Egy újabb lépés a minőségi vendéglátás irányába

Átadták a falusi turizmus tanfolyam hallgatóinak oklevelét

2021. október 11., 17:54 , 1079. szám

Szeptember elején indult a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) Jó gyakorlat a falusi turizmusban címmel, immár harmadik alkalommal meghirdetett tanfolyama. A huszonöt jelentkezőből huszonnégyen sikeresen el is végezték a képzést, akik október 9-én, a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark Látogatóközpontjában vették át okleveleiket.

Az oklevélátadó ünnepségen Mester András, a KMTT elnöke köszöntötte a megjelenteket. A turisztikai ismereteket átadó tanfolyam kapcsán elmondta, hogy rövid volt, de nagyon sok mindent magába foglalt a képzésük, amely során magyarországi és kárpátaljai turisztikai szakemberek adták át tudásukat és tapasztalataikat a résztvevőknek. Elmondta, hogy a mostani képzés 25 fővel indult, ami ideális csoportlétszám, korábban 100 fős képzésük is volt, ami már túl sok. Ezúttal családiasabb volt a hangulat, a diákok és tanárok jobban megismerhették egymást, több idő jutott egy-egy diák problémáinak megoldására. Az elnök elmondta, bízik abban, hogy a tanfolyamon megszerzett tudást kamatoztatni tudják majd az azt befejezők.

Bohdan Prannicsuk, az Ukrajnai Falusi Zöldturizmus Fejlesztéséért Egyesület megyei elnöke a Kárpátalján már 25 éves múlttal rendelkező falusi turizmus ukrajnai, jogi szabályozásának hiányosságairól beszélt. A KMTT programjaihoz és a turisztikai szakembereket képző tanfolyamhoz pedig gratulált, hisz mint fogalmazott nagyon komoly tartalékok vannak még Kárpátalján a falusi turizmusban, a terület fejlesztése pedig közös érdek.

A tanfolyamot finanszírozó magyar állam képviseletében Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul elmondta, hogy fontosnak tartják a Kárpátaljai kultúrtáj turisztikai kapacitásának növelését. Örvendetesnek nevezte, hogy az ukrán állam az idei évben a Nagy Építkezés program keretében jelentős közútfejlesztésbe kezdett Kárpátalján, ami nagymértékben segítheti a jövőben vidékünk turisztikai ágazatának a fejlődését. A magyar fél szorgalmazza azt is, hogy fejlesszék a határátkelőhelyeket. Elmondta, hogy küszöbön áll a Nagypalád–Nagyhódos határátkelőhely megnyitása, amely pótlólagos lehetőséget fog jelenteni a forgalom szétterítésére. A már meglévő határátkelőhelyek bővítése és korszerűsítése is a tervek között szerepel, ezek közül az új záhonyi Tisza-híd megépítésének tervét és az autópálya-összeköttetés megteremtésének fontosságát emelte ki. A szükséges közlekedési infrastruktúra megteremtésén túl azt is kiemelten fontos feladatnak nevezte a magyar főkonzul, hogy a koronavírus-járvány befejeztével remélhetőleg beinduló turisztikai hullámot a kárpátaljai idegenforgalmi vállalkozások ki tudják majd használni. Ehhez járulhat hozzá a mostani turisztikai képzés is.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára elmondta, hogy Kárpátalján a turisztika vezető gazdasági ágazat kell, hogy legyen, mert ehhez minden adottsága megvan a vidéknek. „Mindez viszont csak akkor működik majd, ha az ide érkező vendégeket megfelelően felkészült szakemberek fogadják. Ezért fontosak a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács által lebonyolított képzések, gondolok itt vendégfogadó és idegenvezető képzésekre egyaránt, vagy a vendégházak minősítésére. Mert önök, akik ezt a tanfolyamot végigcsinálták, láthatják, hogy egy vendéglátónak értenie kell a marketinghez és a gasztronómiához is, sőt értenie kell még a földrajzhoz és ismernie kell vidékünk történelmét is ahhoz, hogy teljes körű, jó minőségű szolgáltatást tudjunk nyújtani” – fejtette ki Molnár László, hangsúlyozva, hogy részt vett a tanfolyamot lezáró vizsgákon, és az ott látottak bizakodással töltik el az ágazat jövőjével kapcsolatban.

Berghauer Sándor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turisztikai Tanszékének tanára a tanfolyamon oktatóként vállalt szerepet, s hangsúlyozta, hogy a turisztikai ágazatban nagyon fontos a kis- és mikrovállalkozások szerepe, ők azok, akik a leggyorsabban tudnak az ágazatra különösen jellemző változékonyságra reagálni. „Úgy gondolom, hogy önök is érzik, szükség van arra, hogy folyamatosan képezzék magukat. Remélem, kaptak annyi pluszinformációt, hogy a jövőben lehetőségük lesz kreatívan meglátni a hiányosságokat, pótolni azokat, és olyan sajátos utat találni, amely az önök sikeréhez, gazdagodásához vezet” – összegezte Berghauer Sándor.

A képzés koordinátora, Csizmár Sarolta, a KMTT alelnöke 25 évvel ezelőtt kezdett foglalkozni falusi vendéglátással. Elmondta, hogy Kárpátalján fiatalodik a falusi vendéglátók köre, a mostani tanfolyamot befejezők 25 és 40 éves kor közöttiek, ami bizakodásra ad okot. A vidék adottságai, történelmi múltja, gasztronómiája, borkultúrája, épített öröksége által nyújtott lehetőségekkel élni kell és lehet. Közösen kell építeni vidékünket mint turisztikai desztinációt.

A tanfolyam nyolcvan elméleti órából és tizenhat gyakorlati foglalkozásból állt, ahol főztek is, olyan helyi ételek, specialitások elkészítését tanították meg a résztvevőknek, amelyek egykor széles körben elterjedtek voltak, de ma már felgyorsult világunkban kikoptak a konyhákból. Csizmár Sarolta elismerően szólt a tanfolyam résztvevőinek hozzáállásáról és kreativitásáról.

Végül 24 hallgató átvette a tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet Csizmár Saroltától, Mester Andrástól és Berghauer Sándortól.

Mester András köszönetet mondott az anyagi támogatást biztosító Bethlen Gábor Alapnak és dr. Grezsa István miniszteri biztosnak, a KMKSZ-nek, aki egyes helyszíneket biztosított a képzéshez, valamint a Fazekas panziónak és Borzsován a Bencze Ilona Vendégháznak, akik ingyen biztosították a gyakorlati képzéshez a helyszíneket.

Tatjana Dzemba, a megyei turizmusért és üdülésért felelős főszakember átnyújtotta Csizmár Saroltának a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal elismerő oklevelét.

A tanfolyamot befejezők közül a beregszászi Popovics Konstantin tudósítónknak elmondta: „Sokan úgy gondolják, hogy vendégeket fogadni nagyon könnyű dolog. De amíg valaki a gyakorlatban nem próbálja ki, el sem tudja képzelni, hogy mindez mennyire összetett feladat. A szakács, a vendéglátó, a pincér, a reklámszakember egy-egy külön szakma, s mindhez értenie kell egy falusi vendéglátónak. A családomnak van egy szállodája, én Kijevben szálloda-vendéglátás szakon végeztem az egyetemen, mégis a helyi kulturális és gasztronómiai értékek terén nagyon sok újat tanultam ezen a tanfolyamon.”

Molnár Pál 15 éves kora óta Budapesten él, jogász, de kárpátaljainak tartja magát, s fontolgatja a hazatelepülésnek és egy itteni vendéglátással foglalkozó vállalkozás beindításának a lehetőségét, ezért iratkozott be a KMTT tanfolyamára. „Úgy gondolom, hogy ebben a régióban nagy jövője van a falusi turizmusnak, amely az itt élő falusi és városi lakosságnak kiegészítő jövedelmet tud biztosítani. A tanfolyamon nagyon jó tanárok adtak elő, és számomra a tudás mellett az itt létrejött barátságok a legfontosabbak. Szerintem az a csapat, akikkel itt együtt tanultam, nagy tervek megvalósítására is képes lehet itt, Kárpátalján. Nem szeretnék egyelőre beszélni a terveinkről, de azt gondolom, sokakat meg fogunk majd lepni a jövőben.”

Badó Zsolt