Aresztovics megfenyegette a Nyugatot, hogy Ukrajna „Kelet felé fordul”

2021. július 19., 13:15

Ha felerősödnek a Nyugat orosz érdekei és megvalósul az ukrán érdekek feladására irányuló politikájuk, Ukrajna kénytelen lesz „Kelet felé fordulni” – jelentette ki Olekszij Aresztovics, a Donyec-medencei rendezés előkészítésére létrehozott háromdalú kapcsolattartó csoport ukrán küldöttségének szóvivője a Dom tévécsatorna műsorában, amelyet a korrespondent.net idéz.

„Ha a Nyugat meg akar barátkozni Oroszországgal az ukrán érdekek vagy azok jelentős részének feladása árán, akkor Kelet felé fordulunk, és ezzel ismét egyensúlyba hozzuk politikánkat. Ezért a nemzetközi politikában Ukrajna a szabálytalanság határán áll” – közölte Aresztovics.

Ez azt jelenti, tette egyértelművé, hogy Kijev megkezdi a kapcsolatrendszer kiépítését Kínával, Vietnámmal, Törökországgal, az Egyesült Arab Emírségekkel, Katarral és más országokkal.

Aresztovics úgy véli, egyes nyugati államok annyira tartanak Kínától, hogy „az Oroszországi Föderációt a Nyugat oldalára akarják áthúzni, még annak árán is, hogy Ukrajnára kényszerítik az orosz–ukrán konfliktus rendezésének orosz változatát”.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy Németország támogatja az Északi Áramlat–2 orosz gázvezeték megépítését, Berlin és Párizs kezdeményezték az EU–Oroszország csúcstalálkozót.

„És a nyugati elit, a Nyugat katonai-politikai vezetése megosztottá vált. Mert még az Egyesült Államokban is vannak olyan emberek Biden elnök környezetében, akik szeretnék, ahogy mondani szokták, az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálását” – tette hozzá Aresztovics.

Július 17-én az ukrán média közölte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eredetileg júliusra tervezett amerikai látogatására legkorábban augusztus közepén kerül sor. A kijevi Elnöki Hivatal azonban cáfolta ezeket az információkat, és arról biztosított, hogy a találkozóra e hónap végén, vagy a jövő hónap első napjaiban kerül sor.

(korrespondent.net/Kárpátalja)