Új alapszervezeti elnököt választott a KMKSZ Szalókai Alapszervezete

2021. szeptember 12., 12:29

Másfél éve nem volt elnöke a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Szalókai Alapszervezetének, a szeptember 11-i közgyűlésen egyhangúlag választották elnökké Halász-Kovács Máriát, a helyi kultúrház vezetőjét, munkáját id. Bátori József alelnökként, Kovács Edit pedig titkárként segíti majd a következő három évben. A közgyűlés 14 tagú választmányt is választott, akik vállalták, hogy munkájában támogatni fogják az alapszervezet megválasztott elnökét.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke beszámolt a KMKSZ koronavírus-járvány idején kifejtett tevékenységéről, többek között a magyar szövetség gyűjtési akciójáról, amelynek köszönhetően hárommillió hrivnya értékben tudták támogatni eszközökkel a járvány elleni védekezést. Beszélt a magyar kormányzat egészségügyi szempontból fontos támogatásáról és a határon megszervezett oltási akcióról. A járási szervezet elnöke részletesen ismertette a közgyűlés résztvevőivel a tavaly októberi önkormányzati választás tapasztalatait. Elmondta, hogy a Szövetség küzdelmének is köszönhetően az Ungvári járásban a magyarok számára kedvezően lettek kijelölve a kistérségek határai. Az elnök asszony kijelentette, hogy a szalókai választóknak is köszönhetően történelmi sikert ért el a KMKSZ megyei és járási tanácsi listája. Ugyancsak nagy választási sikert aratott a KMKSZ a Homoki, Szürtei és Nagydobronyi kistérségekben. Viszont szavazatvásárlások miatt a Csapi kistérségnek nem lett magyar polgármestere, és a tanácsban is ellenzékben kell politizáljon a KMKSZ-frakció.

Az alapszervezet alelnökévé választott id. Bátori József, a KMKSZ ungvári járási tanácsi frakciójának vezetője kérdésekre válaszolva beszámolt a Cservona–Szalóka közút javításával, illetve a mobiltelefon-hálózatoknak a község területén történő fejlesztésével kapcsolatos ígéretekről.        

dózsa