Az Új lélegzet témájában készültek el a IX. Kárpátok Nemzetközi Szobrásztábor művei

2021. szeptember 20., 18:46 , 1076. szám

A Szolyvához közel található Királyfiszálláson (Солочин) került sor a Pro Arte – Munkács civil szervezet által kilencedik alkalommal szervezett Kárpátok Nemzetközi Szobrásztábor záróünnepségére szeptember 19-én.

Az elmúlt évben két helyszínen – Jánosiban és Kállósemjénben – szervezett szobrásztáborok után az idei alkalomnak újra a festői környezetben elhelyezkedő Kvitka Polonini Szanatórium adott helyet. A Pro Arte – Munkács civil szervezet szeptember 6–19. között szervezte meg a IX. Kárpátok Nemzetközi Szobrásztábort Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, Magyarország Beregszászi Konzulátusa és Ungvári Főkonzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint az International Sculpture Symposium Alliance támogatásával.

A kéthetes táborba hét szobrász érkezett: Aleksandar Eftimovski Macedóniából, Tanya Preminger Izraelből, Mert Kaan Burnaz Törökországból, Saeid Ahmadi Iránból, Jorg Van Daele Belgiumból, Kirill Kroholev Fehéroroszországból és Oleg Putrashyk Ukrajnából. Az alkotók idén az Új lélegzet (RE:­breathe, Нове дихання) témáját dolgozták fel, s reprezentálták ennek aktualitását műveikben.

A szobrásztábor ideje alatt számos programot szerveztek a szanatóriummal közösen is, ugyanakkor a szervezők fontosnak tartották színesíteni a pihenőnapokat Kárpátalja művészeti és kulturális értékeinek és a helyi magyar értékeknek a megismerését is szolgáló programokkal, emellett iskolai csoportok is látogatást tettek a helyszínen.

A vasárnapi záróünnepségen elsőként Matl Árpád, a Pro Arte – Munkács civil szervezet alelnöke köszöntötte a jelenlévőket, aki háláját fejezte ki, amiért már harmadik alkalommal alkothattak a csodás környezetben, valamint köszönetet mondott a támogatóknak, akik nélkül – mint hozzátette – nem valósulhatott volna meg a szobrásztábor.

Gyebnár István beregszászi magyar konzul a tábor jelentőségéről szólva kiemelte: „Fontosnak tartjuk azt a kezdeményezést, hogy az itt elkészült szobrok egy olyan nemzetközi útvonalon kerülnek elhelyezésre, amely fokozza azt a turisztikai vonzerőt, amit Kárpátalja amúgy is jelent és kínál a külföldi vendégek számára. A modern művészetnek a jelenléte a kárpátaljai térben olyan tehetséges művészek közreműködése révén, mint Matl Péter és a külföldről csatlakozó művészek, különösen fontos.”

Köszöntötte a résztvevőket Jevhen Tiscsuk, a megyei művelődési, nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője és Natalia Setelja, a megyei tanács képviselője. Jevhen Tiscsuk oklevelet adott át Matl Péter szobrászművésznek, a Pro Arte – Munkács civil szervezet elnökének a képző- és díszítőművészet fejlődéséhez, valamint a nemzetközi alkotói kapcsolatok erősítéséhez való jelentős hozzájárulásáért.

„Végre fellélegezhettünk, azonban már azt is halljuk, hogy közeleg a járvány következő hulláma. Mindenesetre, ha egyszer elmúlik a pandémia, elmondhatjuk: mi egy komoly nyomot hagytunk erről az időszakról” – jelentette ki záróbeszédében Matl Péter, majd felidézte a szobrásztáborok létrehozásának koncepcióját. A 2013-ban alapított Pro Arte – Munkács civil szervezet kidolgozta annak a Kárpátaljai Szoborútnak a tervét, amely a megye magyar- és ruszinlakta településeit öleli magába. Az itt elhelyezett szobrokkal elsősorban az ide látogató turisták figyelmét szeretnék felhívni, hogy látogassanak el a félreesőbb falvakba is, fellendítve ezzel a falusi turizmust a vidéken. Ebben partnerekre találtak, s így támogatja az elgondolást Magyarország ungvári és beregszászi külképviselete, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és mások. A szobrásztábor egy olyan több évre kidolgozott program, amelynek legfőbb szempontjai a magyar identitás és kultúra propagálása, maradandó köztéri alkotások elhelyezése Kárpátalja településein, határon átnyúló és egymást segítő kulturális projektek létrehozása, a felállított szobrokkal a turisták vonzása és a falusi turizmus fejlesztése, s egy új, nemzetközi turisztikai útvonal létrehozása. A szervezet 2014 óta nemzetközi szobrásztáborokat szervez Kárpátalján a megye szobrászati örökségének megőrzése érdekében, valamint kedvező feltételek megteremtése céljából a fiatal szobrászok ötleteinek megvalósításához, lehetőséget adva nekik, hogy megtestesítsék az anyagban a modern monumentális művészeti jövőképüket.

Az eddigi kilenc művésztábor eredménye mintegy 60 köztéri alkotás, melyek többsége már egy-egy kárpátaljai vagy magyarországi település terét díszíti. A szervezők célja egy szoborpark kialakítása a jövőben Beregszentmiklóson (Чинадійово), amely az útvonalak központjaként funkcionálna.

A kéthetes szobrásztábor alatt olykor éjt nappallá téve munkálkodó művészek alkotásainak bemutatóját az eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes (vezetője: Szabó Tibor) előadása színesítette.

Figyelemre méltó és magával ragadó, ahogyan évről évre szemtanúi lehetünk annak, mennyire különbözőképpen nyilvánul meg az adott téma a szobrászok képzeletében, majd műveikben. Matl Péter szavaival élve kijelenthetjük: az itt elkészült szobrok „az időben és térben emlékeztetnek majd arra, hogy valamikor a múltban volt egy világjárvány, amikor mindenki arra vágyott, hogy fellélegezzen”.

Csuha Alexandra