Magyarország, a nyugati veszélyforrás?

2021. május 19., 20:00 , 1058. szám

Ukrajna ellenségekkel van körülvéve – ezt a meglepő következtetést vonhatjuk le Ivan Bakanovnak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elnökének az Ukrajna 30 elnevezésű fórumsorozat múlt heti rendezvényén elhangzott előadásából.

A biztonsági kérdéseknek szentelt fórumon a titkosszolgálati vezető egyebek mellett arról beszélt, hogy az orosz hadsereg ukrajnai inváziójának veszélye továbbra is fennáll. Mint rámutatott, az Oroszországi Föderáció haderejének létszáma Ukrajna határainál „megközelíti a 100 ezer főt – harckocsik, helikopterek, hajók, rakéta- és tüzérségi egységek”.

„Öt fő irányt emelhetünk ki, de nem érdemes megfeledkeznünk Fehéroroszországról sem, amely potenciális szövetségese az Oroszországi Föderációnak abban az esetben, ha Oroszország megvalósítaná ukrajnai inváziós tervét. Ennek bizonyítéka a Fehérorosz Köztársaság és az Oroszországi Föderáció legújabb közös hadgyakorlata” – vázolta a helyzetet.

Hozzátette: az Oroszország felőli ukrán határ 65%-a sebezhető, a nyugati oldalon pedig a további 35% „szintén kiemelt figyelmet követel”, mivel „Oroszország más országokban aktívan kihasználja és táplálja a nacionalista mozgalmakat, hogy befolyásolja az ukrajnai helyzetet”, és „Magyarország példája ezt egyértelműen bizonyítja”.

Az ember azt hinné, hogy ha egy ország háborúra készül – különösen, ha az ellenfél egy Oroszországhoz fogható nagyhatalom – igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy szövetségesekre tegyen szert ebben a harcban, vagy legalábbis biztosítsa a szomszédai támogatását, a hátországa biztonságát. A Bakanov előtt felszólaló Volodimir Zelenszkij elnök ennek megfelelően az Európai Unióval és tagországaival, illetve a NATO-val ápolt kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta. Dmitro Kuleba külügyminiszter tárcája fő feladatai között említette, hogy szövetségeseket találjon Ukrajna számára. Az SZBU feje viszont szemmel láthatóan ennek éppen az ellenkezőjét teszi. Ukrajna északi szomszédját nyilvánosan a potenciális ellenségek közé sorolja, s a nyugati szomszédokra, köztük a NATO- és EU-tag Magyarországra is gyanakvással tekint. Meglehet, egy titkosszolgálati vezetőnek az a dolga, hogy gyanakodjék. És mégis: kinek higgyünk? Melyik Ukrajna igazi arca, a szövetségest vagy az ellenséget kereső?    

         (zzz)