Weöres Sándor: Balaton

2021. szeptember 19., 18:14 , 1075. szám

A habokon

visz ladikom

csillámfodor

a Balaton.

 

Tüzes a víz

tüzes az ég

a láthatár

forgó kerék.

 

Somogyi part

kis dombjai:

kék takaró

rézgombjai.

 

Zalai part

hegyormai:

a föld s a lég

zsinórjai.

 

Somogyi part

zalai part:

hol szétfeszül

hol összetart.

 

A Balaton

hintáz velem

két menny között

ring életem.

 

Nyugodtan gondolhatnánk, hogy egy ilyen nagyon pontos, ütemhangsúlyos és rövidsoros verselés pattogóvá teszi a költeményt, és ez nem illeszkedik a himbálózó Balatont élvező ember öröméhez, a tó vizének szabad ringásához, a „hintázáshoz” – ahogy írja szerzőnk. Merthogy a hullámmozgás emelkedetté teszi az embert, kiragadja őt a kimértségből, a realitás mértanából.

Mindenesetre az irodalmat magyarázó tudománytól nem esne messzire egy efféle pragmatikus megközelítés, csakhogy Weöres Sándor Balatonja ezt a mértant megszelídíti. Hogy mivel teszi ezt? Alighanem a játékosságával. Hiszen a játékosságban a merev szabályozottságot minden esetben felülírja a felszabadult lebegés, az öröm forrástalan és céltalan szertelensége.

Szabályrendszer, de a jó játékban úgy tűnik el a felállított behatároltság, mint a vízen ringó ember testi földhözkötöttsége, korlátozottsága. „A Balaton / hintáz velem / két menny között / ring életem” – olvassuk az utolsó versszakban, ami pedig pontosan ezt az illúziót ragadja-jeleníti meg.

És akkor még e rövid kis remeklés „rézgombjairól” és „zsinórjairól” – a Balaton két partjáról – még csak egyetlenegy szót ejtettünk, pedig egyik jól ismert ruhaviseletünket idézik fel. Jár a magyar tengerhez a magyar táji viselet?…

Penckófer János