Visk – június 4.

2021. június 8., 15:35

A felső-Tisza-vidéki Visk településen június 4-én a református templom kertjében gyülekeztek a helyi civil, oktatási, önkormányzati és egyházi intézmények képviselői. Az eseményen rövid megemlékezéssel és koszorúzással méltatták a nemzeti összetartozás napját.

A rendezvény a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Viski Alapszervezetének szervezésében valósult meg. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki középszintű szervezetének elnöke köszöntőjében elmondta: „101 éve június 4-én történt a magyarság számára ez máig feldolgozatlan rettenetes esemény. 100 év magányt éltünk végig, és ezalatt a száz év alatt erről mindig megemlékeztünk” – emelte ki Sari József, aki arról is beszélt, hogy 11 évvel ezelőtt a parlament hozott egy döntést, hogy a száz év magányt követően próbáljunk együtt talpra állni. „Így történ meg, hogy az összetartozás napja lett június 4-e. Az összetartozás egyrészt a jövőt is jelentheti számunkra, és mi egy kicsit nemcsak Rákóczi, de Kölcsey népe is vagyunk. Ha arra gondolok, hogy Kölcsey a Huszt című epigrammájában az utolsó két sorban a jövőbe tekint, nekünk a jövőre kell gondolni, és a mostani emlékezések a jövőt kell jelentsék, mert jövőre van szükségünk, és van mit tennünk a megmaradásunk érdekében” – fogalmazott az elnök.

Az esemény alkalmával köszöntötte az egybegyűlteket Hajgató Tamás beregszászi konzul, valamint Varenka Renáta alpolgármester. A megemlékezést a helyi magyar iskola diákjainak szavalata színesítette. Este az egybegyűltek a Visk Jótékonysági Alapítvány vendégházának udvarán gyújtották meg az összetartozás tüzét és énekelték el a Himnuszt.

VE