Kezdetét vette az I. Pedagógiai Szaktábor Beregszászban

2021. augusztus 16., 14:32 , 1071. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2021. augusztus 16–21. között rendezi meg az „Értem és szemléltetem – hogyan mutassam be minél közérthetőbben azt, amit tudok?” Segédanyagok használata pedagógia szaktábor főiskolai oktatásban részt vevő pedagógusjelöltek számára tematikájú ötnapos bentlakásos tábort. A tábor hivatalos megnyitójára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában került sor augusztus 16-án.

A szaktábor célja az oktatásban használható különböző tematikus, oktatást segítő eszközök sokszínűségének bemutatása. Ezenkívül az öt nap alatt elméleti és gyakorlati előadásokon, tanulmányi kiránduláson, valamint olyan workshopon, műhelymunkán vehetnek részt a pedagógusjelöltek, melyek során a különböző korcsoportokat figyelembe véve egyénileg kiválasztott témákat dolgoznak fel, és a szervezett oktatásban alkalmazható szemléltetőket hoznak létre.

A tábor szakmai felelőse Kulin Ágnes és Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya, akik legjobb szaktudásukkal vezetik a hét során tervezett programokat, valamint értékelik a pedagógusjelöltek tábor ideje alatt nyújtott teljesítményét.

A megnyitón Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte a táborozókat, és háláját fejezte ki mindazoknak, kik fáradhatatlan szervezői munkájukkal lehetővé tették az első ízben megszervezett pedagógiai szaktábort.

Ezt követően Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaság elnöke, a „GENIUS” JA művészeti szakreferense ismertette az öt nap programját.

„Terveink szerint a színes és élvezetes programok – plenáris előadások, gyakorlati foglalkozások, tematikus filmestek, kirándulások – mindenki számára hasznosak, és a jövőben felhasználható tudást nyújtanak majd” – mondta a tábor szakmai felelőse.

A tábor végén a közös munka az elkészült eszközök bemutatásával, azok értékelésével és a tanúsítványok kiosztásával zárul.

A szaktáborban szerzett kompetenciákról kiállított tanúsítvány alapján a hallgatók tanszékükön kérhetik annak elismertetését mint nem formális és/vagy informális oktatásban szerzett eredményt a II. RF KMF alapképzésén.

A pedagógia szaktábor megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatja.      

K. K.