Egy bíró rejtélyes halála

2021. szeptember 19., 13:14 , 1075. szám

Ukrajnában már szinte minden hétre jut egy rejtélyes haláleset, amikor felmerül, hogy a megboldogult esetleg nem természetes úton távozott az élők sorából. Különösen aggasztó, amikor egy, a közvélemény által számon tartott gyilkossági ügyet tárgyaló bíró elmúlása vet fel kérdéseket. Múlt szombaton este a sajtó egy része által furcsának tartott körülmények között távozott az élők sorából Vitalij Piszanec, Kijev pecserszki kerületi bíróságának bírája, aki a Pavlo Seremet újságíró ellen elkövetett merénylet ügyét tárgyalta.

A fővárosi pletykák szerint Piszanec karrierje a Viktor Janukovics elnöki adminisztrációjával ápolt kapcsolatainak köszönhetően ívelt a magasba, vidékről egyenesen az egyik „legmenőbb” fővárosi kerületi bíróságra. Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy csupán 2015-ben került fel Luhanszk megyéből Kijevbe, vagyis már Janukovics elűzetése, a kelet-ukrajnai harcok kezdete után. Mindenesetre némelyik ítéletéből a média arra következtet, hogy gyorsan megtalálta a helyét a porosenkói érában.

A bírát Kijev megyében, a brovari járási Pohrebi község egyik családi házában találták holtan.

A Kijev megyei rendőrség közölte, a 102-es gyorshívó számon jelentették a halálesetet. A helyszínre kiszálló rendőrjárőr megállapította a halál beálltát, majd az Állami Nyomozó Iroda (DBR) vette át az ügyet és vizsgálódott a helyszínen.

Gyorsan kiderült, hogy a ház, amelyben Piszanec elhunyt, azé a Petro Onopenkóé, aki korábban az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársaként és az Állami Vámszolgálat helyettes vezetőjeként is dolgozott, és aki úgy mellesleg annak a Vaszil Onopenkónak a testvére, aki volt a Legfelső Bíróság elnöke és parlamenti képviselő is a Julija Timosenko Blokkja párt színeiben. Petro Onopenko jelenleg hadinyugdíjas, az Onopenko és Társai ügyvédi iroda vezető partnere.

Azon a bizonyos estén Onopenko vendége volt még egy bizonyos Jevhen Homenko, a rendőrség kijevi szolomenszki kerületi osztályának nyomozója. Az egymástól némileg eltérő sajtójelentések szerint Onopenko és vendégei italoztak. Homenko és a megboldogult között vita támadt. A vita hevében a bíró arcul ütötte a nyomozót, de a szemtanúk szerint a nézeteltérés ezzel lezárult. A bíró azonban valamivel később rosszul lett, eleredt az orra vére, az arca elkékült, megszédült és a padlóra zuhant.

Onopenko és Homenko elondása szerint megkísérelték elsősegélyben részesíteni Piszanecet, de sikertelenül. Közben a helyszínre érkezett a megboldogult fia és veje. Ekkor hívták a mentőt és a rendőrséget.

A mentősök megállapították a halál beálltát, s az előzetes vizsgálat szerint nem rögzítettek erőszakos halálra utaló jeleket. Piszanec teste a nappali padlóján feküdt, arcán, ruháján, a padlón vérnek tűnő rőt foltok voltak láthatók, de bántalmazásra utaló sérülést nem találtak. A hatóságok elrendelték a holttest orvos szakértői vizsgálatát.

A halált az előzetes vélemény szerint egy elszabaduló vérrög okozhatta. A trombózist egyaránt kiválthatta a vita izgalma és az elfogyasztott alkohol. Ugyanakkor a Legfőbb Ügyészség közölte, a bíró halálát előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésként vizsgálják, az ügyben büntetőeljárás indult.

Az igazságügyi hatóságok ugyan a legrosszabb eshetőségből kiindulva általában rutinból gyilkosságként vizsgálják a hasonló eseteket, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője, de a közvéleményt rendszerint nem érdeklik a szakmának ezek a finomságai. A közlés nyomán megindult a szóbeszéd.

A bennfentesek ugyan nem zárták ki a természetes halált sem, de emlékeztetnek, hogy a pecserszki kerületi nem egy átlagos ukrajnai bíróság, hiszen számos országos jelentőségű ügyet tárgyalnak ott, s nem ritkák a „furcsaságok”. Piszanecnek is akadhattak ellenségei, mondják. A média felidézte, hogy a bíró korábban is keveredett már verekedésbe. Pontosabban megverték, minek következtében koponyatörést szenvedett. Igaz, ez még Luhanszk megyében történt.

Kitudódott ráadásul – valójában nem is volt titok –, hogy Piszanec tárgyalta Pavlo Seremet meggyilkolásának ügyét. Ez napjaink egyik legellentmondásosabb esete, amelybe maga az államfő is belefolyt időközben azzal, hogy véleményt mondott a vádlottakról. Bár a hozzáértők szerint nem valószínű, de ki sem zárható, hogy a bíró halála ezzel az üggyel hozható összefüggésbe.

Az újságíróval még 2016-ban az autójára erősített házi gyártmányú pokolgép végzett. A nyomozás hosszas vizsgálódás után három személyt vádolt meg az ügyben: Jana Duharj katonai ápolónőt, Andrij Antonenko zenészt és Julija Kuzmenko gyermekszívsebészt. A vádlottakat előzetes letartóztatásba helyezték, s Piszarenko többször meghosszabbította az intézkedést, miután a vizsgálat csak nem akart lezárulni. A vádlottak ügyvédei arra panaszkodtak, hogy a bíró nem veszi figyelembe a védelem által előterjesztett dokumentumokat. A bíró halálát azonban (már amennyiben erőszakos halálról beszélhetünk egyáltalán) aligha ezek a döntései okozták. Annál kevésbé, mivel a vádlottak sokak szerint ártatlanok. Annyi bizonyos, Piszanec halálával az ügyben új bírót neveznek ki. Valószínűleg elölről kell majd kezdeni a tárgyalást, amely egyesek szerint amúgy is zsákutcába jutott. Következésképpen, öt évvel az ismert újságíró halála után még mindig nem tudható, mikor hirdetnek ítéletet az ügyben.

Az ítélet késésénél azonban rosszabb, hogy egy újabb olyan esettel állunk szemben, amely fokozhatja az emberek bizalmatlanságát az igazságszolgáltatási rendszer iránt, ha a közvélemény nem kap rövid időn belül kielégítő tájékoztatást Vitalij Piszanec halálának körülményeiről.

(ntk)