Három ország már elismeri az ukrán oltási tanúsítványt

2021. június 7., 11:17

Moldova, Magyarország és Törökország kész elismerni az ukrán Covid–19 elleni oltási tanúsítványt, amelynek a kiadása július 1-jén kezdődhet meg – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök, akit a korrespondent.net idéz.

A kormányfő hozzátette, a jelzett három ország mellett Ukrajna Grúziával is megállapodott az oltási tanúsítványok kölcsönös elismeréséről.

„Arra számítunk, hogy a közeljövőben ezek a megállapodások a megfelelő egyezményekben lesznek rögzítve” – írta Smihal a Facebook közösségi oldalon.

Ugyanakkor Fegyir Lapij, az ukrán Egészségügyi Minisztérium immunprofilaktikai nemzeti technikai szakértői csoportjának vezetője a Dom tévécsatornán a tanúsítványok „működéséről” beszélt. Elmondása szerint a dokumentum érvényességi ideje a vakcinadózisok számától függ majd. Hozzátette, mindenki, aki beoltatja magát Ukrajnában a Covid–19 ellen, máris szerepel az elektronikus adatbázisban.

A külföldről hazatérők a PCR-tesz helyett is felhasználhatják az elektronikus oltási tanúsítványt, bár ez a lehetőség még nem vehető igénybe.

Korábban jelentették, a beoltottak száma Ukrajnában meghaladta az 1,2 milliót.

(korrespondent.net/Kárpátalja)