Játék a szavakkal

A napokban megtudhattuk, hogy országunk elnöke nem szereti a nemzeti kisebbség kifejezést. „Már államfővé válásom előtt megértettem, hogy ez úgy hangzik, mintha az ember egyenlőtlennek érezné magát” – idézi Volodimir Zelenszkijt az MTI.

„Jelenleg aktívan zajlik az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvény kidolgozása. Nem kisebbségek, hanem közösségek! Mert Ukrajnában egyetlen nemzetiség sem érezheti magát kisebbségnek, kevésbé fontosnak, kevésbé védettnek vagy kevésbé boldognak. Senki sem lehet kisebbségben, mert mindannyian Ukrajna állampolgárai vagyunk” – hangoztatta Zelenszkij egy minapi fórumon, kiemelve, hogy minden nemzeti közösségnek „az ukrán társadalom szerves részévé kell válnia hagyományaik és identitásuk elvesztése nélkül.”

Milyen szép is ez az elnöki krédó, sóhajthatnánk fel meghatottan, ha nem tudnánk, hogy ami a nemzeti kisebbségeket illeti, Ukrajnában a politikusok ígéretei vajmi keveset érnek.

Még mielőtt a szememre vetné az olvasó, hogy igazán megelőlegezhetnék némi bizalmat az ország első emberének, eszébe juttatnám, hogyan jártunk 2017-ben Az oktatásról szóló törvénnyel. Egyfelől azzal igyekeztek nyugtatni akkoriban az ukrán nyelvű oktatásra való átállás miatt háborgó kisebbségeket a szaktárca részéről, hogy valójában csak egy kerettörvényről van szó, a nemzetiségek oktatásáról, iskoláikról Az általános középfokú oktatásról szóló törvény fog részletesen rendelkezni, amelyben szükség esetén majd szabályozzák a vitás kérdéseket. Másfelől kijelentették, hogy eleget tettek a Velencei Bizottság által az oktatási törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott valamennyi észrevételnek, holott csupán kettőt fogadtak meg azok közül: meghosszabbították az átmeneti időt, ami az ukrán nyelvű oktatásra történő teljes átállást illeti azokban az iskolákban, amelyekben az Európai Unió valamelyik országának nyelvén folyik a tanítás.

Telt az idő, és eljött a pillanat, amikor megszületett Az általános középfokú oktatásról címet viselő jogszabály. Látnunk kellett, hogy az teljes egészében Az oktatásról szóló törvényre épül, és semmiféle engedményt nem tartalmaz a kisebbségek nyelvén oktató iskolák vonatkozásában.

De akkor már kisebb bajunk is nagyobb volt ennél, hiszen időközben elfogadták Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról szóló jogszabályt, azaz a nyelvtörvényt, amely lényegében az egyházi szertartásokra és a magánéletre korlátozta a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatát. A felháborodott kisebbségek tiltakozására azt válaszolta a kormányzat, hogy a nyelvtörvény tulajdonképpen az államnyelv használatát hivatott szabályozni, nem foglalkozik a kisebbségek nyelveivel, ezek helyzetét majd az új kisebbségi törvényben fogják rendezni.

Miközben vártuk a kisebbségi törvény megszületését, a parlament elfogadta az őshonos népekről szóló jogszabályt. Ebből kiderült, hogy az őshonos népek iskoláiban mégiscsak lehet kisebbségi nyelven oktatni egészen a középiskola befejezéséig, csakhogy a három krími kivételével egyetlen ukrajnai kisebbség, így a magyar sem lehet őshonos a saját szülőföldjén!

Mint látható, az ukrán kormány immáron évek óta zsonglőrködik a szavakkal, fogalmakkal és jogszabályokkal, de mindeközben egy tapodtat sem jutott közelebb a nemzetiségek jogainak biztosításához, sőt jelentősen korlátozta azokat. Érthető, hogy ezek után összerándul az ember gyomra, ha azt hallja, Volodimir Zelenszkij már a nemzeti kisebbség puszta fogalmától is szabadulni akar.

Jusson az olvasó eszébe, Petro Porosenko elnöksége óta azt mondják nekünk, azért kell megtanulnunk jól ukránul, hogy az ukrán polgárokkal azonos esélyeink nyíljanak az érvényesülésre, a kiteljesedésre Ukrajnában. És hogyan kívánja elérni a kormányzat ezt a bizonyos esélyegyenlőséget? Elveszi az iskoláinkat, elveszi a jogot és a lehetőséget, hogy az eddigi szinten sajátítsuk el az anyanyelvünket. Nem többletjogokkal biztosítja a kisebbségek egyenlőségét, hanem jogkurtítással.

A kisebbség szó nemcsak azt fejezi ki esetünkben, hogy lélekszámunkat tekintve mi, kárpátaljai magyarok kevesebben vagyunk, mint az államalkotó nemzet (és reményeink szerint nem is azt, hogy ne lennének az ukránokkal azonosak a jogaink), hanem azt, hogy különbözünk tőlük nyelvünkben, kultúránkban, mentalitásunkban stb. Bár nem mindig fenékig tejfel a kisebbségi lét, mégis szeretnénk megmaradni magyarnak. Ezért nem azt várjuk az ukrán kormánytól, hogy „egyenlővé tegyen” bennünket, hanem hogy biztosítsa számunkra a választást, hogy ha akarunk, megmaradhassunk olyanoknak, amilyenek voltunk és vagyunk, és ekként élhessünk az ukrán állampolgárokat megillető jogok és lehetőségek teljességével.

Mi éppen akkor érezzük jogfosztottaknak magunkat, ha nem teszik lehetővé számunkra, hogy különbözzünk, hiszen különbözőek vagyunk. Azok után, amit eddig tapasztaltunk, félő, hogy ha Zelenszkij elnök egyszer valóban megszünteti a nemzeti kisebbség fogalmát az általános egyenlőség jegyében, azzal éppen a különbözőségünket számolja majd fel végérvényesen, és csak találgathatunk, hogy ehhez milyen eszközöket választ.

Persze, ha a nemzeti közösségeknek megengednék, hogy továbbra is az anyanyelvükön tanuljanak az iskolában, netán magyarul beszéljenek az önkormányzatokban, a hivatalokban, talán megfontolnánk a fogalomváltást. Addig azonban, amíg azt kell tapasztalnunk, hogy egyre szűkülnek a jogaink, mindez csak játék a szavakkal. Méghozzá veszélyes játék, mert bármikor könnyen úgy járhatunk, mint az őshonos népekről szóló törvénnyel. Kiderülhet például, hogy ha a nemzeti kisebbség meghatározás többé nem vonatkozik ránk, akkor a kisebbségi jogok sem illetnek meg bennünket (amelyek betartására pedig Ukrajna nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettséget). Akkor talán azt ígérik majd Kijevben, hogy a nemzeti közösségek jogai után a nemzeti kisebbségek jogait is szabályozni fogják egy újabb törvényben, mondjuk úgy 100 év múlva, amikor senki sem beszéli már a magyar nyelvet a Kárpátok alján.            

(hk)