Nemzetközi jazzfővárossá alakult Beregszász

2021. szeptember 8., 16:26 , 1074. szám

Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a visegrádi négyek közös szervezésében jött létre az I. Beregszászi Nemzetközi Jazzfesztivál szeptember 3–4-én annak tiszteletére, hogy idén nyártól Magyarország vette át a visegrádi négyek elnöki tisztét.

A fesztiválon Európa legkiválóbb jazzmuzsikusai léptek fel, úgy mint: a cseh Rajnosek B.And, a lengyel Piotr Wylezol, a lengyel zenei élet vezető jazz-zongoristája, valamint a szlovák AMC Trio, a magyar Sárik Péter Trió, illetve az ungvári Papp Jazz Quartet.

A megnyitón Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul elmondta: A V4-ek egy hasonló, azonos kultúrájú és érzésvilágra támaszkodó közös történelemmel rendelkező térség. Kárpátalja is hordozza ennek a közös európai örökségnek a jegyeit […], itt is nagyon hasonló muzsikusok vannak, ezért szeretnénk együtt lenni itt ma önökkel, kárpátaljaiakkal, s megosztani azt a közös zenei műfajt, amely összeköti a régiót. A főkonzul hangsúlyozta: „Szeretnénk, ha Beregszász felkerülne a V4 kulturális térképére.”

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntőjében örömmel konstatálta, hogy a művészet igazán kényezteti az elmúlt időkben Beregszászt, hiszen ismertebbnél ismertebb előadók, társulatok érkeznek a városba. „A jazzfesztivállal bővült Beregszász művészi palettája” – jelentette ki Babják Zoltán, majd megköszönte Szilágyi Mátyás főkonzulnak és csapatának a remek kezdeményezést.

Vladimir Kadlec, Csehország lembergi konzulja köszöntőjében elmondta: „A visegrádi négyeket olyan országok alkotják, melyek megszabadultak a totalitárius diktatúrától, s elindultak a fejlődés és a demokrácia útján. [...] S közösen egyre erősebben igyekeznek szólni és elmondani saját álláspontjukat Európa jövőjét illetően.” Mivel a V4-ek országai tudják, milyen nehéz volt a demokráciához és a jóléthez vezető út, ezért szívesen segítenek a keleti országoknak, hogy ők is tudjanak haladni ezen az úton – jegyezte meg a lembergi konzul.

A zenekarok mindkét nap a tőlük megszokott magas színvonalon mutatták be a fantasztikus jazz-zenei világot. A közönség együtt élt a zenével, a Sárik Péter Trió által megelevenített Bartók-jazzátiratok olyan sikert hoztak, hogy a közönség majdnem táncot járt. Az első jazzfesztivál magas színvonalú eseményként tette le védjegyét a Vérke-parti városban, mely által Beregszász is felkerült a V4-ek kulturális térképére. A program ötlete Beke Mihály András első beosztott beregszászi magyar konzultól származik. A rendezvényt a V4-ek lengyel, szlovák és cseh konzulátusai is felkarolták, s ezáltal egy nemzetközi kezdeményezés indult el Kárpátalján.

A koncerteket követően tudósítónk a magyar fellépő Sárik Péter Trió vezetőjével beszélgetett, aki elmondta: „Egy nagyon nehéz koncert végén majdnem táncra perdült a közönség, Bartókra ritkán szoktak táncolni, szóval mindent elmond a lelkesedés, amely fogadott bennünket.”

– Honnan jött az ötlet, hogy Bartók zenéjét adaptálják át jazzműfajra?

– Amikor a szerzői jogok lehetővé tették, hogy Bartókot játszhatunk, sok jazz-zenész „ráugrott” a témára. Bartók a mienk, közel állnak hozzánk a népi vonalak, amelyek jelen vannak Bartók műveiben. Ő egy fantasztikus muzsikus volt, aki abszolút jazzt írt, még ha nem is tudott róla.

– Hogyan értékelné az I. Beregszászi Nemzetközi Jazzfesztivált?

– Mindig a legnehezebb az első, mert be kell vezetni egy olyan dolgot, ami teljesen ismeretlen. A szervezőknek mindez sikerült. Beregszászban az emberek megérezték, mit jelent a jazz. A pandémia miatt a kultúrát dobtuk el legelőször, de rá kellett jönnünk, hogy nem lehet nélküle élni, hiszen az emberek lelke vágyik rá.

A program támogatói a Henkel Bus, a Hotel Helikon, a Chateau Chizay, az Eu Sec, a Gentherm Electronics voltak. A fesztivál közreműködője volt továbbá Beregszász Polgármesteri Hivatala.

VE