Koronavírus: Oltásra várva

2021. június 9., 18:30

Miközben a lakosság koronavírus elleni oltása továbbra is lassan halad, egyre több szó esik az oltási igazolványról, amely megnyithatja az utat a dolgozni vagy nyaralni külföldre igyekvők előtt.

Még több oltóközpont

Az elmúlt héten nem döntöttek rekordot a napi oltási adatok, a hét végére pedig ehhez képest is lelassult a folyamat. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint pénteken, a hét utolsó munkanapján 57 440 fő kapta meg a vakcinát, másnap, szombaton viszont csak 40 101-en, és vasárnap még kevesebben: 24 860-an.

Pedig a hét végén ismét oltottak a nagyvárosok oltóközpontjaiban, és oltóközpontból is több lett. Az előző hét végén még három ilyen központ működött az országban (Kijevben, Lembergben és Odesszában), múlt szombaton és vasárnap viszont 14 – Odesszában, Kijevben, Lembergben, Rivnében, Ternopilban, Dnyipróban, Poltavában, Izmailban, Kremencsukban, Lubniban, Mirhorodban és Horisnyi Plavnyiban. A 79 mobil oltóbrigád összesen 15 025 dózis kínai CoronaVac vakcinát adott be június 5–6-án – 6 457-et szombaton és 8 568-at vasárnap.

A kijevi oltóközpontban külön sort alkottak azok, akiket sms-ben értesítettek, hogy felvehetik az oltást, és azok, akik szintén beiratkoztak ugyan oltásra a Gyija alkalmazás segítségével, de nem kaptak értesítést. A jelentésekből ítélve az előbbiek nem voltak túl sokan, az utóbbiak közül viszont nem mindenki kapta meg a vakcinát, aki beállt a sorba.

Szombaton országszerte folytatódott a pedagógusok oltása, így Kárpátalján is. A hírek szerint a tanárokat az amerikai–német Pfizer-vakcinával oltották. Miután az oktatásban dolgozók körében változatlanul viszonylag szerény az érdeklődés a vakcinák iránt, sajtóinformációk szerint a hatóságok azt fontolgatják, hogy kötelezővé teszik számukra a Covid–19 elleni oltás felvételét.

Egyébként a vasárnapi állapot szerint Ukrajnában 1 241 006 személy kapta meg az oltás első dózisát, 147 118 pedig mind a kettőt. Az oltási listára a Gyija alkalmazáson keresztül feliratkozottak száma elérte a 640 ezret.

Újabb AstraZeneca-szállítmány érkezett

A napokban újabb 705 600 dózis AstraZeneca koronavírus elleni vakcina érkezett Ukrajnába a globális COVAX kezdeményezés keretében – jelentette be Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

„Ígéretemhez híven mindenki, aki AstraZeneca vakcinával végezte el az első oltást, feltétlenül ezzel az immunbiológiai készítménnyel végezheti el a második oltást is. A jelenlegi tételt azok második oltására fogjuk felhasználni, akik az első oltást CoviShield/AstraZeneca és AstraZeneca–SKBio-vakcinákkal kapták meg” – írta a tárcavezető a Facebook közösségi oldalon.

Ljasko közölte azt is, ezzel a vakcinával többek között az orvosokat és az egészségügyi intézményekben dolgozókat, az Egyesített Erők Műveletében résztvevőket, a szociális munkásokat, a lelkészeket, a Belügyminisztérium és az SZBU munkatársait, a 65 évesnél idősebbeket fogják oltani. Megkaphatják a második oltást közéleti személyiségek és azok is, akiket annak idején „maradvány” vakcinadózisokkal oltottak be.

Négy ország már elismeri az ukrán oltási tanúsítványt

Moldova, Magyarország és Törökország kész elismerni az ukrán Covid–19 elleni oltási tanúsítványt, amelynek a kiadása július 1-jén kezdődhet meg – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök. Úgy tudni, időközben a jelzett három ország mellett Ukrajna Grúziával is megállapodott már az oltási tanúsítványok kölcsönös elismeréséről.

„Arra számítunk, hogy a közeljövőben ezek a megállapodások egyezményekben lesznek rögzítve” – írta Smihal a Facebook közösségi oldalon.

Ugyanakkor sem ő, sem senki más nem közölte, hogy mikortól lép életbe a tanúsítványok kölcsönös elismerése a szóban forgó országok között.

Oltási bizonyítvány

Addig is marad a jó öreg nemzetközi oltási bizonyítvány. Ezt a dokumentumtípust eddig is igénybe vehették mindazok, akik olyan egzotikus országokba készültek, amelyek bizonyos oltások felvételéhez kötik a külföldiek beutazását. Az Egészségügyi Minisztérium sajtószolgálata hétfői közleményében emlékeztetett, azok az ukrán polgárok, akik megkapták a két koronavírus elleni oltást, szükség esetén szintén kaphatnak nemzetközi oltási bizonyítványt.

Ilyen igazolványt mindjárt a vakcina második dózisával történő beoltás után a helyszínen vagy később, az elektronikus egészségügyi információs rendszerhez csatlakozó bármely egészségügyi intézményben, például a háziorvosnál lehet igényelni, de kizárólag „papíralapon”.

A bizonyítványt angolul vagy franciául töltik ki, s emellett ukránul is. Tartalmazza a polgár személyes adatait (a vezetéknevet és a keresztnevet ugyanúgy tüntetik fel, ahogyan a beoltott útlevelében szerepel, vagy a transzkripció szabályai szerint). Emellett az oltással kapcsolatos információk (a vakcina típusa, az oltás dátuma stb.) is bekerülnek a dokumentumba.

Szükség esetén s az igénylő kérésére (!) az intézménynek a nemzetközi követelményeknek megfelelően kell kiállítania és kinyomtatnia a dokumentumot. Ezenkívül a bizonyítvány csak abban az esetben lesz érvényes, ha a beadott vakcinát rendkívüli alkalmazásra jóváhagyta a WHO. Korábban világszerte elfogadott volt ez az ukrán dokumentum. A közleményből ugyanakkor nem derül ki, vajon mely országok fogadják el jelenleg a bizonyítványt, ha a Covid–19 elleni oltásról van szó. Mindenesetre azt az Egészségügyi Minisztérium is hangsúlyozza, hogy a nemzetközi oltási bizonyítványokat nem szabad összetéveszteni az Ukrajnában és külföldön jelenleg kidolgozás alatt álló „immunútlevelekkel” vagy „Covid-tanúsítványokkal”, mivel ezek különböző fogalmak.

A sajtóból azt is megtudhattuk, hogy a külföldről hazatérők a kötelező PCR-teszt kiváltására is felhasználhatják majd a bevezetendő elektronikus oltási tanúsítványt. Ugyancsak sokak számára lehet jó hír, hogy a kormány hétfői rendelete nyomán a jövőben a beoltott külföldi állampolgárok végre PCR-teszt nélkül, kizárólag az oltási bizonyítványuk felmutatásával is beléphetnek Ukrajnába, bár ennek a rendelkezésnek a részletei még nem ismertek.

(ntk)

Ezer alatt volt a hét végi esetszám

Tovább csökkent az elmúlt napokban a koronavírusos megbetegedések száma Ukrajnában, a korlátozó intézkedések végleges eltörlésére vár az ország.

A június 7. reggeli állapot szerint a 24 óra alatt jelentett új betegek száma 535 fő volt, szombaton pedig 937 fertőzést jelentettek. Ilyen kevés új esetet kb. egy éve nem regisztráltak Ukrajnában. A halálozások napi száma hétfő reggel 33 volt, a járvány kezdete óta a Covid–19-nek tulajdonított 51 215 halálesetet regisztráltak az országban.

Ukrajnában a május 31. és június 6. közötti héten 13 045 új fertőzést regisztráltak, miközben az azt megelőző héten még 18 951 betegről szóltak a jelentések. Miután kevesebb lett az új beteg, rohamosan csökken a kórházban ápoltak száma is, hétfőn 11 294-en voltak. A koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak kihasználtsága 32 százalékkal csökkent az előző héthez képest. Országszerte tucatszám zárnak be a kórházak Covid-osztályai, a „maradék” betegeket a még működő osztályokra szállítják át. Ez nem megy mindenütt problémamentesen, de az orvosok állítják, hogy senkit nem tesznek ki az utcára betegen csak azért, hogy bezárhassanak. Az illetékesek igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt, hogy a fertőzőosztályokat nem számolják fel, csupán szüneteltetik a működésüket, a berendezésük-felszerelésük is a helyén maradt, s bármikor újra kinyithatók, ha szükségessé válik.

Kárpátalján hétfőn reggel nyolc új, PCR-teszttel megerősített fertőzést jelentettek, és senki nem halt meg a kórtól az előző 24 óra folyamán. A szombati napon ugyanakkor egyetlen új eset sem fordult elő régiónkban! Összesen a járvány kitörése óta 1595-en haltak bele a vírus okozta szövődményekbe a megye területén.

A hét végi állapot szerint Ukrajnában 15 régió szinte mindenben megfelelt a zöld járványügyi besorolás követelményeinek, amelyek teljesülése esetén gyakorlatilag valamennyi korlátozó intézkedést el lehetne törölni. Közel áll a zöld besoroláshoz Kárpátalja is Vinnicja, Zsitomir, Ivano-Frankivszk, Kirovohrad, Luhanszk, Odessza, Poltava, Ternopil, Harkiv, Herszon és Hmelnickij megyékkel együtt. Felzárkózóban van a majdnem zöldekhez Donyeck és Lemberg (Lviv) megye, valamint Kijev is.

A kormány hétfői ülésén lazított a korlátozó intézkedéseken. Ennek megfelelően:

– engedélyezték a közétkeztetési intézmények éjjel-nappali nyitvatartását, miközben az asztalok közötti távolságot kettőről 1,5 méterre csökkentették;

– engedélyezték a szórakozóhelyek és szórakoztató intézmények működését;

– ismét lehet koncerteket és egyéb nyilvános rendezvényeket tartani, bár ezek látogatása csak negatív PCR-teszt vagy oltási igazolvány bemutatása esetén lehetséges.

(hk)