Petőfi Sándor: A bokor a viharhoz

2021. szeptember 14., 17:08 , 1074. szám

Lassabban, haragos lelkek testvére, vihar, hogy

Lombjaim árnyékát szét ne zilálja dühöd!

Szentegyház vagyok én, e fészek bennem az oltár,

És ezen oltárnak papja a kis csalogány.

Hadd dicsérje, ne bántsd, éneklésével az istent,

A természetet, a szent közös édesanyát.

 

Egyáltalán nem mondható szokványosnak az efféle rövid Petőfi Sándor-költemény, mint A bokor a viharhoz. De azért lám, ilyeneket is írt a mi világhírű mesterünk. Az pedig külön érdekességet kölcsönöz e hatsoros kis műnek, hogy szeptember 8-án született, amely dátum pedig – több más hónap nyolcadik napja körüli eseményekkel együtt – felidézi a természetben élő örök törvényszerűséget.

Igaz, hogy ez a törvényszerűség nem konkrétan a kis csalogányhoz kötődik – akinek oltalmazása mellett kiáll a versbeli alany: „a viharhoz” forduló „bokor” –, hanem általában a természethez, viszont így is fölmerül a kérdés: mit mivel nem kapcsol össze a természet, ez a csodák csodája, melyet szerzőnk magával „az istennel”, a „szent közös édesanyával” azonosít?

A természetben minden mindennel össze van kötve. És ezt meglehetősen pontos dátumok szabályozzák, amely megfigyeléseket például Hamvas Béla a sajátjaival is kiegészíti. Ezeket is ide véve mondhatjuk, hogy amikor például ez a Petőfi-vers született – szeptember 8-án –, útnak indulnak a fecskék. Aztán pedig: március 8.: fütyülni kezd a rigó; április 8.: szól a fülemüle; június 8.: Medárd, az esős időszak kezdete; augusztus 8.: tetőzik a kánikula; október 8.: elhallgatnak a tücskök. Hát tényleg csoda ez az élet, csoda ez a teremtett világ…

Penckófer János