A Nefelejcs Rehabilitációs Központban jártunk

Szeretet, felelősség, törődés

A Mezőváriban 2014-ben alapított Nefelejcs Rehabilitációs Központ a környéken egyedülálló módon segíti a fogyatékkal élő gyermekeket és családjaikat. Két és fél éve jártunk először az intézményben. (Erről itt https://karpataljalap.net/2019/03/16/rajon-az-ember-hogy-mindenert-halas... olvashatnak bővebben egy korábbi cikkünkben.) Ezúttal a központ programigazgatója, Zán Fábián Judit számolt be jelenlegi helyzetükről, munkájukról.

– Egyre több család hozza el hozzánk a gyermekét, szájról szájra terjed intézményünk híre, szélesedik az ismeretségi körünk, s mi igyekszünk mindenkit elfogadni és segíteni a lehetőségeinkhez mérten.

Az eltelt időszak mozgalmasan telt: építkeztünk, bővítettünk, fejlesztettük a felső szintet, így sikerült megnyitnunk az új emeletet, ahol két új iskolai csoportot indítottunk el – az egyikben idősebbek, a másikban fiatalabbak vannak 8 fővel –, illetve egy vegyes csoportot, amelyben inkább óvodáskorúak és halmozottan sérült gyerekek vannak. Emellett megmaradt a fiatalok csoportja is. A helyek bővülésével speciálisabban, valamint a gyerekek igényeinek megfelelően tudjuk a csoportokat korosztálytól és egyéni problémától függően foglalkoztatni. Ezenkívül közös ebédek vannak, amelyek korábban nem voltak, így minden csoport együtt étkezik. Összegyűjtöttük a pénzt a liftre, mert sok gyereknek szüksége van rá, nem mindegyikük tud lépcsőzni – részletezte helyzetüket a programigazgató.

Judit azt is elmondta, hogy a járványhelyzet miatt volt néhány hónap, amikor zárva volt az intézmény, ami nagyon megviselte a gyerekeket, és a munkálatokra is rányomta a bélyegét. Ezeknél a speciális igényű gyerekeknél nem lehet online foglalkozást tartani, személyes, speciális kapcsolatra van szükség. Sok gyereknek hiányzott a fizikoterápia, a fejlesztő torna, van olyan gyerek, akinek halmozott sérülései vannak, neki kombinált foglalkozásra van szüksége. Nagyon fontos a gyerekek mentális fejlesztése, készségeik, képességeik előhívása is.

Ottjártamkor egy támogató is jelen volt. A fiatal nő elmondta, hogy ő és családja nagyon nehéz időszakon vannak túl, hiszen a koronavírus súlyos megbetegedéseket okozott náluk, ezért szeretnék Istennek megköszönni és hálával áldozni, hogy megmentette az életüket. A férjével együtt úgy döntöttek, hogy a jövőben támogatni fogják az intézményt erejükhöz mérten.

Folytatva a beszélgetést Judit elmondta, hogy a szülők általában hajlandók együttműködni velük, és megfogadják a tanácsaikat, viszont – valljuk be – sok olyan szülő van, aki nem fordít erre energiát. – Mi elmegyünk a gyerekért busszal, elhozzuk, foglalkozunk vele, a gyerek jó helyen van, kiszakad a saját kis megszokott közegéből, a szülők is tehermentesítve vannak ezáltal – és sajnos sokuk részéről ennyi. Komolyabban kellene ezt otthon is venniük. Többnyire azok a szülők hozzák be saját erejükből a gyerekeiket hozzánk, akik ezt anyagilag megtehetik, van rá idejük, akik komolyan fontosnak tartják a terápiát, illetve látják az eredményeket a gyerek fejlődésében.

Lényegében az összes gyerek hasonló közegből származik. Ám vannak köztük 20 év felettiek is, számukra nagyon fontos a közösségi élet. Különböző foglalkozásokat indítottunk: a fiúk barkácsolnak, csiszolnak – igaz, a lányok is szoktak barkácsolni –, sütögetnek, főznek, ők ezt jól élik meg, hasznosnak érzik magukat. Újdonságként megjelent az állatasszisztált terápia is az intézményünkben. Ragaszkodnak hozzánk, nagyon boldogok, hogy jöhetnek. Innen nem lehet kinőni, nincs olyan, hogy „elmennek a nagyok”, mert hát hová mennének?

Az intézményben jelenleg több mint hatvan gyerek van – vannak várólistások is –, viszont nem mindegyikük jár be rendszeresen. Mindenkivel egyénileg foglalkozunk, ha pl. öt gyerek van jelen, akkor is bent van velük két-három munkatárs, mert mindenkitől mást tanulnak, más foglalkozások vannak, illetve nem minden gyerekkel lehet egyformán haladni.

A központba főleg fejlődésben, tanulásban visszamaradt gyerekek járnak. De vannak közöttük autisták, spektrumzavaros gyerekek, illetve olyanok is, akik halmozott problémákkal küzdenek, testi-szellemi rendellenességgel egyszerre. Sok az oxigénhiánnyal született gyermek, továbbá van izomsorvadással, epilepsziával, cerebrális parézissel, illetve a koraszülöttség következményeivel stb. küzdő gyerek is nálunk. Az autisták között is vannak, akik jól funkcionálnak, ők a tanulásban enyhén akadályozottak, viszont vannak, akik nem beszélnek.

Az intézményben összesen 13-an dolgoznak, köztük 11 szakember tart foglalkozásokat.

Hetente három alkalommal járnak hozzánk a csoportok, illetve két alkalommal az olyan gyerekek, akiknek egyéni problémáik vannak. A munkatársakat ennek megfelelően osztjuk be.

Az intézmény semmilyen állami támogatásban nem részesül. Részben ez szándékos is, hiszen addig vagyunk szuverének, és addig működhetünk úgy, ahogy mi gondoljuk, amíg az állam nem szól bele a munkánkba. Jelenleg is nonprofit szervezetként működünk, külföldi támogatók segítenek, főleg svájciak, hollandok, a Magyar Református Egyház, a helyi, kárpátaljai, környékbeli református gyülekezetek, magánszemélyek, valamint fő támogatónk továbbra is a HEKS (Hilfswerk der Evangelischen Kirchen Schweiz) – tette hozzá Judit.

A központhoz almáskert és dióültetvény tartozik, van garázsunk, több tároló, egy nagy barkácsműhely és egy közösségi rész – benne konyhával –, amely a főépületben található.

Mivel nem hétköznapi gyerekekről van szó, ehhez a munkához elhivatottság szükséges. Hatalmas empátia, segítőkészség kell, melyekkel dolgozóik rendelkeznek, ők mindezt szívvel-lélekkel csinálják – nem mindenki tudná ezt a feladatot végezni. Ezek az emberek azért dolgoznak itt, mert felelősséget éreznek egymás és azok iránt, akiket itt megismertek, megszerettek, akikkel itt foglalkoznak és akiket gondoznak.       

D. P.