Külpolitika: A kelet-európai kistigris születése

2021. június 16., 10:49 , 1062. szám

A kormány múlt héten jóváhagyta Ukrajna külpolitikai stratégiáját – közölte a zn.ua, amely egyben a dokumentum tervezetét is közzétette. Egy efféle iromány rendszerint hosszú s helyenként kifejezetten unalmas olvasmány. Főként azért fogalmaznak efféle dokumentumokat a minisztériumok és a kormányok, hogy legyen mire hivatkozni, és mert illik, hogy legyen ilyenje minden, magára valamit is adó kormánynak (miközben jól tudjuk, hogy a diplomatáknak a legritkább esetekben szoktak őszinteségi rohamai lenni). És mégis, ha figyelmesen olvasunk, felderenghet előttünk – legalábbis nagy vonalakban –, hogy merre és kikkel tart az ország.

Irány az EU és a NATO!

Nem újdonság, hogy az ukrán külpolitika alapját az európai és euroatlanti integráció képezi. Ezen túlmenően az ukrán külpolitika prioritást élvező fő irányai az ukrán állam függetlenségének, szuverenitásának, területi egységének biztosítása; az orosz agresszió elleni fellépés politikai és diplomáciai eszközökkel; az EU- és NATO-tagság elérése; az ukrán export előmozdítása és külföldi befektetések bevonása; az ukrán polgárok jogainak és érdekeinek védelme a határon túl.

Megfigyelők rámutatnak, hogy bár a cél az EU- és a NATO-tagság, a prioritások között első helyen mégis az Oroszországgal való szembenállást találjuk. Ez ugyan érthető, hiszen az ország mégiscsak háborúban áll, de egészen másképpen fest a dolog, ha figyelembe vesszük, hogy az egész stratégia milyen tekintélyes része taglalja a háborús teendőket.

A prioritások másik furcsasága, hogy utolsóként, a gazdasági teendők mögött szerepel az ember, az ukrán polgárok jogainak és érdekeinek védelme. Az állampolgársággal nem rendelkező határon túli ukránok fel sem merülnek ezen a szinten. Csak másfél oldallal lejjebb, mélyen a terrorizmus elleni harc alatt, valahol az élelmiszer-biztonság garantálása előtt találunk egyetlen árva mondatot arról, hogy Ukrajna gondoskodik az ukránok nemzetiségi és kulturális identitásának megőrzéséről a határon túl, elősegíti szükségleteik kielégítését, és aktívan együttműködik velük az érdekeik előmozdításában világszerte.

Középhatalmi státuszról álmodnak Kijevben

A stratégia közvetetten arról biztosítja az olvasót, hogy Ukrajna nem szándékozik visszaszerezni atomhatalmi státuszát. Ugyanakkor egyértelművé teszi az ország ambícióit, kifejti, hogy regionális pozíciói megszilárdítására törekszik, megerősítené szerepét „az euroatlanti biztonság kontribútoraként” (közreműködőjeként), tágítaná a biztonsági és gazdasági partneri kapcsolatok földrajzát, aktívabb szerepet játszana a globális intézmények reformjában, a nemzetközi szervezetek működésében, az együttműködés új regionális formátumainak kialakításában. Ez a hozzáállás igen jellemző napjaink Ukrajnájára: miközben a Donyec-medence tekinthető egész Kelet-Európa egyik legjelentősebb biztonsági veszélyforrásának, Kijev biztonsági tényezővé szeretne válni.

Amúgy pedig egy afféle középhatalmi státuszt képzel el a kormányzat Ukrajna számára Közép-Kelet-Európában, valamint a fekete-tengeri és a balti-tengeri térségben is. Talán a felemelkedő távol-keleti államok mintájára amolyan kelet-európai kistigrisnek szeretnék látni Ukrajnát a stratégia készítői. Igaz, hogy a „kistigrisség” a világnak abban a távoli szegletében rendszerint modernizációban, gazdasági teljesítményben mutatkozik meg, s nem külpolitikai ambíciókban.

Európa és a szomszédok

Ami az Európai Uniót illeti, a hangsúlyt az ukrán fővárosban az együttműködésre, a partnerség elmélyítésére helyezik. A NATO kapcsán a fő cél megszerezni végre a tagsági cselekvési tervet.

A kétoldalú kapcsolatok terén ugyanakkor egyértelműen tetten érhető a hangsúlyeltolódás Európa kárára. A dokumentumból ítélve Kijevben az Egyesült Államokkal és Kanadával ápolt kapcsolatoké a prioritás (plusz az EU-t elhagyó Nagy-Britannia), és csak az angolszász országok után következik az EU két meghatározó nagyhatalma: Németország és Franciaország.

Ami a közvetlen szomszédságot illeti, Ukrajna nyilvánvalóan Lengyelországot tekinti első számú partnerének – bizonyára elsősorban a közösnek érzett orosz fenyegetettség miatt –, de valahol a háttérben a történelmi múlt lezáratlan kérdéseinek rendezése, a jelentős lengyelországi ukrán kisebbség jogainak képviselete is megfogalmazódik. Ezután mindjárt Törökországot említi a dokumentum, amellyel erősíteni szeretnék a partneri viszonyt. Figyelemre méltó Románia szerepének felértékelődése, elsősorban a NATO és a fekete-tengeri együttműködés vonatkozásában.

Futottak még

Szlovákiát és Magyarországot csupán egy-egy bekezdés erejéig említi a dokumentum.

A viszonylag apró Szlovákiával a geopolitikai szerepvállalásról álmodó ukrán külügy láthatóan nem tud mit kezdeni. Erre vall, hogy pozitívumként a két ország kapcsolatainak problémamentességét emeli ki a stratégia, mint ami jó alapul szolgálhat a kapcsolatok fejlesztéséhez.

Budapestet ezzel szemben megoldandó problémaként említik.

„A Magyarországgal fenntartott kapcsolatok prioritásai között szerepel a jószomszédi viszonyon és a kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú párbeszéd újraindítása, a meglévő problémák kiküszöbölése a megfelelő együttműködési mechanizmusok tevékenységének intenzívebbé tétele által” – fogalmaz a dokumentum.

Miután évek óta hallgatjuk-olvassuk a hasonlóan semmitmondó kijelentéseket Kijev részéről, amely belügyeibe történő beavatkozásnak tekinti Magyarország kiállását a kárpátaljai magyarság jogai mellett, el kell fogadnunk, hogy Ukrajna nem kíván változtatni eddigi politikáján.

Érdekes dolgokat olvashatunk Moldova és Fehéroroszország vonatkozásában. Ezek szerint Moldovát Ukrajna olyan államnak tekinti, amellyel együtt menetelnek az európai integráció rögös útján, s kész kezes országként fellépni a Dnyeszter melléki rendezésben.

Fehéroroszország kapcsán egyebek mellett megjegyzik a dokumentum szerzői, hogy Ukrajna „szolidaritást fog tanúsítani a fehérorosz néppel egy európai, demokratikus jogállam kiépítésére irányuló törekvésében, valamint megakadályozandó szuverenitása felszámolását Oroszország javára.” Hozzáfűzik: egyezne Ukrajna érdekeivel a pragmatikus kereskedelmi és gazdasági együttműködés is a szomszédos országgal. Mindez némileg furcsán hat azok után, hogy Kijev nemrég szankciókat vezetett be az északi szomszéd ellen.

Egyszóval, a dokumentum sokszor pillanatnyi érdekekkel operál ahelyett, hogy kiérlelt, hosszú távú koncepciót kínálna – ahogyan az a gyakorlatban is nemegyszer tetten érhető az ukrán külpolitikában.

(ntk)