Negyed évszázados a magyar népzene- és néptáncoktatás Kárpátalján

2021. július 13., 13:37 , 1066. szám

A tiszapéterfalvai Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábor messze földön ismert. Az elmúlt 25 évben több ezren ismerkedtek meg a tábornak köszönhetően a magyar népi kultúrával. Generációk nőttek fel, akik innen indulva váltak a népművészet művelőjévé.

Az idei, jubileumi tábor alkalmával fordult elő először, hogy a táborozókat 99 százalékban kárpátaljaiak alkották. A július 3. és 8. között megrendezett eseményen közel 300-an táncoltak, zenéltek, muzsikáltak és kézműveskedtek, azonban az esti táncházak során a helyiekkel kiegészülve 400 fő is összegyűlt. A szervezők most is színes programokkal várták a táborba érkezőket, ahol mindennap táncházban, kézműves- és szekciónkénti foglalkozásokon volt lehetőség részt venni. Ezúttal is kiváló zenészek és táncosok oktattak. A vonósokat és fúvósokat a Magyar Állami Népi Együttes zenészei, a harmonikásokat pedig Pál Lajos és Blaskó Tamás oktatta. A népi énekesekkel Pál Eszter, míg a táncosokkal három különböző szekcióban Juhász Attila és Juhász Veronika, Lőrincz Sándor és Lőrincz Beáta, valamint Kiss Balázs és Farkas Fanni néptáncpedagógusok foglalkoztak. A citerásokat a tábor alatt Gerber Andzselika tanította.

A program főszervezője Pál Katalin és Pál Lajos, akik huszonöt évvel ezelőtt nem gondolták volna, hogy a péterfalvai tábor nemcsak mérföldkő, de mind a mai napig meghatározó vonala lesz a kárpátaljai népművészeti mozgalomnak.

Hihetetlen út van mögöttünk, az elmúlt 25 év élményekben gazdag volt, azonban a legnagyobb eredménye a tábornak, hogy egy olyan kárpátaljai generáció nőtt fel, amelyik már művelőjévé és továbbörökítőjévé vált a népművészetnek vidékünkön. Ennek köszönhetően 25 év után 99 százalékban kárpátaljai résztvevők alkotják a tábort, amely hihetetlen eredmény és jó út. Számunkra a magyarság, a nemzeti öntudat nemcsak üres szavak, a gyermekeinket is ebben a szellemben neveltük, és ezért élünk és dolgozunk a család minden tagjával – fogalmazott Pál Katalin. 

A XXV. Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestáborral párhuzamosan a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség  (KMPSZ) idén is megszervezte a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógus­akadémiát, melyen zenei, táncos, énekes és kézműves szekcióban képezhették magukat a kárpátaljai pedagógusok. A tábor és továbbképzés ideje alatt ezúttal is harmonikakoncert, valamint klasszikus zenei hangverseny várta az érdeklődőket. A hét zárását pedig magas színvonalú népművészeti gála koronázta meg, majd a táborozók koncertjét követően meglepetés: Pál István Szalonna és Bandája jubileumi nagykoncertje következett.

Az elmúlt huszonöt év péterfalvai tábora meghatározó mérföldköve lett a kárpátaljai népművészeti mozgalomnak, amely által mára műhelyek, zenekarok és néptáncegyüttesek jöttek létre.

A program a Pál család és a KMPSZ szervezésében valósult meg. Szakmai partner a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja. A tábor a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Csoóri Sándor Alap támogatásával jöhetett létre.

EV