VIII. Turul Expo Tiszapéterfalván

2021. szeptember 14., 10:46 , 1075. szám

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) idén immár nyolcadik alkalommal rendezte meg tárlatát. A szervezők örömére idén személyesen is találkozhattak a vállalkozók, nem úgy, mint tavaly, amikor online keretek közé kényszerülve tartották meg éves eseményüket. A rendezvénynek a tiszapéterfalvai Csárda park adott otthont, ahová több százan látogattak el.

A kétnapos programegyüttes egy fergeteges Keresztes Ildikó-koncerttel vette kezdetét szeptember 10-én. Az esti órákban fellépő művésznő a hűvös időjárás ellenére is parázs hangulatot varázsolt az érdeklődők nagy örömére.

Szombat délelőtt kora reggel elkezdődött a készülődés a Turul Expóra: a legelső kiállító gazdák már hat óra után megérkeztek a helyszínre, hogy elfoglalják a számukra kialakított területet, valamint kirakodják portékáikat. Délelőtt egy mezőgazdasági gépfelvonulástól voltak hangosak Tiszabökény, Forgolány, majd Tiszapéterfalva utcái, melyet lovas-hintós kíséret vezényelt a rendezvény helyszínéig.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmából Huszár Andrea, a KMVSZ beregi régiójának elnöke és Pataki Gábor, a szervezet alelnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, érdeklődőket, vállalkozókat és gazdákat egyaránt. Elmondásuk szerint hatalmas ambíciókkal vágtak bele az expo szervezésébe, amely Istennek hála meg is valósulhatott. „Büszkék vagyunk vállalkozóinkra, akik a világjárvány okozta nehézségek ellenére is itt vannak, kitartottak vállalkozásukban, és most bemutatják kiváló termékeiket és szolgáltatásaikat” – mondta Huszár Andrea. Külön örömként bírálták el azt a jelenséget, hogy a Kárpátaljai márkacsalád már önálló standdal volt jelen az idei rendezvényen.

Zán Fábián Sándor püspök, az expo védnöke szerint ez az esemény rendkívül fontos a kárpátaljai vállalkozók számára, mert ők mindent megtesznek a szülőföldön való maradásért, a megélhetés biztosításáért családjaik számára és a gyermekneveléshez szükséges biztonságos anyagi légkör megteremtéséért. „Ez a seregszemle azokat sorakoztatja fel, akik bátrak, hisznek az Isten kegyelmében, áldó, gondviselő szeretetében, és nem restek” – húzta alá a református egyház püspöke, majd imában kérte Isten áldását a vállalkozókra és családjaikra.

Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke Tolnay Tibor elnök úr üdvözletét és jókívánságát tolmácsolta a jelenlévők, illetve a szövetség (KMVSZ) felé a hosszú, kitartó és kiemelkedő munkásságért, és további sok sikert kívánt  vállalt tevékenységükhöz is. „A VOSZ-nál az a célunk, hogy minél több magyar vállalkozás itt, a Kárpát-medencében találja meg a boldogulását, legyen közöttük minél szorosabb együttműködés, minél több üzleti kapcsolat jöjjön létre közöttük, maradjanak meg, sőt, együtt erősödjenek, de a legnagyobb célkitűzésünk a Széchenyi-kártya határon túli vállalkozások számára való elérhetővé tétele” – mondta a társelnök.

„Kárpát-medence-szerte egyre gyakoribbak a hasonló rendezvények, melyek jelentős része a régmúlt, paraszti élet formájának bemutatásán, az aratóünnepek és a régi szokások felélesztésein alapulnak, valamint lehetőséget adnak arra, hogy a kis- és közepes gazdaságok bemutathassák termékeiket, melyek helyiek, bennük van az itteni föld íze, az emberek élni akarása” – kezdte köszöntő beszédét Torda Márta, a magyar Agrárminisztérium főosztályvezető-helyettese. Elmondása szerint a mezőgazdaságra erőforrásként kell tekinteni, amely a munkát kereső fiatalok tömegeinek jelenthet kemény, de biztos megélhetést, valamint a szülőföldön való boldogulás szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke szerint a kárpátaljai vállalkozók nincsenek egyedül, legyen szó lelki vagy anyagi támogatásról: mindenben számíthatnak az anyaország, illetve más határon túli szervezetek támogatására. „A jelenlétünkkel üdvözöljük azt az élni akarást, amelyet a kárpátaljai vállalkozói közösség is magáénak tudhat a folytonos újrakezdés és a bizonytalan jövőkép ellenére is” – szólt a jelenlévőkhöz az elnök úr.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökének üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek. A köszöntőben az összetartozásra és a minél szorosabb együttműködésre hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Legyen önök között egyezség, békesség és szeretet – akkor ez a közösség képes még erősebbé válni és megmaradni” – szóltak a biztató szavak az elnök úr szájából.

„Az itt látható termékek és szolgáltatások mennyiségéből és minőségéből jól látható az, hogy a kárpátaljai magyar gazdákat és vállalkozókat nem törte meg a járványszünet, sőt ellenkezőleg, beregi, ugocsai, ungi és máramarosi honfitársaink a kényszerszünet alatt sem vesztegették idejüket, hisz szorgalmas, kreatív emberek ők, akik a hátrányból erényt kovácsolva is fejlődést mutattak” – hívta fel a jelenlévők figyelmét Szilágyi Mátyás főkonzul. Elmondása szerint stratégiai fontosságú a járvány utáni gazdasági újraindítás, melyhez óriási segítséget nyújt a magyar kormány is.

Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke ünnepi köszöntőjében megerősítette a kárpátaljai magyar vállalkozókat azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány lehetőséget biztosít, hogy a családok szülőföldjükön maradva, méltó emberi életet tudjanak élni, amely a XXI. században minden egyes embert megillet. „Magyar honfitársaink közül a Kárpátalján élők vannak a legnehezebb helyzetben” – húzta alá az alelnök. Elmondása szerint nem maradhat el az értékelés, hogy még sikeresebb programok kerüljenek megvalósításra a mezőgazdaság, vállalkozásfejlesztés, illetve turizmus terén. „Elengedhetetlen az egymás közötti nyílt és őszinte párbeszéd, mert csak ennek köszönhetően jöhet el a további fejlődés” – szólt a jelenlévőkhöz Jakab István. „Nincsenek egyedül, mert mi az anyaországban küzdünk azért, hogy a nemzet erős legyen, felemelkedjen és minden ember boldog, méltó életet éljen” – fejezte ki a magyar kormány kárpátaljai magyarságért való kiállását az alelnök úr.

A rendezvény házigazdái közül Oroszi József, a Tiszapéterfalvai kistérség vezetője köszöntötte az expóra érkezőket. Beszédében felhívta a figyelmet az összefogás szükségességére, az egymástól való tanulás lehetőségére, valamint a fejlődési és fejlesztési potenciálokra. „Sok széthúzó ember nagy gyengeség: kevés egy célra tartó ember is nagy erő velök szemben. Hát még a sok egy célra tartó ember!” – idézte Mikszáth Kálmánt a polgármester.

A felszólalók sorát Virág László, a KMVSZ elnöke zárta. Elsősorban köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki megjelent a rendezvényen, valamint akik munkásságukkal támogatták a szervezet működését és fennmaradását. Ünnepi beszédében beszámolt az elmúlt évek eseményeiről, a jövőbeni tervekről és programokról.

A köszöntőket és beszédeket követően az év vállalkozói díjak kerültek átadásra. Az év növénytermesztője ifj. Bedő Gábor lett, az év méhésze Kosztyu Róbert, az év iparosának Sütő Józsefet választották, Szabó Nóra lett az év kézművese, míg az év borásza díjat Jakab Sándor kapta. Ezenfelül a Megbízható Kárpátaljai Termék brandbe belépő vállalkozókat és gazdákat egy faragott, fából készült márkajellel jutalmazták.

A megnyitó- és átadóünnepséget követően a jelenlévők megtekinthették, megkóstolhatták, kipróbálhatták és természetesen vásárolhattak is a kiállításra érkezett termékek és szolgáltatások sokaságából. Voltak ott kézműves üvegedények, ékszerek, lakásdekorációk, kézzel készített babák, hímzések, nyomtatott ajándéktárgyak, fafaragások, házi méz, gyümölcslé, szőlő, biotermékek, horgolt termékek, borok, csuhéból készült tárgyak, valamint kolbászok, füstölt finomságok, gourmet tészták, pékáruk, motorkerékpárok, hagyományőrző ruhák Székelyföldről, házi lekvár és még sok egyéb.

A délután folyamán volt üzletember-találkozó és gazdafórum is, ahol előadásokra és eszmecserére került sor a vállalkozók és a gazdák között. Míg benn a tanácskozásoké, addig kinn a kultúráé és a zenéé volt a főszerep: a színpadon fellépett a Szivárvány Tánccsoport kiscsoportja, a Viski Fricskák, továbbá a Viski Aprócska Citeraegyüttes, valamint Hánka Dávid mesemondó szórakoztatta a közérdeműt. Őket követte a Tisza Csillag Kórus és a Beregszászi Rezeda Folkműhely műsora. A fellépők sorát a Sodró együttes zárta. A legkisebbek pedig kipróbálhatták a beregszászi Kaptár által egész délután ingyenesen biztosított lézerharcot, buborék- és dartsfocit.

A színes programot tombolasorsolás követte értékes nyereményekkel és felajánlásokkal.

A tartalmas nap zárásaként az Ullie együttes, majd pedig a Szörényi Levente – Bródy János által rendezett István, a király rockopera legnagyobb slágerei következtek Feke Pál rendező-producer komponálásában. Akinek pedig még ennyi sem lett volna elég, az egy pörgős szabadtéri mulatságban táncolhatott DJ Sipos keverése mellett.

Simon Dávid