Garanyi József festményeiből nyílt kiállítás a beregszászi konzulátuson

2021. szeptember 21., 08:35 , 1076. szám

Garanyi József ismert kárpátaljai festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály Galériájában szeptember 20-án.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján elsőként Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte a jelenlévőket, majd Szilágyi Mátyás főkonzul mondott ünnepi beszédet.

„Beregszász valóban gazdag volt, és ma is gazdag tehetségekben, így a város lakói büszkék lehettek és lehetnek mind a mai napig” – kezdte beszédét Szilágyi Mátyás főkonzul, aki bemutatta Garanyi József életének és munkásságának jelentős eseményeit.

Garanyi József 1921. március 16-án született Bátyúban sváb családban, azonban négyéves korában Beregszászba költöztek, s ő magát is beregszászinak vallotta. A Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban töltött évei alatt kiváló tanárai irányításával betekintést nyert a rajz és a festészet világába. A háborús idők azonban az ő életébe is beleszóltak, ezért 25-26 éves korától kezdett rendszeresen festeni, teljesen autodidakta módon. Később megismerkedett Boksay Józseffel, akitől elsajátította a festés kulisszatitkait, ugyanakkor tanítómesterei között tudhatta Erdélyi Bélát és Soltész Zoltánt is. Első kiállítása 1947-ben volt a beregszászi mozi előcsarnokában, ahol közel 30 művét állította ki. 1957-ben már egy moszkvai kiállításon is feltűnt egy alkotása, s 1958-ban a Szovjet Képzőművészeti Szövetség, 1961-től pedig Ukrajna Képzőművészeti Szövetségének tagja lett. Festményei a világ számos múzeumában megtalálhatók: a moszkvai Tretyakov Galériában, Prágában, Budapesten és magángyűjteményekben világszerte. 2009. május 20-án hunyt el.

„A ma megnyitott kiállítással szeretnénk tisztelegni a művész munkássága előtt, születésének századik évfordulóján” – húzta alá a főkonzul, majd kiemelte: „Garanyi József alkotásai Beregszász városához kapcsolódó igazi kincsek, amelyek reményeim szerint egy szép napon méltó helyet kaphatnak egy állandó kiállításon, és lehetőség szerint a kárpátaljai festőművészet jelentős alakjait bemutató leendő képtárban.”

Kovács László műgyűjtő, akinek gyűjteménye felhasználásával jött létre a kiállítás, összefoglalta a Garanyi József munkásságára jellemző különböző korszakokból kiválasztott festmények háttértörténetét, majd köszönetet mondott a Garanyi családnak, Dobos Attilának, Kovács Istvánnak és Horváth Bélának, akik szintén festményekkel járultak hozzá a kiállításhoz.

Kopriva Attila kárpátaljai festőművész Garanyi József stílusvilágát ismertette a megjelentekkel. Elmondása szerint a festő Boksayhoz hasonló stílust képviselt, ugyanakkor műveiben megjelenik Kassai Antal és Soltész Zoltán szintézise is. Egy azonban vitathatatlan: alkotásai kitűnnek egyediségükkel és olykor a korát megelőző stílusával.

A kiállítást egy hónapon át bárki megtekintheti a konzulátuson történő előzetes bejelentkezést követően.

CsA