Sikeres volt a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság Szülősegítő programja

2021. augusztus 19., 16:56 , 1072. szám

A Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság Szülősegítő programjának negyedik, egyben záróalkalmát augusztus 18-án rendezték meg a Fedák-központban. Az utolsó képzési nap témája – Elég jó szülő – kapcsán Gál Natália színművész, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznője tartott interaktív előadást.

A prezentáció alatt különböző korosztályú gyermekek helyes neveléséről hallhattak a jelenlévők. „Egy szülő nem tökéletes, hanem elég jó szülő kell, hogy legyen” – szólt többször is a kulcsmondat. A színvonalas bemutató alatt szót ejtettek a gyermekek szuverenitásáról, a kellő mennyiségű és minőségű kommunikáció és gondoskodás meglétének szükségéről, a megfelelő nevelési módszer alkalmazásáról (diktatúra vagy demokrácia), a különböző tanítási-nevelési elméletekről, a kellő mozgáslehetőségről, a félelemről és a frusztrációról, továbbá az ezekből születő agresszió elkerüléséről és kezeléséről. Az elméleti részt egy gyakorlati követte, amelyben különböző helyzetekben kellett szülőként és gyerekként is érvelni kinek-kinek a saját igaza mellett.

A programban részt vevők rendkívül izgalmasnak, sokrétűnek és hasznosnak tartották a foglalkozásokat. A legtöbben amiatt jelentkeztek, hogy – mint szülők és tanárok – jobban megismerjék a kamaszok lelkivilágát, de elmondásuk szerint jelentős fejlődéseket értek el a konfliktuskezelés terén is.

Szabó Zita iskolapszichológus szerint a programsorozat fontossága abban rejlik, hogy minél több szülőnek tudjanak segítséget nyújtani a gyereknevelésben, a különböző konfliktusok mindennapi megélésében, továbbá hogy miként kezeljék a napjainkban kialakuló könnyebb vagy nehezebb helyzeteket, valamint pszichológiai tanácsokat és segítséget tudjanak nyújtani a programban részt vevők számára. Elmondása szerint napjainkban azért van szükség pszichológusokra az iskolákban, mert nagyon sok szülő – családonként átlagosan egy, de van olyan, hogy mindkettő – külföldön dolgozik, és magától értetődően nem tud kellő figyelmet fordítani a gyermekei nevelésére. És mivel nincs olyan felnőtt a környezetben, akivel megoszthatják a problémáikat, ezért gyakran fordulnak az iskolapszichológushoz.

„Azon túl, hogy a dráma segítségével interaktív módon próbálom támogatni, fejleszteni és gyógyítani a gyermekeket, a színházi előadásokat követően a feldolgozó foglalkozások alkalmával rengeteg témát érintünk, melyek során gyakran felmerülő problémák a különböző kapcsolatrendszerek” – nyilatkozta hetilapunknak Gál Natália. A színművésznőtől egyáltalán nem áll távol a téma, hisz ő maga is két lány édesanyja, aki előadásában amellett, hogy beszámolt a nagy gondolkodók által megfogalmazott tézisekről, hozzátette saját élettapasztalatait is.

Mészáros Renáta, a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság egyik alelnöke beszámolt arról, hogy a szervezet megalakulásának célja az, hogy a kárpátaljai magyar közösségnek lelki segítséget, támogatást nyújtsanak és különböző mentálhigiénés képzési programokat szervezzenek, így támogatva az itt élő szülőket, pedagógusokat és minden témában érdeklődőt. „Nyitottak vagyunk minden korosztály irányába, továbbá végzettségtől és foglalkozástól függetlenül is mindenki sorsát a szívünkön viseljük” – mondta az alelnök. A szülősegítő program keretén belül olyan általános problémákat szerettek volna taglalni, amelyek mindennap felmerülnek a szülők, pedagógusok, valamint a gyerekek között. A jövőben kiégést megelőző programmal készülnek, valamint tervben van fogyatékkal élő szülők támogatócsoportjának a létrehozása, óvodai és iskola meseprogramok, amelyekkel kapcsolatban folyamatosan nő az érdeklődés.

A programsorozat a magyar kormány támogatásával valósult meg.

SD