Szabó Lőrinc: Fák között

Barátaim, szép szálfák s nemes erdők,

láztalan érés szenvedélytelen

gyermekei, kik mozdulatlanul

s rejtett szemekkel vizsgáljátok a

sűrűitekben járó idegent,

a féreg-embert, óh, fogadjatok

testvéretekké!… Én megvetem a

véres kapkodást, a kéjenc, falánk,

izgága húst, a hangos, lázas és

erőszakos életet s magamat:

igazi hazám a kristályok és

sejtek világa, az alakzatok

rendje s zenéje, és nem közönyös

szemmel nézem a forgó évszakok

mindig különböző és mégis-egy,

örökké ártatlan szépségeit.

Én ismerem a ti nyelveteket;

előző életemben én is azt

beszéltem, és ha felejtettem is,

tudom, hol a Föld jós köldöke, és

nagy hallgatása ma is ismerős.

Közétek vágyom, – óh, fogadjatok

testvéretekké: jobb s más életet

keres, aki hozzátok menekül:

nem gyávaság vezeti: tudja, hogy

minden fűszál csábító intelem,

múlt és jövő, és isten közele:

tudja, köztetek tisztább lesz a sorsa,

mint a véré, és mégsem üres álom.

Egy különleges gondolatot vet fel a Fák között című Szabó Lőrinc-vers. Különlegessége abban áll, hogy ez a versbeli személy egyszerre vallja az anyagi világot, és egyszerre tagadja is azt.

Az embert „féreg-embernek” mondja, mert tőle idegen a „véres kapkodás, a kéjenc, falánk, izgága hús, a hangos, lázas és erőszakos élet”, ezzel pedig – illetve egy merész képzettársítással – mintegy Jézus szavait idézi meg: „az én országom nem e világból való.” De csak mintegy. Mert a következőkben ezt vallja: „igazi hazám a kristályok és sejtek világa, az alakzatok rendje és zenéje.” Ez pedig jórészt materiális, és nem szellemi-spirituális alapú szemlélet.

A versbeli személy talál magának egy olyan, átmenetinek nevezhető „országot”, „hazát”, „világot”, ahol földi, tehát hús-vér emberként tartózkodhat, és mégis egy másik „nyelven” alkothatja meg magát, ami által pedig egy másik, egy igazabb otthona lehet. Ez a világ a fák világa; a természet káprázatos otthona, a felfoghatatlan angyaliság olyan elragadó természetessége, amely az embert rabul ejti és elvarázsolja. 

Aki életében – meleg nyári éjjel – ha csak egyszer is elidőzik, mondjuk, egy hársfa bódító illatárama alatt, örökre eljegyezheti magát a fák és növények Mindenséget érintő „országával”…               

Penckófer János