Lapunk együttműködési megállapodást írt alá a 20 éves gyermekmentő Sámuel Alapítvánnyal

2021. június 6., 15:22 , 1061. szám

Kárpátalján 23 állami árvaház működik, melyekben kb. 3000 árva gyermek él. A megyei adminisztrációs osztályokon ennél is több gyámolításra szoruló gyermeket tartanak nyilván. A 2001-ben bejegyzett Sámuel Alapítvány egy nonprofit jótékonysági szervezet, amely azzal a céllal jött létre, hogy azokat a csecsemőket, utcagyerekeket vegye pártfogásába, akik Kárpátalja csecsemőosztályain, kórházaiban, utcáin, gyermekotthonokat gyakorta váltva, szüleiktől elhagyatottan, az ápolóktól legtöbb esetben csak a legszükségesebbet megkapva (étel, gyógyszer) várják sorsuk alakulását. Továbbá azért, hogy reményt adjon ezeknek a gyermekeknek arra, hogy normális körülmények között, a családi szeretet valóságát megtapasztalva, biztonságban nőjenek fel.

Sipos Géza, a beregszászi székhelyű Sámuel Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket: „20 év van mögöttünk, amely életeket változtatott meg azáltal, hogy ezek a gyermekek családba kerültek az Alapítvány és Isten gondviselése által. Nem a miénk az érdem és dicsőség, hanem egyedül Istené. Viszont köszönöm, hogy önök együtt jönnek velünk az úton is, s imádkoznak egy-egy családért, akik éppen az örökbefogadáson gondolkodnak. Köszönöm szépen, kedves szülők, hiszen nélkületek most nem állhatnánk itt, nem mondhatnánk azt, hogy köszönjük szépen.”

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke beszédében így fogalmazott: új dolog volt ez a kezdeményezés nemcsak az egyházban, hanem az országban is. Példát és irányt tudott mutatni, és sok-sok gyermeki életet megmenteni, igazi családi fészket, otthont, közösséget tudott formálni – hála legyen érte.

Ezt követően dr. Erdei Péter beregszászi, majd dr. Kórós Attila ungvári magyar konzulok méltatták az elmúlt 20 évet. Beszédükben nagyrabecsülésüket fejezték ki a képviseletek nevében az Alapítvány munkáját illetően, valamint a konzulátus további támogatásáról biztosították az Alapítványt.

Azon cél, hogy gyermektelen családok és szerető családra vágyó gyermekek megtalálják egymást, több mint puszta alapítványi tevékenység, munka vagy feladatkör: ez egy nemes küldetés – mondta beszédében Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség vezetője. „Mint polgármester és mint hitét gyakorló családfő azt kívánom, hogy arról az útról, amit Isten akaratából tűztek ki maguk elé, semmi se térítse le önöket, Alapítványukat. Egyúttal felhívnám tisztelt figyelmüket, hogy a polgármesteri hivatal ajtaja mindig nyitva áll önök előtt” – tette hozzá.

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke a hálaadásra hívta fel a figyelmet, hiszen voltak olyan szülők, akik érezték, hogy ezeknek a gyerekeknek szükségük van a család szeretetére és támogatására. Hála az Úrnak, így számtalan gyermek itt lehet most velünk, és akik majd kilépve a családból, tudni fogják, hogy milyen a család melege, és ezáltal ők maguk is olyan családot fognak létrehozni, amely segíti a hasonló sorsú gyerekeket – fogalmazott.

Szvetlana Jakimelina, a Kárpátaljai Állami Közigazgatási Gyermek­ügyi és -védelmi Hivatal vezetője beszédében örömét fejezte ki, hogy jelen vannak a különböző nemzetiségek gyerekei, szülei, nagymamái, nagyapái, illetve a különböző pozíciókban dolgozók, tisztségviselők, diplomaták stb. „Viszont – folytatta – minket itt egy cél vezérel és egyesít: hogy segítsünk a bajba jutott gyerekeken, megváltoztatva sorsukat.” Beszéde végén a hivatali vezető egy munkáját elismerő oklevelet nyújtott át Sipos Gézának.

A köszöntéseket követően bemutatkozott a 9 család és a gyerekek, akik az Alapítványon keresztül találtak egymásra.

A szünetet követően Sipos Géza mutatta be az Alapítvány tevékenységét. Az elmúlt 20 évben 9 családtípusú gyermekotthon jött létre (a mai napra 8) – akikhez egy befogadó család és egy gyámcsalád is csatlakozott – ezeken a településeken: Visk, Beregszász, Nagybereg, Tiszabökény, Csetfalva, Feketepatak, Munkács, Nagydobrony, Kígyós, Bótrágy. Ezenkívül 20 gyermek örökbefogadási eljárásában működött közre az Alapítvány.

Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora, kurátor, az Alapítvány alapító tagja ismertette az elkövetkezendő 1 hónap kampánycéljait: a marketingtevékenységen túl a gyermekmentés szolgálatához kíván egy újabb lendületet adni a még hezitálóknak. Azon dolgoznak, a rendelkezésre álló valamennyi médiaplatformon, hogy tájékoztassák a nézőket, olvasókat, hallgatókat arról, mi módon kapcsolódhatnak be a gyermekmentés szolgálatába.

Margitics János lelkipásztor bemutatta a különböző megjelenési formákat, Tankóci Norbert, az Alapítvány munkatársa pedig bemutatta az induló saját alapítványi honlapot.

Nagy Béla, a (KRE) főgondnoka is üdvözölte a kezdeményezést.

Ezt követően a Beregszászi Református Egyházközség gyülekezeti termében került sor a Kárpátalján működő írott és online sajtóorgánumok – Kárpátalja hetilap, Kárpáti Igaz Szó, Küldetés, Pro Cultura Subcarpathica, KárpátInfo, illetve a TV21 Ungvár, a Pulzus FM 92,1 Rádió – és a Sámuel Alapítvány közötti támogatási szerződés aláírására.

Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója elmondta, hogy már a kezdetektől fontosnak tartották az egyházi élet bemutatását Kárpátalján. Így jött létre a Hitélet című magazin, s most a Sámuel Alapítvány jubileuma apropóján a Családban marad műsoruk is bemutatja azokat a családokat, családi típusú gyermekotthonokat, ahová gyermekeket fogadtak be.

Darcsi Karolina, a Kárpátalja hetilap főszerkesztője az aláírt megállapodásról így fogalmazott: „Rendkívül megörültünk annak, amikor az egyháztól megkaptuk a felkérést, hogy mi is legyünk médiapartnerek ebben a nemes célban. Teljes egészében igyekszünk ebben az egy hónapban odatenni magunkat, illetve azt szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna a kampánynak a fő üzenete, hogy minél több gyerek szerető és boldog családba kerüljön.”

A szerződéskötést követően Taracközi Ferenc elmondta: „A mai nap kezdetét vette a Sámuel Alapítvány nagy kampánya, melynek célja, hogy minden médiafelületen szeretnénk eljutni azokhoz az emberekhez, akik kicsit is foglalkoznak az árva gyermekek sorsával, tehát éljünk a lehetőséggel, mentsünk gyermekeket!”

Sipos Géza örömmel mondta el, hogy ma Kárpátalján egy bentlakásos intézménnyel kevesebb működik, hiszen az Alapítvány munkája által ennyi gyermeknek tudott családot találni. Nagyon fontos, hogy a krisztusi szeretet van jelen ezekben a családokban. A jövőt illetően arról tájékoztatott, hogy az ukrán állam 18 éves koráig támogatja a gyermekeket, ha a gyermek továbbtanul, akkor a tanulmánya befejeztéig. Van olyan gyermek, aki 18 éves korában önálló életet szeretne kezdeni. Ezért az Alapítvány tervei között szerepel egy olyan méretű ingatlant vásárlása, melyben ezek a 18. életévüket betöltöttek lakhatnak. Így lesz egy olyan otthonuk, ahol ezt követően is figyelemmel tudjuk kísérni az tevékenységüket, viselkedésüket, munkásságukat… Adományokat már kaptak erre a célra, és remélik, hogy mihamarabb létrejön az otthon. 

                Dankai Péter