Tanévzáró és diplomaosztó ünnepség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában

2021. július 9., 16:24 , 1066. szám

A szakmunkások és a szakmával rendelkező fiatalok rendkívül fontos szerepet töltenek be a modern társadalomban. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) elengedhetetlennek tartja a fiatalok szakmai képzését, ezért jött létre korábban a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete, amely ma már Szakgimnázium néven képzi az ifjú szakembereket.

Július 9-én 66 diák vehette át a három, illetve némelyek számára négy évig tartó szorgalmas és kitartó munka gyümölcsét, a diplomát.

A megjelent vendégek köszöntése után Csernicskó István rektor szólt az ünnepelt fiatalokhoz és a jelenlévőkhöz: „Nem a diplomákat és nem is azok megszerzését ünnepeljük ma, hanem azokat a fiatalokat, akik kiérdemelték az átadásra váró okleveleket.” Elmondása szerint a diplomáikat átvevő fiatalok megérdemlik az elismerést, hiszen sikeresen elérték a néhány évvel korábban maguk elé kitűzött célt. „A diploma átvétele után is legyen bennetek erő, bátorság, kitartás és persze szorgalom ahhoz, hogy a jövőbeli terveiteket is elérjétek” – kívánta a végzősök számára Csernicskó István.

Soós Katalin, a II. RF KMF Szakgimnáziumának igazgatója évértékelő beszámolójában kitért az elmúlt év történéseire, különlegességére, a sikeresen teljesített feladatokra, érettségikre, lebonyolított eseményekre, vetélkedőkön való részvételre és minden egyéb tanévi történésre a szakgimnázium falain belül. Elmondása szerint büszkeséggel tölti el az, hogy az idén rekordnak számító, nyolc kitüntetéses oklevelet adnak át. „Ti még nem tudjátok, de az út még csak most kezdődik” – szólította meg a végzős diákokat az igazgató. „Hátatok mögött van számos vizsga, beszámoló, záróvizsga, évfolyammunka, védés, s mindez rengeteg munkával járt, ezért elismerésemet szeretném kifejezni a számotokra teljesítésükért” – dicsérte meg a tehetséges diákokat Soós Katalin, majd köszönetét fejezte ki minden olyan személy számára, akik segítették a tanév sikerességét. „Legyen hittel és reménnyel teli életutatok, melyhez sok sikert kívánok” – zárta szavait az igazgató.

„A 2014-től működő szakgimnázium az egyetlen olyan magyar nyelvű szakgimnázium Kárpátalján, amely nemcsak érettségit ad, hanem okleveles szakembereket is képez, ezáltal pedig fontos szerepet játszik a kárpátaljai fiatalok előtti kapunyitásban a felsőoktatási intézmények felé, továbbá megteremti a lehetőséget, hogy a végzősök a munka világában is megtalálják a helyüket” – kezdte ünnepi beszédét Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul. Bizodalmát fejezte ki, hogy az eddig elsajátított tudás biztos alapot nyújt majd a diákok számára a további tanulmányaik folytatásában, illetve a jövőbeli elhelyezkedésük szempontjából is. „Legyenek sikeresek itt, Kárpátalján!” – zárta szavait a főkonzul.

Bujdosó János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője ünnepi beszédében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának köszöntését tolmácsolta. „Napjainkban a Rákóczi-főiskola és intézményei nem csupán a kárpátaljai magyarság anyanyelvi felsőoktatásában játszanak kiemelkedő szerepet, de fölvállalják a magyarság kultúrájának, hagyományainak és örökségeinek az ápolását, megőrzését. Olyan oktatási és közösségi teret sikerült itt teremteni, melyet a kárpátaljai magyarság a magáénak érez” – szólt a jelenlévőkhöz a főosztályvezető. Elmondása szerint az intézmény egyedülállónak tekinthető abból a szempontból, hogy az itt végzett fiatalok nem csupán az általuk választott szakmákra készültek fel a tanulmányaik ideje alatt, hanem a közösségi életben betöltendő szerepeikre is.

A II. RF KMF Szakgimnáziuma a 2018–2019-es tanévben indította útjára Az év diákja című kezdeményezést. A díjat olyan második, harmadik vagy negyedik évfolyamos diák nyerheti el, aki az intézményben és a társai körében is pozitív példával jár élen, tanulmányait jól vagy jelesre végzi, szorgalma jó vagy példás, társai közül emberi magatartásával, társaihoz, tanáraihoz való jó viszonyával, segítőkészségével emelkedik ki. Társadalmi szempontból aktív, körültekintő, szociálisan érzékeny, magas érzelmi és értelmi intelligenciával rendelkezik. A 2020–2021-es tanévben 23 diákot jelöltek erre a címre, akik közül Svec Antal negyedik évfolyamos alkalmazott matematika szakos diák bizonyult a legjobbnak.

Ezután a végzős diákok köszönetnyilvánítása következett. Elsősorban a III. évfolyamos óvodapedagógia szakosok adták elő a Szabadnak születtél című dalt, majd Simon István alkalmazott matematika, Mátyus Boglárka óvodapedagógia és Tóth Bianka szociális munka szakos diákok mondtak köszönetet a tanároknak, diáktársaiknak és szüleiknek. Végül pedig Heé Dominika óvodapedagógia, valamint Vascsák Zoltán számvitel és adóügy szakon végzett diákok szavaltak verset az ünneplő közönség számára.

Nem maradhatott el a hagyományos fogadalomtétel sem, amelynek szövegét Bátori Vivien III. évfolyamos számvitel és adóügy szakos végzős diák olvasta elő.

A fogadalomtételt a várva várt diplomák átadása követte, melyeket Csernicskó István rektor és Soós Katalin igazgató adott át a 66 végzős diák számára.

Az útravalókat a II–III. évfolyamos diákok adták át végzős diáktársaiknak: Hete János Ábel Aranyosi Ervin Útravaló az élethez című versét adta elő, köszöntőt pedig Szabó Krisztina mondott.

„Most biztos azt érzik, hogy mindent megnyertek, győztek, túl vannak mindenen. Ez így is van, hisz sikeresen teljesítették a központi emelt szintű érettségit (ZNO – a szerk.), a szakvizsgákat, és megszerezték az első diplomáikat is” – gratulált a végzős diákoknak dr. Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke. Tudatos lépésekre, önálló döntésekre és életre szólította fel a felnőtté vált diákokat, és emlékeztette őket arra is, hogy az intézmény, a tanárok és legelsősorban a szülők mindig ott lesznek, hogy támogassák őket ezekben a döntésekben. „Ne feledjék, a cél nélküli döntések és hódítások jelentéktelenek maradnak, ezért a jövőben gondolkodjanak el azon, hogy mivel érik el azt, hogy megjegyezzék önöket, de ne csak gondolkodjanak ezen, hanem tegyenek is ennek érdekében” – mondta ünnepi beszéde végén az elnök asszony.

Átadásra került a Mutasd meg, mit jelent főiskolásnak lenni! című pályázat díja is, amelyet idén Frankovics István második évfolyamos számvitel és adóügy szakos hallgató vihetett haza.

Végezetül a történelmi egyházak vezetőinek áldása következett Molnár János, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközösség plébánosa, Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora és Marosi István beregszászi görögkatolikus parochus tolmácsolásában.

Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével ért véget.   

SD