működnek a magyar nyelvű nyomtatott és elektronikus sajtótermékek is – ezek mindenképpen jelentős eredmények ebben a rendkívül nehéz helyzetben” – emelte ki a KMKSZ elnöke, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak azért is, amiért úgy döntött, lehetőséget ad arra, hogy a határon túli magyarok hozzájussanak a koronavírus elleni vakcinához.

Csuha Alexandra