A KMKSZ ISZ a XVIII. Gyarmati Vigasságokon

2021. augusztus 17., 15:38 , 1071. szám

Fehérgyarmat város önkormányzata egyévnyi kényszerpihenőt követően augusztus 13–15. között rendezte meg a XVIII. Gyarmati Vigasságok elnevezésű családi fesztivál hétvégéjét. A szatmári fesztivállal egybekötött rendezvénysorozaton a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) is részt vehetett egy kisebb létszámú csapattal.

A Kárpátaljától mintegy 30 kilométerre fekvő város lakói már alig várták, hogy ismét vigasságokat rendezzenek községükben. A programok párhuzamosan több helyszínen is zajlottak.

Az esemény keretén belül rendezték meg a szatmári fesztivált is, melynek hivatalos megnyitóján felszólalt Fehérgyarmat város polgármestere, Péter Csaba is, aki elmondta, hogy a koronavírus-járvány óta ez az első olyan nagyszabású rendezvény a városban, amikor több ezren ünnepelhetnek együtt koncerteken, kulturális műsorokon. „Ez egy olyan pillanat, amelyre már nagyon sokan vártak” – húzta alá a polgármester. Tilki Attila országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a térség polgármesterei már sokadik alkalommal tisztelik meg a rendezvényt. „Csak úgy érhetünk el sikereket, ha figyelünk egymásra, és örülünk az elért sikereknek” – mondta a Fidesz–KDNP-képviselő. Nagy István agrárminiszter beszédében az együttlét fontosságára hívta fel a figyelmet: „Ebben a rendkívül gyorsan változó világban hatalmas ereje van a közösségnek, annak, hogy együtt lehetünk.”

A legkisebb vigadozók számára a fehérgyarmati Pöttömkert szervezett felhőtlen szórakozást biztosító tevékenységeket: szombaton fellépett a Bóbita zenekar, megtekinthették Masni és Pocó műsorát, valamint találkozhattak a Zenebona társulattal is, míg vasárnap a Gombóc együttes, az Óperenciás bábszínház, a Napraforgó meseszínház, valamint Fábián Éva előadása foglalta le a gyerekeket és a szülőket egyaránt. A fellépők mellett udvari fajátékok, vidámpark, játszósarok, arcfestés, csillámtetoválás, ugrálóvár és kézműves-foglalkozások is várták az ide látogató családokat.

A vigasságokra jellemző a hagyományőrzés, melynek köszönhetően a hét végén minden reggel lovas ébresztőre ébredtek a városiak, és lovagolhattak, illetve íjászkodhattak is a bátrabbak.

Mielőtt rátérnénk a nagyszínpad fellépőire, mindenképpen be kell mutatni az Oldalvágány területén fellépett együtteseket. Pénteken a Tortuga, a Jazztelen és a Roy és Ádám trió szórakoztatta a rajongókat, szombaton a Hy/Ygené, a Periscope-é, a Ciki Rock Bandé és a Kiesé volt a színpad, míg vasárnap a Szia, anya!, a Mina és a Kelet Brass Band pörgette a hangulatot a mellékszínpadon.

A nagyszínpadon péntek este Mr. Rick kalauzolta vissza a jelenlévőket a 90-es évekbe, akit Burai produkciója követett. Az énekeseket követően DJ Bárány Attila lemezlovas teremtett remek hangulatot a fehérgyarmati Kossuth parkban. Szombaton Molnár Ferenc Caramel nyitotta meg a fellépők sorát. Őt követte a Halott Pénz együttes, akik felejthetetlen hangulatot teremtettek. Az estét hajnalig tartó utcabál zárta. Vasárnap a nép- és vadételfőző verseny eredményhirdetése után az Apostol zenekar vette birtokba a színpadot, majd következett az est fénypontja, a Kowalsky meg a Vega. A rendezvény utolsó fellépője Nemazalány és Sofi volt.

Ha az eddig felsoroltak még nem bizonyítanák, hogy mennyire sokszínű és programdús hét végi vigasságot rendezett Fehérgyarmat önkormányzata, akkor a felsorolás tovább folytatható, hiszen volt ott még dartsfoci, exathlonpálya, szatmári néptánc, életmód-tanácsadás, a felállított vásársoron a fesztiválra érkezők különböző helyi kézműves-termékekből (kézműves szappanok, kozmetikumok, ásványékszerek, horgolt ajándéktárgyak, üveglencsés ékszerek, táskák, ajtódíszek, medálok, filcdíszek, gyöngyfűzött ékszerek, textilből készült tárgyak, könyvek, pólók, kalapok, házi lekvárok) is vásárolhattak, továbbá belekóstolhattak a környék ízvilágába is.

A KMKSZ ISZ köszönetét fejezi ki a város önkormányzatának, Péter Csaba polgármesternek és természetesen Tilki Attila ország­gyűlési képviselőnek és Kiss András megyei képviselőnek, amiért részt vehettek a XVIII. Gyarmati Vigasságokon.

A rendezvény kizárólag védettségi igazolvánnyal volt látogatható.       

SD