Kínzással akart vallomást kicsikarni egy rendőr Harkiv megyében

2021. október 1., 19:12

Az egyik Harkiv megyei rendőrkapitányság megbízott vezetője megkínzott egy férfit, hogy az vállalja magára egy ember meggyilkolását – jelentette az Állami Nyomozó Iroda (DBR) tájékoztatása alapján a korrespondent.net.

A rendőrök egy Harkiv megyei faluban nyomoztak gyilkossági ügyben. Megállapították az elhunyt barátjának kilétét és őt „nevezték ki” bűnösnek. Nem volt elegendő bizonyítékuk, de szerették volna gyorsan felderíteni az bűncselekményt. Akkor a rendőrök behatoltak az éppen alvó 61 éves gyanúsított házába. Verni és fojtogatni kezdték őt egy bottal. Követelték, hogy vallja be a gyilkosságot. Később megbilincselték és bevitték a rendőrőrsre, ahol folytatódott a kínzás.

„Több mint egy óráig verték a bűnüldözők a férfi fejét egy vízzel teli műanyag palackkal. A rendőrkapitányság vezetőjének helyettese nem érte be a veréssel: gumikesztyűt húzott, és szorítani, húzni kezdte az áldozat nemi szervét. Nem bírva tovább a kínzást, a férfi magára vállalta a felelősséget a gyilkosságért” – olvasható a közleményben.

A bíróság korlátozó intézkedésként előzetes letartóztatásba helyezte a sértettet, de a bíróságon a férfinak sikerült elérnie, hogy kiengedjék a vizsgálati fogházból.

Jelenleg a rendőrkapitányság megbízott vezetőjét kínzással gyanúsítják. Meghatározzák a bűncselekményben érintett rendőrök körét.

(korrespondent.net/Kárpátalja)