Rózsaszín tócsák Rivne megyében

2021. július 24., 13:11

A rózsaszín tócsákat egy Rivne megyei mezőn a földműveléshez használt agrokémiai anyag okozta – jelentette a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) nyomán a korrespondent.net.

A vegyszer veszélyességi besorolása hármas az ötfokozatú skálán. A vegyület az emberre nem veszélyes – közölte a DSZNSZ sajtószolgálata.

„A DSZNSZ szakemberei megállapították, hogy az ismeretlen eredetű, élénkrózsaszín folyadék, amelyre ma bukkantak Rivne megyében, a Prefekt, egy Ukrajnában tanúsítvánnyal rendelkező kártevők elleni szer. Hatása a kártevők petéire és lárváira irányul, amelyek a permetezés után elpusztulnak” – áll a hatóság közleményében.

A DSZNSZ mellett a helyszínt megvizsgálták a Meteorológiai Központ és az Állami Környezetvédelmi Felügyelet szakértői is, talaj- és vízmintákat vettek vizsgálat céljából. Megvizsgálták a levegőt is Kolodenka és Mjatin községek között, ahol a rózsaszín tócsákat felfedezték, és megállapították, hogy a levegő nem szennyezett.

A DSZNSZ katasztrófaelhárítóinak felügyelete mellett a vegyszert semlegesítették.

(korrespondent.net/Kárpátalja)