Az egészségügyi minisztérium engedélyezné a „vakcinamixelést”

2021. július 26., 10:29

Ukrajnában a különböző koronavírus elleni vakcinák kombinálásának hivatalos engedélyezését tervezik – jelentette ki Ihor Kuzin közegészségügyi főorvos az apostrophe.ua-nak adott interjújában.

„Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma a hasonló döntéseket a nemzetközi vizsgálatok eredményei, az oltóanyaggyártó ajánlásai és más országok hasonló tapasztalatainak elemzése alapján hozza meg. Az immunizálással foglalkozó nemzeti technikai szakértői csoport, mint az egészségügyi minisztérium fő tanácsadó testülete, javasolta az úgynevezett „vakcinamixelést (keverést)", de bizonyos feltételek pontos betartása mellett” – jelezte a szakember.

Kuzin jelezte, hogy lehetséges második oltásként a Comirnaty/Pfizer-BioNTech beadása az első Moderna m-RNS vakcina után, ha az oltást nem lehetséges ugyanazzal a készítménnyel befejezni.

Ezenkívül egy másik készítmény beadását javasolják, ha a személynek súlyos allergiás reakciója volt az AstraZeneca vektorvakcina első adagjára.

„Ebben az esetben orvosi javallatra megengedett a Comirnaty második adagjának beadása” – mondta Kuzin.

A miniszter szerint az Ukrán Egészségügyi Minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy a kormány döntése alapján a Covid ellen beoltottak bizonyos kedvezményekben részesüljenek karantén idején. Fontolóra veszik „belső” oltási tanúsítvány alkalmazását.

(apostrophe.ua/Kárpátalja)