Itthon otthon – nemcsak megmaradni

2021. augusztus 30., 21:53 , 1073. szám

Itthon otthon – nem csak megmaradni címmel szerveztek konferenciát augusztus 28-án Nagydobronyban. Az esemény a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagydobronyi Alapszervezetének szervezésében valósult meg, melynek az volt a célja, hogy feltárja a kárpátaljai magyar közösség szülőföldön való boldogulásának lehetőségeit.

A konferenciára számos hazai és határon túli előadó érkezett. A szakemberek több témában ismertették azokat a perspektívákat, melyek lehetőségként szolgálhatnak a kárpátaljai magyarság itthon boldogulására, megmaradására.

Őr Hidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a konferenciát eredetileg a múlt évre tervezték, hiszen tavaly avatták fel a nemzeti összetartozás emlékművét, de a karanténszabályok miatt nem volt lehetőségük arra, hogy megszervezzék. Az elnök szerint a konferencia alkalmával „egyrészről emlékezünk a száz évvel ezelőtti eseményekre és azok következményeire, és optimista emberek lévén azt gondoljuk, hogy a szakértőink által olyan útmutatást sikerül kapnunk, mely által kirajzolódhat, hogy az elkövetkező száz évet hogyan töltsük el itthon, Kárpátalján”.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszöntőjében kiemelte: „Számunkra, külhonban élők számára kérdés, hogy hogyan lehet megtartani a helyi közösséget, hogyan lehet közösséget formálni és megfogva egymás kezét jó irányba vinni ezt a kicsit fejére állt európai világrendet. Mi, ahogy az elmúlt ezeréves történelmi tapasztalataink is mutatják, szeretnénk megmaradni azon a történelmi keresztény úton, amelyen eddig is járt magyar nemzetünk.” Az elnök bízik benne, hogy közösen sikerül olyan perspektívákat találni, amelyek jó kiindulási pontok lehetnek a jövőre nézve.

Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere örömét fejezte ki, hogy a kistérség biztosíthatja a helyszínt ennek a színvonalas konferenciának, melynek előadásai és az azt követő diskurzusok során – reményei szerint – komoly ötletek, gondolatok, lehetőségek születhetnek.

A köszöntéseket követően a konferencia előadóié volt a terep. Az előadások három nagyobb tematika köré épültek. A rendezvény délelőtti részében az elmúlt száz év történelmi eseményeit mutatta be dr. Kész Barnabás történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) óraadó tanára, majd Magyarország útjáról mesélt a kezdetektől Trianonig. Kész Barnabás előadásában kitért azokra a nevezetességekre és érdekességekre is, amelyek a magyar történelem kiemelkedő eseményeit Kárpátaljához kötik. Ezt követően Badó Margit a Határok, nyelv- és rendszerváltások a XX. században Kárpátalja és Nagydobrony viszonylatában című előadásán vehettek részt az érdeklődők. A konferencia második felében a kárpátaljai jelent érintették a szervezők. E témakör kapcsán Barta József, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője elő­adásában a kárpátaljai magyarság jövőképének alakításáról és a politikai érdekvédelmi képviseletről beszélt. Prof. dr. Csernicskó István, a II. RF KMF rektora pedig a magyar oktatáspolitika helyzetének, alakításának lehetőségeit vázolta az ukrán törvényhozás fényében, míg Bujdosó István, az Egán Ede-központ munkatársa a kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégiáról tartott előadást.

A program harmadik részében a kultúra, az összefogás és a közös jövőkép építésének lehetőségeit vizsgálták a Nagydobronyi kistérség testvértelepüléseinek polgármestereivel, valamint dr. Kész Margit néprajzkutatónak, a II. RF KMF óraadó tanárának vezetésével.

A konferencia kapcsán Barta József alelnök kérdésünkre elmondta: „Magyarország és a magyar nemzet története sikertörténet. Tapasztalatom szerint a siker kulcsa az, hogy helyzetfelmérést kell készíteni, hol vagyunk most, milyen erőforrásokkal rendelkezünk. Szükség van egy célra, hogy hova szeretnénk eljutni, ami sohasem problémamentes, és sohasem könnyű. Ezen a konferencián arról beszélünk, hogy honnan jöttünk, hová tartunk, és hogyan lehet elérni azt a célt, hogy a kárpátaljai magyarság a magyar nemzet részeként sikeres legyen.”

A konferencia a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Váradi Enikő