Hallgatói napok Ungváron és Beregszászban

2021. június 1., 11:46 , 1060. szám

Felsőoktatási tanulmányaim idején mindig izgatottan vártam a tanév végét. Na persze nemcsak a beszámolók, vizsgák és egyéb kötelező teendők vége miatt, hanem mert általában a tanév végére estek a hallgatói vagy diáknapok. A rendezvénysorozatok alkalmából garantált volt a jó hangulat, hisz a legtöbben igyekeztünk aktívan részt venni a különböző programokon. Tavaly a pandémia miatt ezek nem minden felsőoktatási tanintézményben kerülhettek megrendezésre, ám idén változott a helyzet. A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) úgy döntött, hogy május 24–28. között megrendezi a Diáknapok Light programot, amely sajnálatos módon – a jelenlegi karanténszabályokat figyelembe véve – csak korlátozott létszámmal valósulhatott meg.

A szervezők mindent megtettek azért, hogy ne csupán a jókedv legyen garantált, de új programok is kerüljenek terítékre.

A programdömping május 24-én vette kezdetét egy online szabadulószobával: különböző ügyességi és logikai feladatok megoldásával kellett kiszabadulni a virtuális börtönből. A diákok mindannyian egy csapatot alkotva küzdöttek meg a rejtvényekkel. Másnap a programsorozat talán egyik legnépszerűbb eseménye, a paintball következett, amelyre a szabad helyek nagyon röpke idő alatt elfogytak. A taktikai érzéket és magas szintű csapatjátékot megkövetelő aktivitást csütörtökön egy oklevélátadó követte, ahol a korábban megrendezett Scientia Denique Tudományos Diákköri Konferencia azon résztvevőit díjazták, akik az említett eseményen bizonyos okok miatt csupán online adhattak elő és lehettek jelen. Délután egy rendkívül izgalmas műveltségi vetélkedőn mérhették össze agykapacitásukat a diákok, majd egy fergeteges táncház várta a mulatni vágyókat a Váralja kávézóban. A műveltségi vetélkedő során logikai, illetve különböző kulturális témájú kihívások elé voltak állítva a résztvevők. A táncház során a Csipkés zenekar húzta a talpalávalót.

Pénteken a KMDFKSZ és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa futballtornát rendezett, amely az eseménysorozat legnagyobb rendezvénye volt. A kupán négy csapat mérte össze erejét: a házigazdák (KMDFKSZ) csapata, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) diákjai, az ungvári főkonzulátus válogatottja és az Ungvári Nemzeti Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének diákjai.

A focikupa megnyitóján Buhajla József ungvári magyar főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket. „A sportdiplomácia a diplomáciának mára szerves része lett. Beépült a kapcsolatépítésbe, és én hiszem, hogy itt, a pályán is lehetőségünk van erre” – mondta a főkonzul, majd sok sikert kívánt minden résztvevőnek, különösképpen az ungvári konzulátus csapatának.

A tornán részt vett dr. Csernicskó István, a beregszászi főiskola rektora is, aki visszaemlékezésében elmesélte diákkori futballélményeit, többek között azt is, hogy amikor a független Ukrajna az első válogatott mérkőzését játszotta Magyarország ellen, akkor ők is, mint a kollégisták, lejátszották a nagyok barátságos mérkőzését. „Jó szórakozást és hajrá mindenki!” – zárta szavait a rektor úr.

Traski Viktor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének igazgatóhelyettese megnyitó beszédében reményét fejezte ki, hogy ez a futballtorna hagyományt teremt.

„Az elmúlt hetek során, ahogy elkezdtünk készülni a mai focikupára, eszembe jutott, hogy már elnökségem kezdetén szerettem volna, ha létrejön ez a focikupa. A sors fintora talán, hogy elnöki tevékenységem utolsó programjaként sikerül megvalósítani ezt” – kezdte köszöntőbeszédét Lőrinc Ingrid, a KMDFKSZ elnöke. Beszédében visszaemlékezett a magyar futball történelmi sikereire, majd Gera Zoltánt idézte: „A foci nem egyéni sport. Jó csapatban jól érzi magát az ember, rossz csapatban rosszul.” Végezetül kellemes időtöltést, barátságos játékot és jó szórakozást kívánt a résztvevőknek.

A mérkőzések játékszabályait és a mérkőzések sorrendjét Szanyi Szabó Sándor sporttárs ismertette.

A sportszerű mérkőzések végén a II. RF KMF csapata vihette haza a győzteseknek járó kupát és érmeket, a dobogó második fokára a nemzetközi kapcsolatok szak diákjai állhattak fel, míg a bronzérem a főkonzulátusé lett. A torna gólkirálya Sovák Rosztyiszláv (nemzetközi kapcsolatok), legjobb kapusa pedig Kovács Attila (konzulátus) lett. A focikupa legjobb játékosának Antal Rolandot (II. RF KMF) választották.

* * *

A II. RF KMF Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának Hallgatói Önkormányzata is megrendezte a hallgatói napokat Beregszászban.

Az ungvári diákokhoz hasonlóan ők is kedden kezdték a rendezvénysorozatot. A nyitóprogram egy városi akadályverseny volt, amelyen a részt vevő csapatoknak 8 helyszínen különböző ügyességi és logikai feladatokat kellett megoldaniuk. A csapatverseny résztvevőinek nemcsak ügyeseknek kellett lenniük, hanem figyelniük kellett az időre is, mivel a gyorsaság is számított, így ha a járókelők esetleg rohanó fiatalokat láttak aznap Beregszász utcáin, akkor itt a magyarázat. A sok szaladgálás és megmérettetés után egy vígjátékot tekintettek meg közösen a kollégium filmklubjában.

Másnap délután kvízestre került sor, ahol a diákok számot adhattak a különböző popkulturális filmek ismeretéről, miközben a Don Corleone által felajánlott pizzákat fogyasztották.

A háromnapos eseménydús rendezvénysorozatot közös bográcsozással zárták.     

SD