Húsz éves a Munkácsi Szent István Líceum

2021. szeptember 26., 09:15 , 1077. szám

 A Munkácsi Szent István Líceum 20 éves fennállása alkalmából szeptember 24-én szentmisével egybekötött jubileumi ünnepséget tartottak Munkácson.

Az iskola, melyet a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megbízásából az Egyházmegyei Szent Márton Karitász alapított, 2001-ben nyitotta meg kapuit. A tanintézmény 2004-ben vette fel államalapító Szent István királyunk nevét. 2015-ben avatták fel az iskola új szárnyát, 2018-ban elkészült a 62 férőhelyes koedukált kollégium.

A római katolikus ünnepi szertartás alkalmából Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke a Tours-i Szent Márton Székesegyházban hirdette Isten igéjét. Elmondása szerint többszörös ünnep alkalmából gyűlhettek össze a hívek, hisz nem csupán a líceum 20 éves jubileumát méltatták, hanem magáét a székesegyházét is, melyet több mint száz évvel ezelőtt, ugyanezen a napon, 1905. szeptember 24-én, Gellért-napon szenteltek fel. A keresztyén énekekkel színesített misén a püspök áldást kért a líceum diákjaira és dolgozóira egyaránt, továbbá Pro Ecclesia oklevéllel tüntette ki áldozatos munkájáért a tanintézmény igazgatónőjét, Kristofori Olgát.

A misét követően a líceum előadótermében folytatódott az ünnepség. Az állami és nemzeti himnuszokat követően Bujdosó János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője ünnepi beszédében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának köszöntését tolmácsolta. „A türelem ereje kell ahhoz, hogy anyanyelvünket, oktatásunkat, hagyományainkat, közösségeinket, családjainkat és kultúránkat meg tudjuk őrizni” – idézte a főosztályvezető az államtitkár szavait. A levélben Potápi Árpád János biztosította a líceum vezetőségét, hogy a jövőben sem hagyják magukra a kárpátaljai magyarságot, és küzdeni fognak azért, hogy az ezeréves szülőföldjén élő közösség továbbra is megmaradjon és boldoguljon Kárpátalján.

Albertné Simon Edina ungvári konzul köszöntőjében elmondta, hogy az iskola húszéves fennállása egyszerre jelent reményt és büszkeséget Magyarország, Kárpátalja és a munkácsi magyar közösség számára. „Aki iskolát épít és alapít, az biztosan a jövő felé tekint: bizakodó, optimista, nem pedig feladja az addigi életét” – emelte ki a konzul. A Magyarország Kormánya által nyújtott támogatások is azt a célt szolgálják, hogy a fiataloknak legyen jövőképe, szülőföldjükön maradjanak, tanuljanak és boldoguljanak megőrizve anyanyelvüket, identitásukat és kultúrájukat. „Hiszünk abban, hogy elsősorban anyanyelven lehet megszerezni a versenyképes tudást” – húzta alá Albertné Simon Edina.

Ezt követően Majnek Antal püspök úr emlékezett vissza a líceum alapításának körülményeire, a kezdeti nehézségekre, az elmúlt évek alatt történt változásokra, a bővülésre, valamint a boldog és a kevésbé derűs pillanatokra.

„Intézményünk legfontosabb tevékenységének a keresztyén értékrend továbbadását tekinti. Célunk, hogy diákjainkból becsületes, keresztyén felnőtt emberek legyenek” – szólt a jelenlévőkhöz Kristofori Olga igazgató asszony. Elmondása szerint a tanintézmény kollektívájának rendkívül fontos az, hogy a tanulók korszerű és alapos tudást szerezzenek, továbbá, hogy kialakuljon bennük az egymás iránti szeretet, a családalapításra való törekvés, az itthon maradás szándéka, hogy elkötelezettek legyenek magyarságuk iránt. „Hála mindenért és mindenkiért, az ajándékba kapott időért és minden pillanatáért, a lehetőségekért és az akadályokért, az örömökért és a bánatokért, a sikerekért és a kudarcokért, a múltért, a jelenért és a jövőért, minden diákért, munkatársa­kért, munkáért és a fáradtságért, a bőségért és a hiányokért, a sok segítőért, barátokért, a hitért és a reményért” – zárta érzelmes szavait az igazgatónő.

„Húsz évvel ezelőtt erősen motivált és előrelátó emberekben született meg a líceum megalapításának az ötlete, ahol két nemzet gyermekei együtt tanulhatnak és nevelkedhetnek” – kezdte ünnepélyes szavait Krisinec-Angyalosi Katalin, a Munkácsi Városi Oktatási Osztály vezetője. Köszönetét fejezte ki az római katolikus egyház közreműködéséért és támogatásáért, amelynek köszönhetően Munkács városának lehet még egy magyar nyelvű iskolája és óvodája egyaránt.

Popovics Béla tanár úr az általa érzett háláról, a magyar identitásról, a megmaradásról, a világ romlottságáról, a szeretetről és az Istenbe vetett hitről beszélt a jelenlévőknek. „Van bennünk valami, ami az életről szól. Én egyre jobban hiszem azt, hogy Isten az életre predes­tinálta ezt a nemzetet” – emelte ki Popovics Béla.

Kőrösi Attila, a Brassai Sámuel Műszaki Technikum történelemtanára a testvériskolai kapcsolatról számolt be és további sok sikert kívánt a líceum vezetőségének, kiváló tanulmányi eredményeket a diákoknak.

„Az egyházi líceumok különleges és rendkívüli helyet töltenek be a kárpátaljai magyarság számára, legfőképp tekintettel az utóbbi időben tapasztalható azon törekvésekre, amelyek korlátozzák a magyar nyelv használatát az oktatási intézményekben” – mondta hetilapunknak Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. Véleménye szerint az egyházi líceumok a kárpátaljai magyar oktatás védőbástyái, hiszen ezek nem állami intézményként továbbra is magyar nyelven folytatják az oktatást összekapcsolva a keresztyén értékek megőrzésével. „Reméljük, az egyházi líceumok továbbra is betöltik ezt a feladatot, és a jövőben is jó keresztyén magyar embereket adnak nemzetünknek” – zárta szavait az alelnök.

A felszólalók beszédei között a líceum diákjai által előadott versek és dalok hangzottak el.

Simon Dávid