Ötéves lett a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás

2021. szeptember 14., 16:03 , 1075. szám

A Társulás általános célja, hogy a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítése céljából tagjai között előmozdítsa a határokon átnyúló együttműködést.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata, Kisvárda Város Önkormányzata, valamint a Kárpátaljai Megyei Tanács, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatásával létrejött Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) munkáját megkülönböztetett figyelem kíséri. A jubileumi alkalomból szervezett kisvárdai konferencián az elmúlt év eredményeit és a következő évek projektjeit vitatták meg.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a konferencián elmondta, hogy öt évvel ezelőtt az akkori kárpátaljai megyei vezetőségnek és a magyar Külügyminisztériumnak sikerült létrehozniuk a Tisza ETT-t, ami közös érdekünk volt, és az mind a mai napig.

„Igaz, sokáig nehézségek és megszorítások – amiket leginkább az ukrán rendvédelmi szervek gyakoroltak – közepette kellett, hogy a társulás fennmaradjon, de az elmúlt öt év jól mutatja, hogy a társulás él, fejlődik, ennek ellenére kétségtelen az is, hogy még kevés az eredmény” – mondta az elnök úr.

A tervek szerint a szervezet munkája megtöltődik élettel, amely a határtérség, Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosainak életét teszi majd szebbé, élhetőbbé.

TV21 Ungvár/K. K.